01/07/2026
Semmelweis napi szakpolitikai vitaindító!
Az egészség az egyik legfőbb emberi, társadalmi, gazdasági érték, melynek tudatos védelme kiemelten fontos nemzeti érdek.
1. A betegközpontúság elvéből kiindulva az egészségügyre komplex ellátórendszerként kell tekinteni, hiszen alapvetően ugyanazok a szereplők mind a páciens, mind a gyógyító személyzet oldaláról. Magyarországon egy egészségügyi rendszer van két lábbal és ugyanolyan jogi szabályzás mentén működik. Az állami és magánszolgáltatók nem külön rendszerek, hanem eltérő tulajdonosi hátterű szereplői ugyanannak az ellátórendszernek.
2. Magyarországon mindenkinek joga van a legszakszerűbb, leghatékonyabb és a lehető leggyorsabb egészségügyi ellátáshoz, hiszen a páciens az első és minden érte történik. Mindenikek joga van a szabad orvosválasztáshoz, tehát eldöntheti, hogy magán vagy állami ellátást vesz igénybe. Az egészségügyi szektor szereplőinek legjobb együttműködése által kell ezt a célt elérni. A magánegészségügy nem a közellátás alternatívája, ellenpólusa, hanem nagyságából és fejlettségéből adódóan jelentősen kiegészíti azt. Az együttműködés mindig messzebb vezet, mint a csatározás. Az állami- és a magánegészségügy tudatos, jól szabályozott együttműködése nagyban enyhítheti a jelenlegi problémákat, mint például a tetemes várólisták, alulfinanszírozottság, betegelégedettség, humánerőforrás kapacitásának hiánya, valamint a társadalmi előítéletek, sztereotípiák.
3. Az egységes egészségügyi ellátórendszernek gazdasági és morális, a páciens szempontjából alkotmányos elvi alapja lehet a tulajdonformák esélyegyenlőségét demonstráló szektorsemleges finanszírozás. Első lépésként azon esetekben, amikor a várakozási idő elfogadhatatlanul magas, illetve az állami kapacitások egyértelműen korlátozottak a várólisták lerövidítésének hatékony eszköze, ha a magánegészségügyi szolgáltatók átvállalják a közfinanszírozott beavatkozások egy részét.
Az előzőekben taglalt felvetés megvalósítását viszont több szempont alapján szükséges megvizsgálni, rendszerszinten újragondolni, majd szabályozni. (Ezek részletes bemutatás es. A szakellátások differenciálása egy következő írás témája lesz)
A fentiek figyelembevételével elsődlegesen ne szektorsemleges finanszírozásról beszéljünk, hanem szabályozott és feltételekhez kötött közfinanszírozott szolgáltatásvásárlásról, mely szigorú feltételekhez kötött!
➢ Kötelező ellátási minimumok rögzítése, amelyek alól szektorsemleges finanszírozás esetén sem lehet kibújni. Aki közpénzt kap, közfeladatot is vállal.
➢ Minőségi és kapacitásakkreditáció mint belépési feltétel.
➢ Az állami–magán együttműködésben pilot bevezetése, várólista-csökkentő program keretében. Az állam meghatározott beavatkozásokat vásárol az akkreditált magánszolgáltatóktól.
• csípőprotézis műtét,
• térdprotézis műtét,
• szürkehályog műtét,
• sebészeti beavatkozások,
• CT, MR diagnosztika
4. Az egységes egészségügyi ellátórendszert erősítve a magánszolgáltatók magas szintű technológiai hátterét, hatékony, versenyalapú működési tevékenységi rendszerét erőforrásait, infrastruktúráját és tőkebefektetését az egységes ellátórendszer szolgálatába kell állítani.
5. A társadalom jogosan elvárja a minőségi egészségügyet, de kevés embernek van reális képe ezek valós költségeiről, főként, aki csak az állami ellátást veszi igénybe, hiszen a közvélekedés szerint az egészségügy Magyarországon ingyenes és jár! Milyen értékképet, hozzáállást tud ez indukálni? Mi az értéke az ingyenesnek? A magánellátást is igénybe vevők ezt sokkal tisztábban, merőben másként észlelik, viszont ők úgy érzik kétszer fizetik meg az ellátás árát, amely komoly társadalmi elégedetlenséget, illetve feszültséget szül.
