29/07/2026
Öntsünk tiszta vizet a pohárba
Az egyik leggyakoribb félreértés, amivel találkozom, hogy a családállítás a felmenők életében való kutakodásról szól. Mintha titkokat keresnénk, hibásokat neveznénk meg, vagy megítélnénk az előttünk élő generációkat.
Pedig számomra a családállítás ennek éppen az ellenkezője.
Nem a múltban kutatunk.
Nem azt keressük, hogy ki mit rontott el.
Nem ítéletet mondunk a szüleink, nagyszüleink vagy dédszüleink felett.
A családállítás mindig a jelenből indul ki.
Van egy ember, aki ma valamilyen nehézséggel él. Lehet, hogy újra és újra ugyanabba a helyzetbe kerül. Lehet, hogy kapcsolatai nem működnek, nehéz elfogadnia önmagát, vagy olyan terhet cipel, amelynek az eredetét nem érti.
A családállítás nem azért néz rá a családi rendszerre, hogy a múltat elemezze.
Azért néz rá, hogy megértse: mi az, ami ma is hatással van erre az emberre.
És amikor a család tagjai megjelennek egy állításban, nem azért jelennek meg, hogy megítéljük őket.
Hanem azért, hogy mindenkinek megadhassuk azt, ami minden embernek jár:
a helyét, a méltóságát és a hozzá tartozást.
A családállítás számomra a tisztelet munkája.
Tisztelet azok felé, akik előttünk éltek, mert elismerjük, hogy a saját sorsukat élték, a saját lehetőségeikkel, a saját sebeikkel és a saját erejükkel.
És tisztelet azok felé is, akik ma élnek, mert senkinek sem kell olyan terheket cipelnie, amelyek nem az övéi. (ezek a terhek lehetnek betegségek, fájdalmak, olyan dolgok, amik megnehezítik a mindennapjaink, és elfogadjuk, hogy ez természetes... Betörődünk, hogy ilyen az élet....)
A múltat nem tudjuk megváltoztatni.
De megváltozhat a kapcsolatunk hozzá.
És néha éppen ez az, ami felszabadít bennünket arra, hogy végre a saját életünket éljük.
Ezért a családállítás számomra nem a felmenőkről szól.
Hanem az életről.
Arról, hogy a múlt tiszteletével, de nem a múlt fogságában élhessünk.
