Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza

Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházának facebook oldala. Az orvos nevét is ismerjük, Pápay Mihálynak hívták. sz.

A város egészségügyének és kórházának rövid története

A 600 éves Kiskunhalas város egészségügyének története rendkívül izgalmas. Az első írásos feljegyzés 1779-ből származik, amiből megtudjuk, hogy a város "rendes orvost tartott a maga kasszájából". Utódja Földi János volt, akinek munkásságáról, az ezt követő munkahelyéről tudunk elég sokat. 1805-ben települt a város által építtetett "illendő kvártélyba" Peterka József Sebestyén, kinek rendkívül kiterjedt orvosi irodalmú munkássága volt. Nevesebb írásai közül a Bábamesterséget oktató katekizmust említenénk, ami napjainkban is izgalmas olvasmány. Lappangó, kézírásos műve az elmúlt évtizedben került felfedezésre: az 1805-ös évben mutatja be az egész Jász-és Kiskunság orvostörténeti szempontból rendkívül izgalmas demografiai viszonyait. (Tárgyalja a terület gazdaságát is.) Ebben az időben Kiskunhalas város 9.000 lakosú. 1854. óta rendelkezik a város kórházzal, "az Erzsébet kórodával", minek első igazgatója Molnár István dr., ugyancsak kiterjedt orvosi irodalmi munkássággal. 1856-ból származik az a "munkaköri leírásokat" tartalmazó füzetecske, melyben már olvasható a fő- és az alorvos munkaköri leírása. Ugyancsak 1856-tól kezdődnek azok a polgármesteri jelentések, melyek 1936-ig (némi kihagyással) beszámolnak a város életéről, egészségi állapotáról, demográfiai adatairól, a kórházi betegforgalomról, kórházi halálozásról is. Ebből tudjuk, hogy 1860-től 1876-ig 624 beteget ápoltak a kórházban, akikből 126 halt meg. A jelentések beszámolnak az egészségügyi ellátás alakulásáról, így tudjuk, hogy 1873-ban 5 orvos doktor és 1 patika működött a városban.

1920-ban a kórház új igazgatója: Dr. Monszpart László, aki összefoglalja az akkori állapotokat egy rendkívül izgalmas képet rajzolva az 1920-1936-ig terjedő, mondhatni forradalmi egészségügyi változásokat hozó időszakról, ami alatt az Erzsébet kórház helyett egy új, a mai kórház területén kialakul a Bessenyei kórház. E kórház kapja meg a nyilvános jelleget 50 ággyal, új műtővel. 1927-ben 52 ágy, 3 orvos, 4 ápolónő, 1 szülésznő és 1 gondnok a kórházi személyzet. A városban 8 orvos, 4 fogorvos, 16 szülésznő és 5 gyógyszertár működött.

1937. június 17-én Magyarországon először Kiskunhalason. Dr. Monszpart László végzi el a bécsi Böhler professzornál tanult, az ő általa kifejlesztett szeggel egy törött combnyak szegezését. A méltatlanul meghurcolt neves orvos előd nevét kórházunk utcaneve őrzi.

1935-ben a kórház mellett, járvány kórház céljára egy házat vásárolnak. 1941-ben szülőotthon létesül 16 ággyal a Szilády Áron és Csónak utca sarkán. Ennek vezetője Dr. Rupnik János. 1944-ben épül fel a mai ideg és elme osztály épülete. 1960-ban a mai reumatológia épülete, mely akkor tüdőosztály volt. 1962-ben a mai bőr- és nemibeteg gondozó, mely akkor belgyógyászat volt. 1965-ben a csecsemő és gyermekosztály, mely ma a II. nővérszállás. Mindezek eredményeképpen a Bessenyei Kórház 350 ágyra bővült.

1974-ben került átadásra a mai XI szintes központi tömb. Ehhez 1984-ben építették hozzá a tüdőgondozót. 1997-ben nagyszabású rekonstrukció keretében teljesen megújult a műtőblokk, ennek akkori költsége 560 millió forint volt. Lényegileg minden osztály és diagnosztikus egység - aminek egy városi kórházban meg kell lenni, a kórházhoz csatlakozó rendelőintézettel - kedves betegeink rendelkezésére áll.

