Várkonyi Beáta pszichológus és irodalomterapeuta

Várkonyi Beáta pszichológus és irodalomterapeuta Várkonyi Beáta

Okleveles pszichológus, képzésben lévő analitikusan orientált gyermekterapeuta, irodalomterapeuta, szakvizsgázott magyartanár

a trauma seb
29/08/2026

a trauma seb

“A trauma seb.
Nem csupán emlékké válik.

Hanem légzéssé.
Izomtónussá.
Szívveréssé.
Alvászavarrá.
Állandó éberséggé.
Kapaszkodássá.
Érzelmi kivonódássá.
Vagy éppen azzá a belső késztetéssé, hogy mindig mindenkinek meg kell felelnem.

A trauma seb.
Olyan seb, ami megtanítja a testet félni, mert a fájdalommal egykor egyedül maradunk. Nem volt, aki megnyugtasson. Nem volt, aki segítsen értelmet adni annak, ami történt.
Az idegrendszerem ilyenkor nem lezárja az élményt, hanem nyitva hagyja.

Velem él.
Ott van a megfeszülő, felhúzott vállaimban.
A kapkodó, felületes légzésemben.
A hirtelen összeszoruló mellkasomban.
A szorító nyomás érzésben a hátamban.

Abban, ha túl hamar bocsánatot kérek.
Ha nem merek nemet mondani.
Ha túl sokat tűrök.
Vagy éppen senkit nem engedek közel.

A trauma seb.

És minden sebnek van emlékezete.
Ha valaki egyszer megérinti azt a sebet, a testem sokszor hamarabb reagál, mint a tudatom.
És ha ismerős a félelem, az elutasítás, a kiszámíthatatlanság, elhagyatottság, vagy a magány érzése, a seb újra fájni kezd.

Nem gyógyulás az, ha úgy teszek, mintha a seb soha nem is létezett volna.
A gyógyulás az, amikor már nem onnan kezdek félni és reagálni.
Nem minden kapcsolatot a régi fájdalom szemüvegén keresztül nézek.
Nem minden csendet élek meg elhagyatottságként.
Nem minden konfliktust veszteségként.

Lassan megtanulom, hogy a seb része az életemnek, de nem kell, hogy a sorsommá váljon.
A trauma nyomot hagy.
De nem szükségszerű, hogy örökre meghatározza, hogyan szeretek, hogyan kötődöm, és hogyan tekintek a világra és önmagamra.

A legmélyebb sebek sem úgy gyógyulnak, hogy elfelejtem és eltemetem azokat.
Hanem hogy újra és újra olyan biztonságos kapcsolatokat élek meg, amelyek nem felszakítják a sebeimet, hanem csendesen begyógyítják.”

kiralyeszter.com

szeretett és szerették
07/07/2026

szeretett és szerették

családi túlélőtábor
18/06/2026

családi túlélőtábor

ASD-s, ADHD-s, krónikus betegséggel, szorongással vagy beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézséggel küzdő gyermek mellett a párkapcsolat mindig más pályán fut, mint a menő TikTok-videók családi idillje.

Egy átlagos reggel, valahol a város szélén. Reggel hétkor a lakás úgy néz ki, mint valami családi túlélőtábor kenyérhéjjal a járólapon. A gyermek zoknija rosszul áll, miközben a cipőjét keresi, a naptárban világít az elfelejtett határidő, valaki kiborul a fénytől, a hangtól, a szagtól, a változástól, a kudarctól. A két felnőtt közben úgy tesz, mintha egy nehezebb hétköznap lenne. A kedves olvasó ilyenkor valószínűleg a hűtőnek dőlve, hajában pár szem morzsával megkérdezné: drágáim, pontosan mikor lett a hajdanvolt szerelemből logisztikai hadművelet?

Sok ilyen történetet hallgatva gyorsan kiderül, hogy az ASD-s, ADHD-s, krónikus betegséggel, szorongással vagy beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézséggel küzdő gyermek mellett a párkapcsolat és a családi élet más pályán fut, mint a menő TikTok-videók idilli ábrázolása.

