29/07/2026
🤩A sors nem büntet – tanít
Száz kézen sem tudnám megszámolni, hogy hányszor billentem már ki az egyensúlyomból a külvilágból érkező impulzusokon eddigi életem során.
Gondolom nem vagyok ezzel egyedül.
Az első reakciónk, mivel emberek vagyunk a hárítás, az okok kívül keresése. Elpuffogtatjuk a nagyját, kieresztjük a gőzt ki így ki úgy, majd jó esetben bekapcsol a tudatosságunk:
🤔Kielégítő megoldást hoz ez számomra?
Nem, csak egy pillanatnyi feszkólevezetést, mert az eredendő ok ezzel nem kerül a tudatalattiból a tudatos síkra, vagyis nem fog megoldódni.
🤩Megoldás:
👉Első lépés:
Tudatosan megkeresni az okot önmagamban, hogy mire próbál az élet rávilágítani, milyen vakfoltomra, hol kell más hozzáállás, megértés, reakció, lépés…
👉Második lépés:
A megbocsátáshoz elengedhetetlen a megértés, hogy mindenki, aki így hat rám felvállalta azt a kellemetlen rossz fiú szerepet, hogy ébresszen, ezért hálás vagyok neki és megbocsátom.
👉Harmadik lépés:
Ez nem azt jelenti, hogy mindenkivel puszipajtások leszünk, eddig se és eztán se.
👉Negyedik lépés:
Ha mindez megvolt, akkor a határaimon kívül helyezem, mert befejeztük a közös dolgunkat.
De mindezek tudatában van csakis értelme, az utamon haladni.
✌️Mindenki saját maga a vakfoltjainak a mestere.
Ameddig ki nem tisztulnak ezek, a Létezés folyton az orrom elé fogja tenni.
Ebben sem vagyok egyedül.
Mondhatni amíg meg nem tanulom, meg nem értem, hogy ezek után le tudjam tenni, ne hasson rám.
Az volt az első igazi lépés a tudatosságom útján, amikor megértettem azt a nagy igazságot, hogy
A sors nem büntet, hanem tanít.
Vagyis:
Egészen addig teszi elém, és nem fényes köntösben, amíg meg nem értem, fel nem dolgozom.
Hogy nekem nem azzal kell foglalkoznom elsősorban, hogy az a másik ember mit mondott, hogy viselkedett velem, az a szitu már megint milyen kellemetlen volt számomra, hogy tehette ezt velem, és hogy vághatok vissza neki.
Persze az első reakció mindig a sértettség, mert van még mit tanulni.
A megbocsátás pedig azt jelenti, hogy elengedem ezt a kötést kettőnk között az én lelki nyugalmamért, mert a haragtartás, a rágódás nem fog a haladás útjára, a megértés, a megoldás felé vinni.
Ő lehet csak egy élményfelelős volt a sorsomban senki több, és ha nincs más dolgom vele, akkor orbiszon kívül helyezem, mert nagyon nem az én világom.
Majd a fókuszomat önmagamra viszem, hogy rámtaláljon a felismerés, mit nem értettem meg eddig önmagamról.
Ez a legnehezebb út, mert belső lényem felé visz, mert minden ilyen megélés a tudatalattiban van elásva, és ezt nem egyszerű feltárni. Ilyen ez az önismereti út, tele nehéz sziklákkal, de aki egyszer rálép kellő tudatossággal, idővel egyre könnyebbé válik, mert mindig jönnek felismerések, tisztulnak a vakfoltok, egyre közelebb kerülök magamhoz, ami hozza magával a változást.
🙏A lényeg, hogy nem az számít mi történik velem, hanem az, hogy mit kezdek vele, és ez csakis rajtam múlik, senki máson.
S.K.