23/09/2026

🏥❤️🥘

🏥❤️ 🌿 Hagyományos Semmelweis Kerti Esték a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza -ban ...
23/09/2026

🏥❤️ 🌿 Hagyományos Semmelweis Kerti Esték a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza -ban 🌿

Idén is együtt töltöttünk egy vidám, tartalmas délutánt és estét a Semmelweis Kerti Estéken, ahol a mozgás, a főzés, a sütés, a kvíz, a zene és a tánc mellett a közösségé és a jó hangulaté volt a főszerep. ❤️

🏃‍♀️🚴‍♂️ Mozgással indult a program

Közel 100 kolléga futott a Csetényi Parkban, a mintegy 2 kilométeres távon, míg több mint 30 kolléga kerékpárra pattant, és teljesít***e a körülbelül 11 km-es Sóstó – Pirtó Lovasfogadó – Sóstó útvonalat.

A bicikliző kollégákat a Pirtó Lovasfogadó egy-egy finom, frissítő limonádéval látta vendégül. 🍋🥤 Köszönjük a kedves vendéglátást!

🍲 Főzőverseny eredménye:
A bográcsokban és a grilleken ezúttal is ínycsiklandó ételek készültek.
1.🥇 Nyak-zúza pörkölt – Központi sterilizáló csapata
1. 🥇 Töltött káposzta – Pszichiátriai osztály csapata
2. 🥈 Babgulyás – Neurológia csapata
2. 🥈 Halászlé – Kardiológia csapata
3. 🥉 Töltött káposzta – Általános Belgyógyászat csapata

🍰 Sütiverseny eredménye:
1.🥇 Ápolási Igazgatás – Sós-karamellás mousse
2.🥈 Neurológia – Pisztáciás-nutellás süti
2.🥈 Általános Belgyógyászat – Őszi álom
3.🥉 Pszichiátria – Csoda csiga, Almás álom, Őszi csoda, Felhőkön a mennyországba – vegyes süti tányér

🏆 Különdíjat kapott a Kódoló csoport tepertős pogácsája.

A főző- és sütiverseny zsűrijének köszönjük a munkáját: Takács József Pumi, a Pirtó Lovasfogadó tulajdonosa, Molnár Nándor a KSZC Dékáni főigazgatója és Felnagy Krisztián, a Bibó István Gimnázium igazgatója vállalták a finomságok értékelését.

🧠 Kórházi kvíz

A tudáspróbán 10 csapat mérte össze tudását.
1.🥇 Gyermekosztály és Szemészet csapata
2.🥈 Kardiológia csapata
3.🥉 Pénzügy csapata
A kvíz nyereményeiért hálásak vagyunk a Lovasfogadó és Étterem Pirtó- nak! 💕

💙☕💚 Kávé, beszélgetés és közös gondolkodás

A Pro-Salute Alapítvány is részt vett a Semmelweis Kerti Estéken, ahol egy finom kávé mellett kötetlen beszélgetésre hívták a kórház dolgozóit. ☕😊💚

A Pro-Salute Alapítvány a főzőverseny első három helyezettjének díjait is átadta:
🏆 mikrohullámú sütő, 🏆 kávéfőző, 🏆 vízforraló

🎁 Nagylelkű ajándék a kollégáknak

A Semmelweis Kerti Esték egyik különleges meglepetése volt, hogy Morvai József, a Pro-Salute Alapítvány egyik alapítója, 12 kollégát és csapatot egyenként 30 000 forint értékű Pirtó Lovasfogadó utalvánnyal ajándékozott meg:

1. Üzemeltetési - Miklós Illés Pál
2. Biztonsági szolgálat - Pásztor József
3. Takarító szolgálat - Beszedics Eszter
4. Konyha - Kolompár Zsuzsanna
5. Neurológia - Dr. Jerémiás Attila
6. SBO - Domonyi Zsuzsanna
7. Beteghordók csapata
8 Központi műtő csapata
9. Központi sterilizáló - Fogt Márta
10. Belgyógyászat - Daczi Andrea
11. Belgyógyászat - Dr. Bilekov Éva
12. Kardiológia - Kanyarné Gál Edina

🙏 Köszönjük a nagylelkű felajánlást és azt, hogy ilyen különleges módon gondolt kórházunk dolgozóira!