Itt a lassú vasárnapi összebújást számtalan alkalommal felülírja a túlterhelődés. Az esti spontán program elmarad, mert a rutin borulása családi cunamit indít a bejárattól az erkélyig. A „majd lazán megoldjuk” felirat jól mutatna pozitív idézetkén bekeretezve a falon, csakhogy ezekben a családokban pont a „lazán” szó borítja fel a rendszert. A kapcsolat gyakran nem a szeretet hiányától adja meg magát, hanem attól, hogy túl sok mindent cipel kevés pihenéssel, segítséggel, egyre több fájdalommal és szégyennel.

Konzultációkon látni, hogy sok kapcsolatban inkább a nő viszi egyedül a láthatatlan munkát és fogja össze család működését. Fejben tartja a terápiát, a fejlesztést, a gyógyszert, az ételérzékenységet, az iskolai konfliktust, az alvásritmust, a szorongást, meltdown (düjkitörés) után a csendet, ADHD-val élő gyermek után a szétszórt nap romjait, azt a fáradt sóhajt, hogy „jó, akkor holnap újra kezdjük”. Közben anya, nő, társ, szerető, szervező, békítő és családi légiforgalmi irányító szeretne maradni. Csak hát emberből van, nem prémium előfizetéses kríziskezelő alkalmazás, bármilyen családi legenda is terjed róla otthon.

A férfi sokszor máshogy törik. Dolgozik, próbál megoldani helyzeteket, pénzt keres, csinálja a ház körüli feladatokat, és közben bizonytalanul áll a gyermek fájdalma, dührohama, bezárkózása vagy szorongása előtt, mint aki rossz térképet kapott a számháborúhoz.
A régi, otthonról hozott férfiszerepet használhatatlanul morzsolja a kezében. Erősnek lenni kevés. Tudja, mert hallotta, hogy jelen kell lenni. De hogyan csinálja? Ennyi nem elég? Ezen a ponton sok férfi elbújik a munka, a telefon, a hallgatás vagy a „te jobban értesz hozzá” mögé.
Szép kis menekülőút, csak közben valaki egyedül tartja a frontot. És számtalan történetben épp így rajzolódik ki a nő magánya. Nem akkor, amikor sok a feladat, hanem amikor a feladat mellé társtalanság, a kapcsolódás hiánya is érkezik.

Ezek a helyzetek tartós stresszforrássá válhatnak.
A gyermek nehézsége nemcsak róla szól.
Átírja a pár közötti ritmust, türelmet, vágyat, alvást, pénzt, szabadságot, jövőképet. Sokszor nem az a kérdés, ki a hibás. Dehogy! Inkább az, maradt-e még kapcsolat a sok feladat között. Amikor két felnőtt hetekig csak üzenetekben, naptárban, fejlesztési időpontokban és fáradt félmondatokban találkozik, előbb-utóbb a férj és feleség, a férfi és nő helyett két kimerült kolléga próbál életben tartani egy családi projektet. Tudják, hogy senki sem fizet túlórát, pedig rohadtul megérdemelnék.

A férfi-női szerepek ilyenkor könnyen torzulnak.
A nőből főápoló lesz, a férfiből finanszírozó vagy kívülálló segédszereplő. A nő szemében a férfi gyermekké válhat, mert külön kérni, magyarázni, bevonni, emlékeztetni kell. A férfi szemében a nő örökké elégedetlen, feszült, kontrolláló lesz, mintha ő lenne a családi minőségellenőr, aki még a sóhajra is megjegyzést tesz. Közben mindkettőnek igaza van.
És pont ezért ilyen rohadt nehéz. Itt nem gonosz emberek állnak egymással szemben, hanem túlterhelt idegrendszerrel működő, valaha közös álmokat szövögető szerelmesek, akiknek egyetlen közös vágyuk csak annyi lett, hogy szeretnék túlélni a mai napot.

