25/07/2026
Pár nap múlva betöltöm az 50. életévemet.
Valamiért mindig vártam ezt a születésnapot. Már egészen fiatalon volt egy megérzésem, hogy ez egy fontos fordulópont lesz az életemben.
Akkor még nem tudtam, miért. Ma már sejtem.
Az elmúlt két évben az egészségem olyan kihívások elé állított, amelyekkel korábban még soha nem találkoztam. Egy éjszaka szívtáji fájdalomra és légszomjra ébredtem.
Elindultak a kivizsgálások, később pedig szisztémás autoimmun betegség gyanúja is felmerült. Ahogy ilyenkor sokan, én is utánaolvastam a lehetséges diagnózisoknak. Nem volt könnyű időszak.
Közben azonban történt valami más is.
Nemcsak a testemet kezdték vizsgálni, hanem én is elkezdtem vizsgálni önmagamat.
Van még valami, amiről eddig nem igazán beszéltem.
Sokan kérdezték az elmúlt hónapokban, miért növesztem le a hajam, és miért vállalom az ősz hajszálaimat.
Az igazság az, hogy ennek is köze van ehhez az úthoz.
Évek óta kacérkodtam a gondolattal, hogy egyszer lenövesztem a festett hajamat. Egyszerűen kíváncsi voltam, milyen is vagyok valójában. Mindenki azt mondta, hogy az ősz haj nagyon öregíteni fog, ezért sokáig nem mertem belevágni.
Aztán amikor felmerült a szisztémás autoimmun betegség gyanúja, valami megváltozott bennem.
Arra gondoltam, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy még mindig mások véleménye alapján döntsek arról, hogyan nézzek ki. Nem szeretném többé elrejteni azt, aki vagyok.
Ezért döntöttem úgy, hogy lenövesztem a hajamat.
És igen, ősz vagyok.
Érdekes módon ez egyáltalán nem idegen tőlem. Kiskoromban egészen világos, szinte ezüstszínű hajam volt. Néha úgy érzem, mintha most valamihez térnék vissza. Nemcsak a természetes hajszínemhez, hanem önmagamhoz is.
Rájöttem, hogy hosszú éveken át másoktól vártam azt a megértést és gyógyulást, amit valójában csak én adhattam meg magamnak. Sokáig másokat hibáztattam azért, amit gyermekkoromban nem kaptam meg. Benne tartottam magam egy áldozatszerepben, és azt reméltem, hogy majd valaki egyszer helyrehozza bennem azt, ami régen sérült.
Nem így történt.
Szerencsére.
Azok az emberek, akikkel az elmúlt években kapcsolódtam, akár munka terén akár ismeretségi, baráti téren - nem akarták helyettem megoldani az életemet. Akkor ezt néha nehéz volt elfogadni, ma már tudom, hogy ez volt az egyik legnagyobb ajándék. Arra kényszerített, hogy felelősséget vállaljak önmagamért.
A kivizsgálások közben elkezdtem gyulladáscsökkentő étrendet követni, tudatosabban élni, és még jobban odafigyelni a mozgásra. Ma már tünetmentes vagyok. A kontrollvizsgálatok továbbra is folytatódnak, és rendszeresen járok orvoshoz, de közben megtapasztaltam, hogy nagyon sokat számít az is, hogyan élünk a mindennapokban.
A masszázs számomra nemcsak munka. Mozgás, kapcsolódás és feltöltődés is. Érzem, hogy amikor a vendégeimmel dolgozom, nemcsak ők kapnak valamit, hanem én is.
Talán ezért is érlelődött bennem évek óta a gondolat, hogy természetgyógyászatot tanuljak.
Sokáig halogattam. Mindig fontosak voltak számomra a tudományosan igazolható módszerek, és ez ma sincs másként.
Éppen ezért szeretném hangsúlyozni, hogy számomra a természetgyógyászat nem az akadémikus orvoslás helyett van, hanem mellette. Kiegészíti azt.
Egy hónapja elkezdtem a természetgyógyász képzést.
A masszázs természetesen marad, de szeretném a jövőben még több tudással segíteni azokat, akik hozzám fordulnak.
A gyógynövények világa mindig közel állt hozzám. Évekkel ezelőtt fitoterápiát is tanultam és a mai napig használom ezt a tudást. Kiskertemben kisebb nagyobb sikerrel termesztem is őket saját felhasználásra.
Most újabb ismeretekkel szeretném bővíteni azt, amit a vendégeimnek adhatok.
Van még valami, amiben ma már egészen biztos vagyok.
A gyógyulás nem ott kezdődik, hogy valaki más megment minket.
Hanem ott, hogy felelősséget vállalunk magunkért.
Elmegyünk orvoshoz. Ha kell, pszichológushoz, coachhoz stb. Időt szánunk a testünkre, a gondolatainkra, a pihenésre, a mozgásra, a kapcsolatainkra. Tanulunk. Változtatunk. És minden nap teszünk egy apró lépést önmagunkért.
Én mindig szerettem tanulni.
Voltak képzések, amelyek utólag kevésbé bizonyultak hasznosnak, de még azokból is vittem magammal valamit. Hiszek abban, hogy a tudás soha nem kidobott pénz vagy elvesztegetett idő. Minden új ismeret tágítja a látókörünket, és közelebb visz ahhoz, akik valójában lenni szeretnénk.
Most, néhány nappal az 50. születésnapom előtt belső békére leltem. Nem azért, mert minden tökéletes. Hanem azért, mert végre nem kívül keresem a válaszokat.
Csendesebb lettem. Bölcsebb. Békésebb.
És izgatottan várom, mit tartogat még számomra a jövő.
Rengeteg tervem van. Fejleszteni szeretném a vállalkozásomat, tovább tanulni, még több tudást és figyelmet adni azoknak, akik megtisztelnek a bizalmukkal.
50 évesen már nem az a célom, hogy bebizonyítsak bármit.
Hanem az, hogy napról napra önazonosabban éljek.
Megérkeztem.
Ma a barátaimmal összejövünk nálunk. Kapcsolódunk, közösen eszünk, beszélgetünk és még az is lehet, hogy táncolni is fogunk. :) A család kitett magáért.