🎶 A nap végére sem fogyott el a jókedv: jó zene, és sok tánc t***e teljessé az estét. A hangulatról DJ VINI gondoskodott. 🎉
Köszönjük neki is szuper esetét! 💃🕺

Hálásak vagyunk minden kollégának, aki részt vett a programokon, főzött, sütött, futott, biciklizett, kvízezett, szurkolt vagy egyszerűen csak velünk töltötte ezt a közös estét! ❤️

Köszönjük támogatóinknak, a zsűrinek és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az idei Semmelweis Kerti Esték ismét egy igazán jó hangulatú, közösségi program legyen! 🌿🏥💚💙🎉

23/09/2026

♻️ A Hirling József Lovasparkban gyűjtött visszaváltható palackokból befolyó összeget kórházunk Sürgősségi Betegellátó Osztályának (SBO) ajánlják fel a szervezők.

📅 Szeptember 28. és október 2. között Ön is hozzájárulhat a kezdeményezéshez.

Ha segítene, csak egy palackra van szükség. 😊
Minden palack számít! ♻️🩵

Köszönjük a segítséget! 🏥💕

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kiskőrösi Szakrendelő telefonközpontjának hibája elhárult, így a telefonos elérhetőség ismé...
18/09/2026

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kiskőrösi Szakrendelő telefonközpontjának hibája elhárult, így a telefonos elérhetőség ismét zavartalanul működik.

📞 Elérhetőség és időpontfoglalás:
06-78/311-922

[email protected]

Köszönjük a hiba alatt tanúsított türelmüket és megértésüket!

🏥📩 Kedves Betegünk üzenetét szeretnénk megosztani Önökkel, mely a napokban érkezett.Kollégáink nevében is hálásan köszön...
17/09/2026

🏥📩 Kedves Betegünk üzenetét szeretnénk megosztani Önökkel, mely a napokban érkezett.
Kollégáink nevében is hálásan köszönjük az elismerő szavakat! 🙏
Jó egészséget kívánunk Önnek! ❤️

🏥🩷🏥🩷🏥🩷🏥🩷🏥🩷🏥🩷🏥🩷🏥🩷🏥🩷

"Ezúton szeretném megköszönni a kórház nőgyógyászati osztályának kiemelkedő munkáját. ❤️
Több, mint húsz év kálváriája remélhetőleg itt lezárult. ❤️
Külön köszönöm a műtő orvosaimnak Dr. Szabó Benedeknek és Dr. Nógrády Miklósnak, hogy ilyen körültekintően kivizsgálták endometriosis betegségem. És műtéti úton megszabadítottak ennyi év után a mindennapossá vált fájdalmaimtól. A teljes team előtt tiszteletem a kedvességük és empátiájuk iránt. ❤️
Szintén külön köszönet az ápolók munkájáért. Nagyon segítőkészek mindenben. Kedvesek és figyelnek is a betegekre. ❤️
Csak ajánlani tudom a kórházat, ha már egyszer igazi segítségre van szükség.

Köszönettel:
Pesti Mária"

🏥📩 Kis Betegünk Édesanyjától kaptuk a következő üzenetet. Kollégáink nevében is hálásan köszönjük az elismerő és kedves ...
16/09/2026

🏥📩 Kis Betegünk Édesanyjától kaptuk a következő üzenetet. Kollégáink nevében is hálásan köszönjük az elismerő és kedves szavakat! 🙏
Nagyon jól eső érzés és sokat jelentenek ezek a visszajelzések! 💕
Jó egészséget kívánunk Önöknek! ❤️

🏥🩷🏥🩷🏥🩷🏥🩷🏥🩷🏥🩷🏥

,,Szeretnék köszönetet mondani a Gyermek fertőző osztálynak!

Elsősorban Dr. Lévai Lucának és Helga ápolónéninek szeretném kifejezni a hálámat, de minden ott dolgozó orvosnak és ápolónak köszönettel tartozom azért a kedvességért, odafigyelésért és magas színvonalú ellátásért, amelyben a kislányom részesült.
Különösen örömteli volt számomra, hogy a gyermekekkel gyermeknyelven, türelmesen és szeret***el kommunikálnak, figyelembe véve a kicsik félelmeit és érzéseit is. Ez egy beteg gyermek számára és egy aggódó édesanya számára is felbecsülhetetlen.
A Kiskunhalasi gyermekosztályon dolgozók olyan elkötelezettséggel, emberséggel és szeret***el fordulnak a betegek és hozzátartozók felé, ami minden egészségügyi intézmény számára példaértékű lehet.
A nehéz napokban nagyon sokat jelentett a megnyugtató szó, a türelem és az, hogy éreztük: a kislányom jó kezekben van. Szívből köszönünk mindent!

