14/08/2026
Lomtalanítás.
Évente egyszer kipakoljuk a lakást.
Ami már nem kell, megy.
Ami évek óta csak foglalja a helyet, megy.
Amihez ragaszkodunk, pedig már rég nincs rá szükségünk… na, azzal nehezebb.
De mi van a lelkünkben?
Hány régi sérelmet őrzünk még?
Hány olyan mondatot, amit valaki évekkel ezelőtt mondott rólunk?
Hány félelmet, ami már nem is a miénk?
Hány „én ilyen vagyok”-ot, ami valójában egy régi történetből maradt itt?
Hány megfelelést, elvárást és bűntudatot cipelünk úgy, mintha kötelező lenne?
Közben csodálkozunk, hogy nincs hely az új dolgoknak.
Lehet, hogy nem újabb dolgot kellene hozzátenned az életedhez.
Lehet, hogy ideje lenne valamit kidobni.
Egy régi hitet.
Egy régi félelmet.
Egy olyan működést, ami már nem szolgál.
Vagy akár azt a gondolatot, hogy mindent egyedül kell megoldanod.
Mi lenne, ha ma nem azt kérdeznéd magadtól, hogy mit szeretnél még megszerezni, hanem azt, hogy mit engednél végre el?
És ha most körülnéznél a lelkedben…
mi az, aminek már rég a lomtalanításban lenne a helye?