6. A közvélekedéssel ellentétben az egészségügy nem ingyenes. Ez a rossz tudati szint a rendszer működésére nézve óriási veszteséggel jár és pazarló, felelőtlen, sokszor fölösleges, értéknélküliséget feltételező igénybevételt eredményez. Az egészségügy egy nagyon is költségigényes ágazat nemzetgazdasági szempontból, melyet az állami ellátás keretein belül térítésmentesen lehet igénybe venni. Ennek a köztudatban való helyes átvezetése nemcsak tudati szinten kiemelten fontos, hanem nagyon komoly gazdasági hatással is járhat. TUDNUNK KELL MENNYIT ÉR, AZAZ A LEGMEGFOGHATÓBB ÉS LEGELFOGADOTTABB ÉRTÉKMÉRÉST HASZNÁLVA MENNYIBE KERÜL, MENNYI A PÉNZBELI ÉRTÉKE AZ EGÉSZSÉGÜNKNEK!
Ha az egészségmegőrzést és az egészségbiztosítás rendszerét, a finanszírozást egyfajta takarékoskodás mintájára alakítanánk át a pénz megóvása, arányos lehetne az értékóvással, azaz egészségmegőrzéssel. MÉRHETŐ, MEGFOGHATÓ ÉRTÉKKÉ KELL TENNI AZ EGÉSZSÉGET! EZ NEM MISZTÉRIUM, HANEM PÉNZ. ÉRJE MEG EGÉSZSÉGESNEK MARADNI!
7. AZ EGÉSZSÉGÜGY KÖZPONTJÁBA A PREVENCIÓT KELL HELYEZNI. ÉRJE MEG JOBBAN EGÉSZSÉGESNEK MARADNI, MINT MEGGYÓGYULNI. Ennek hatása jelentősen csökkentené a szektor terhelését és egy magasztos össztársadalmi szinten és politikailag támogatandó célt helyezne a középpontba. Az egészségügy szolidaritási alapja és a közösségi TB megléte mellett, mely által nem sérül a szolgáltatások igénybevételének egységessége és joga egy ún. FORDÍTOTT CO-PAYMENT alapján azok, akik tudatosan életmódjukkal támogatják a prevenciót (pl. rendszeresen részt vesznek az előírt szűrési protokollokon) és ezáltal lehetőségük nyílik rá a befizetett járulékukból százalékos arányban, egyfajta pozitív diszkriminációs elv alapján visszakapnának, melyet például magán egészségbiztosításra, állampapírra, nyugdíj jellegű megtakarításra, egyfajta előtakarékoskodásra költhetnének. Szó szerint megérné egészségesnek maradni!
Ha tudom, hogy megéri egészségesnek maradni, sokkal többet teszek érte, mert a tudati és társadalmi szint mellett gazdasági ösztönzőm is van, amely érthetőbb, mert mérhető. Idővel ezt az egyszerű mintát majd követheti egy tapasztalásra és életminőség-váltásra alapuló jobb szellemi és meggyőződési szint generációkon keresztüli társadalmi tudat formálása formájában. Ez tudatosabb életmódot, fokozott prevenciót, több szűrést, kevesebb felesleges rendszerterhelést, kisebb finanszírozási igényt indukálna. MEGÉRTENÉNK EZ EGÉSZSÉG ÉRTÉKÉT, NEMCSAK SZELLEMI, HANEM MATERIÁLIS SZINTEN IS. NEM EGÉSZSÉGESNEK MARADNI SOKKAL TÖBBE KERÜL, SŐT NAGYON SOKBA KERÜL! KELL, HOGY HÉTKÖZNAPI MÓDON ÉRTHETŐEN ÉRZÉKELHETŐ LEGYEN A SAJÁT PÉNZTARCÁNKNAK IS! Amit a nagy közösbe teszünk eltűnik a látóterünkből és soknak érezzük, az érte kapott szolgáltatást, pedig kevésnek, ez pedig további társadalmi ellentéteket szül. LEGYÜNK FELELŐSÉGGEL, RÁHATÁSSAL AZ EGÉSZSÉGÜNK FINANSZÍROZÁSÁRA IS JÓ GAZDA MÓDJÁRA! TEGYÜK ÉRDEKELTTÉ AZ EMBEREKET EGÉSZSÉGÜK MEGÓVÁSÁBAN!
Jelenlegi legnagyobb rendszerprobléma, hogy a "fordított co-payment" a jelenlegi TB-rendszeren belül alkalmazva alapvető finanszírozási ellentmondásba ütközik. A visszatérítés (bármilyen formában) jelenleg mélyítené az amúgy is ezermilliárdos nagyságrendű hiányt egy olyan kasszában, amelynek ma a legnagyobb gondja a fedezethiány. A "fordított co-payment" modellek ott működnek jól, ahol az alap egy zárt, egyéni vagy csoportos biztosítói számla — azaz a magánbiztosítói ökoszisztémában van a helye ennek a gondolatnak, ahol a spórolás valóban a saját visszatérítési alapot növeli.
Felvetődik a kérdés, hogy estleges bevezetése elsődlegesen egyfajta egészségbónusz-rendszerben egészségpénztár, egészségszámla, egészségbiztosítás területén történjen-e meg, és hatékonyságának igazolása után strukturáltan a TB területén is alkalmazható legyen?
8. A magyar egészségügy átalakítása időszerű, de csak rendszerszinten a biztosítási kereteket is beleértve lehet sikeres. A finanszírozást állami (adó- és járulékbefizetés), egészségbiztosítási (egyéni és vállalati) oldalról és átalakított értékszemléletű előtakarékossági rendszer alapú befizetésből kell összeállítani. Az OECD országokban azok az egészségügyi rendszerek működnek hatékonyan és magas színvonalon, ahol a közösségi- és magánfinanszírozás együttműködik és az állami és magán ellátórendszer egységet alkot.
Létre kell hozni az egészségügy új finanszírozási modelljét, amely az egymást kiegészítő közösségi vállalati és magánfinanszírozásra épül. Fontos egy fenntartható, vegyes finanszírozásra épülő szolgáltatási modell létrehozása, mely a köz- és a magánfinanszírozás (vállalati és egyéni) együttes működését teremti meg úgy, hogy nem csökkenti a rendszerben a szolidaritást. Az egészségügy kerete továbbra is a szolidaritási alapú rendszer kell hogy legyen. Ember nem maradhat Magyarországon ellátás nélkül.
9. Létre kell hozni a szilárd vállalati finanszírozás pillérjét a megfelelő ösztönzők rendszerével és a foglalkozás-egészségügyi rendszer szerepének átgondolásával. A vállalatok egészségügyi szerepvállalása számos nemzetközi tapasztalat szerint növeli az ország versenyképességét. Meg kell teremteni az adókörnyezet változásával (járulékcsökkentés, adómentes cafetéria, melynek része a kötelező szűrés) a vállalatok érdekeltségét, ezáltal forrásbővítést az egészségügy finanszírozásában, hiszen az ország versenyképességének növelése érdekében elengedhetetlen az egészséges, produktív munkaerő. Az értékalapú egészségügyben kiemelt kérdés a prevenció, a rendszeres szűrés, orvos-beteg találkozás szabályozott rendszere, melynek alappillérei az alapellátás, a foglalkozás-egészségügyi és a járóbeteg ellátás. A preventív életmódot folytató, egészségesebb munkatárs jobb biztosítást kaphatna a munkáltatótól, azaz itt is megjelenne az egészség, mint értéktényező. (fordított co-payment)
10. Végezetül tekintsünk előre egy kicsit a jövő felé. Az egészségügy további tehermérséklését kiválóan támogatja az innováció, a kutatásfejlesztést, a modern technológiák minél gyorsabb és szélesebb körű bevezetése. A páciens szervezetének minél gyorsabb feltérképezése, a lehetséges rizikófaktorok megismerése, a célzott preventív tevékenységek mérése, regisztrálása, illetve a különböző modern technológiai vívmányok használata, mint pl. a mesterséges intelligencia, amely egyrészt gyorsítja a diagnózis felállítását, másrészt kevesebb humánerőforrás igényt támaszt.
Összegzés
Prevenció, mint nemzetstratégia! A magyar egészségügy valódi problémája nem csak az ellátórendszer, hanem az egészségi állapot, valamint az egészségértés!
• marad a szolidaritási TB-rendszer;
• nem történik privatizáció;
• az állam vásárolhat szolgáltatást magánszereplőktől;
• létrejön egy erős munkáltatói és egyéni finanszírozási pillér;
• a prevenció pénzügyi ösztönzőket kap;
• az egészség-megtakarítások elsődlegesen a TB-n kívüli rendszerben épülnek fel;
• minden reform pilotokkal és fokozatos bevezetéssel indul.