A kapcsolatot ilyen helyzetben földhözragadt, felnőtt döntések tartják egyben.
Le kell ülni, és ki kell mondani, kinek mi a feladata, mikor van szükség külső segítségre, mikor jöhet szóba a pihenés, ki viszi orvoshoz a gyereket, ki beszél az iskolával, kié lesz a következő szabad este, hogyan jelzik, ha valaki a szétesés szélén áll.
A családi rendszernek kapaszkodók kellenek, mert csupán szeretetből nem lehet táblázatot, terápiás tervet, alvást és idegrendszeri regenerációt főzni. Tudom, kevésbé hangzik mélyen, mint a „majd együtt mindent legyőzünk” című érzelmes hűtőmágnes, de legalább működik.

A legfontosabb rész most jön: a gyermek helyzete ne váljon a párkapcsolat bűnbakjává.
Az ASD, az ADHD, a testi betegség, a mentális sérülékenység valódi teher, de nem magyarázat arra, hogy két felnőtt elhagyja egymást a saját fáradtságában.

A gyermeknek elsősorban két olyan felnőttre van szüksége, akik, ha kell tudnak segítséget kérni, pihenni, egymásra nézni a tünetek, diagnózisok és határidők között is.
A gyermek abból tapasztalja meg a biztonságot, hogy anya és apa nem egymás ellen harcolnak a káoszban, hanem egymás mellé fordulnak. Gyűrötten, ingerülten, éjjel kettőkor pizsamában is. A biztonság néha csak annyi, hogy a felnőttek nem hagyják egymást egyedül a romok között.

Ez a családi rendszer sok nehézséggel és örömmel jár. Mindig is lesz benne düh, gyász, irigység mások „normális” életére, bűntudat, szégyen, és olyan nap, amikor az ember legszívesebben beülne a fürdőszobába öt percre, csak azért, hogy senki ne kérdezze meg, hol van a kék csíkos póló. De lehet benne elképesztő mélység is.
Olyan figyelem, amit kényelmesebb körülmények között élő családok talán soha nem tanulnak meg. Olyan szövetség, amit nem a könnyű napok, hanem a közösen kibírt küzdelmes esték építenek.

Nem az a kérdés, mennyire bírjátok jól. Senki sem bírja olyan könnyen és látványosan kedvesen, legfeljebb jobban filterezi.

A kérdés inkább az: a gyermek nehézsége falat épít közétek, vagy végre rávesz benneteket arra, hogy felnőtt társként osszátok el azt a terhet, amit eddig valaki hősként cipelt, a másik pedig csendben nézte és szurkolt hozzá?

(A téma túl nagy ahhoz, hogy egy poszt elbírja. Itt és most, ennyi fért bele kényelmesen.)
-----
Aranyos Zsolt
pár- és családkonzulens

Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.Van, aki azt hiszi, tehe...
15/06/2026

Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

“De vagyunk-e azok, amik lehetnénk?”(Karinthy Frigyes)
09/06/2026

“De vagyunk-e azok, amik lehetnénk?”
(Karinthy Frigyes)

Te hogy vagy?
08/05/2026

Te hogy vagy?

Garam-Nagy Kata: Olyan gyermekkort szeretnék teremteni, amelyből nem kell meggyógyulni Van, hogy őrjítően fáj anyának le...
07/05/2026

Garam-Nagy Kata: Olyan gyermekkort szeretnék teremteni, amelyből nem kell meggyógyulni

Van, hogy őrjítően fáj anyának lenni.
Szörnyen viszket a mellkasom belső fala,
mintha megtébolyodott szárnyashangyák
készülnének kitörni belőlem
felfelé a torkomon és az orrlyukaimon át,
és nekem mindent vissza kell nyelnem
egy boldogabb jövő érdekében.
Nem a rettegésre gondolok a szülésindítás
előtti éjszaka, egyedül az éjjelilámpa fényébe
kapaszkodva,
zsályaolajjal kenegetve
a hasam, hogy keljen már útra magától
a gyermek.
Nem a fájdalom szavannájára, ahová négykézláb
menekültem, kimerülten
akár egy vértől
foltos hiéna.