Adél anyukája...Egy hálás Anya ❤️ "

TÁJÉKOZTATÓ – 🚒  TŰZOLTÓSÁGI GYAKORLAT A KÓRHÁZBAN 🏥Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. szeptember 15-17. között tűzoltóság...
15/09/2026

TÁJÉKOZTATÓ – 🚒 TŰZOLTÓSÁGI GYAKORLAT A KÓRHÁZBAN 🏥

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. szeptember 15-17. között tűzoltósági gyakorlat zajlik a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza területén.

A mai gyakorlaton 17 fő hivatásos tűzoltó vesz részt Kiskunhalasról és Kiskunmajsáról. 🚒

A gyakorlat helyszíne intézményünk főépületének 9. szintje. A feladatok során a tűzoltók használják a külső lépcsőházat, valamint több ponton magasból mentési gyakorlatot is végrehajtanak.

A következő három napban a kórház területén egyenruhás, védőfelszerelést viselő tűzoltókkal és tűzoltó járművekkel is találkozhatnak.

Köszönjük betegeink és hozzátartozóink türelmét és megértését!

📩🏥 Kedves Betegünk üzenetét szeretnénk megosztani Önökkel.Kollégáink nevében is hálásan köszönjük az elismerő szavakat! ...
14/09/2026

📩🏥 Kedves Betegünk üzenetét szeretnénk megosztani Önökkel.
Kollégáink nevében is hálásan köszönjük az elismerő szavakat! 🙏
Jó egészséget kívánunk!

,,Szeptember elején ambuláns kisműtétem volt a sebészeti szakrendelőben.

Szeretném megköszönni a munkájukat, kedvességüket Dr. Füstös Lászlónak, Sólya Mónikának, Faragó Patriciának, Lászlóné Gabikának.

Ezúton mondok még köszönetet a Pathologia részleg dolgozóinak, akik előkészitik, segítik a szövettant leletező orvos munkáját!

Babud Sándorné"

📢 Lakossági tájékoztatóTájékoztatjuk Önöket, hogy a Kiskőrösi Szakrendelő telefonközpontja műszaki okok miatt jelenleg n...
14/09/2026

📢 Lakossági tájékoztató

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kiskőrösi Szakrendelő telefonközpontja műszaki okok miatt jelenleg nem működik.

A hiba elhárításán a szolgáltató folyamatosan dolgozik.

🚨 Sürgős esetben a szakrendelő ezen a számon érhető el 7.30-15.30 között:
📞 +36 30 571 9255

Az előjegyzésekkel kapcsolatban kérjük a lakosság türelmét és megértését a hiba elhárításáig.

Amint a telefonközpont ismét működik, haladéktalanul tájékoztatjuk Önöket!

🏥🤰💕 Folytatódik a Családbarát Kórházi Innovációk díjas 9 alkalmas szülésfelkészítő a Biztonságos szülés. A szülészet nőg...
14/09/2026

🏥🤰💕 Folytatódik a Családbarát Kórházi Innovációk díjas 9 alkalmas szülésfelkészítő a Biztonságos szülés. A szülészet nőgyógyászat fejlesztéséért Alapítvány szervezésében.

📍 Helyszín: Martonosi Pál Városi Könyvtár Kiskunhalas
Kiskunhalas, Szövetség tér 11.

📅 Időpont: minden szerdán 16:30-tól
🔸️Első alkalom: 2026. szeptember 16.
🔹️Előadó: Dr. Dékány László
🔹️Cím: Az újszülött kórházi ellátása, vizsgálatok

Regisztráció az első alkalomra:
https://forms.gle/kUtC92smUmDSiEGc7

🩷 Minden érdeklődőt szeret***el várnak a szervezők! 🩷

Cím

Dr. Monszpart L. Utca 1
Kiskunhalas
6400

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza számára:

Parancsikonok

Megosztás