A félbehagyott szeretkezésekre gondolok,
amikor valamelyik gyerek
felsír
szülei finoman összehangolt
orgazmusának
közepén.
Az üvöltözésekre gondolok minden irányból,
a mazsolára aszott belső gyermekemre.
A bőrömre vastagon lerakódott
érintésekre, kéretlen karmolásokra.
A kettős vagy hármas gyermek-
altatások bozótharcára,
ahogyan félkézzel próbálok egy valamire
való Gondolatot bepötyögni egy nyomorult
vershez, amitől
mégiscsak jobb lesz.

Mert végül mindig jobb lesz.
Például most, amikor
nagyon közelről megfigyelem ezt a pufók
babaarcot,
amelynek tulajdonosát
az előbb ringattam el
nagyon magas áron,
így most mélyen magamba szívhatom
lélegzetének szent illatát.

él és éltet
10/04/2026

él és éltet

Csigaház 🩵
03/04/2026

Csigaház 🩵

🩵 Április 2-Az autizmus világnapja 🩵

Szabó T. Anna: Csigaház

Nagy a világ, zavaros,
mért várod, hogy értsem?
Csigaházam csavaros,
belebújok mélyen.

Van, hogy érzékeny agyam
kint van a világban,
máskor behúzom magam,
lezárom a házam.

Minden csupa változás,
minden csupa mozgás,
annyi új találkozás,
ordítozás, zsongás.

Mindenki az élre tör,
mintha célja lenne,
pedig csak fut, körre kör,
s úgy tesz, mintha menne.

Én meg közben létezem,
megtalálom mélyem,
mert tudom: az életem
azért van, hogy éljem.

Belső kör ez, csak enyém -
fejben él az ember,
őrzöm legbelső zeném:
csigahéjban tenger.

Nehéz velem? Veled is!
Nehéz neked? Nekem is!
Én is viszem, te is viszel,
csigaházunk cipelni kell.

Védem magam, sok a zaj,
kint mindenki stresszel,
hagyj magamra, ne zavarj,
ne gyötörj, eressz el!

Megvédem a csendemet,
ezért kiabálok,
megtartom a rendemet:
azt, ahogyan látok.

Tedd füledre a kezed,
a világot zárd ki:
meglátod, majd élvezed,
s ha még nem, hát várd ki!

Képzeld el, hogy te vagy én,
csigaházam közepén,
bújj be velem gondolatban,
ne hagyj végleg önmagamban.

Nehéz velem? Veled is!
Nehéz neked? Nekem is!
Én is viszem, te is viszel,
csigaházunk cipelni kell.

Te tudod, hogy hány célod van,
s hozzá mennyi páncélod van,
kardod is van, harcmodorod,
hogy mit tegyél, mindig tudod,

de nekem a házam vékony,
megriaszthat az árnyékom,
törékeny az én világom,
belső békém, biztonságom.

Keressünk egy biztos pontot!
Tudom, kint vagy, hiszen mondod,
de bent is vagy, önmagadban,
mint én vagyok ömagamban.

Telítődhetsz te is néha,
bújsz olyankor csigahéjba,
én kint vagyok, te meg bent vagy,
ilyen is van, ha velem vagy.

Segíts nekem veled lenni,
tág világod elviselni!
Értsd, hogy mit tanítok neked!
Így könnyebben elviseled.

Nehéz velem? Veled is.
Nehéz neked? Nekem is.
Én is viszem, te is viszel,
csigaházunk cipelni kell.

a versről
18/03/2026

a versről

Neked melyik verstől járja át a testedet a borzongás? 🌬️

Cím

Pécs

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Várkonyi Beáta pszichológus és irodalomterapeuta új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Várkonyi Beáta pszichológus és irodalomterapeuta számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória