20/07/2026
Amikor a főnix feladja - az áldozathozatal
Ahogy ezt már itt megbeszéltük: Minden nő, minden anya hasonlatos a mítikus madárhoz, aki a folytonos ujjászületés szimbóluma! Aki egyszerű esetben fészket épít, néha igazgyönygyöt könnyez, majd ereje végén felgyújtja magát, az időn kívül pedig újra indul lángoló útjára. Mert legtöbbször, azért a fészek az adott. Megépitettük, üzemeltetjük. Manapság ugyan nem divat a fészket hosszasan fenntartani, tatarozni, megújitani, mert van, hogy nem a nőtől van tűzveszély a fészekben, vagy kiszáradás, elhanyagoltság. De ma nem ez a téma.
A mai témám az, amikor a főnix leirja a pályáját, de amikor érzi, hogy az ereje fogy, hogy valami már nem megy úgy a gépezetben, nem lobbantja lángra magát, hogy újjászületve folytassa. Hanem, maradva a költői képeknél, próbál tenni az ellen, hogy a tollai kihulljanak, ugyan már egyre rövidebbeket repül, de azt emelt fővel, bár érzi ő, hogy évről évre, hónapról hónapra rövidebb táv megy, de megy! A fészek is egyre avittabb, de hát kibéleljük valami külföldi színes tollal, majd rendelünk a temun… Beiktatunk még egy edzést, még egy meditációt, egy holisztikusabb kozmetikust, esetleg egy másik diétát, hogy minél tovább fenn tudjuk tartani legalább azt a távot és azt a szárnyfesztávot… Mert hát a fáradtság már állandó kisérő, a kedv is szárnyaszegett és már mindenütt jó, de a legjobb bárhol,és közben szép, és igényes és szexi, és a fészek még áll… Tulajdonképpen minden rendben van a fészekben. GYakorlatilag hát na, mások sokkal rosszabbul vannak.
Főnixünk pedig még csillog, pedig már a fészek többi lakója kirepült vagy épp hát felnőtt, egyenrangú… Ahogy kopnak a dolgok, lehet, hogy már jön valami… tünet. Nem nála. Akkor pedig megint csak nem engedi meg magának az újjászületést, hanem nagy levegőt vesz, és menedzsel, irányít, fenntart. A szervezet, a természet rendje viszont rábízta az emberfeletti erőt, energiát, ami bizony, ha elvéti a megújulást, saját maga ellen fordul. Ott van titokban az izzás, de mivel nem hagyjuk meggyulladni a főnixet, csak a melléktermékek szabadulnak fel. Ezek pedig egy dolgot tesznek a testtel: MÉRGEZNEK.
Fáradtság, csendes gyulladásos folyamatok, emésztőrendszeri panaszok, fejfájások és sorolhatnám.
Mert a fókuszt újra és újra leveszi magáról, mert most nem én vagyok a fontos, hanem… és megoldó üzemmódban megy minden nap. Ami egyébként teljesen normális lenne, a természetünk rendjének megfelelően. Ha nem folytanánk el a saját megújulásunkat.
Ez eddig egy gyönyörű, képes példabeszéd.
De most elmesélem, milyen tud lenni az, amikor egy ilyen önmagát mérgező főnix a kezembe kerül:
Fej, nyak szintjén brutális feszültség akar távozni. Na de persze, csak szégyellősen, lassan, mert még engem sem akar terhelni, én viszont kivárom! Tartom, impulzust adok, kifújok. Ha kell, órákig.
A test abszolút vészüzemmódban van, fagyos, a masszázs minimális, óvatos, ha egyáltalán adok masszázst, hiszen a rendszere támadásnak minősítené, a biztonságba érkezés helyett.
Honnan tudom? Ha véletlenül nem mérlegelnék, a testem (alapfelszereltség, gyári beállítás) olvassa a vendégemét. Nem tudok ráhajolni a hátára, mert egyik pillanatról a másikra az orrom csapja megnyílik! Itt azért már gyanúsnak kell lenni, ha esetleg addig nem sejtettem volna, mivel állok szemben. Az idegrendszeri kisülések folyamatosak nálam e mellett. Ha gerinc pontjaira teszem a kezem, a mikroremegések szinte szikráznak, miközben a légzésem folyamatosan fókuszált, irányított munkában van. Mire elég mélyre megyünk, a testem jelzései már bizonyosak: gyakorlatilag mérgezéses tüneteket olvasok le és jelenítek meg. Mivel ezt tudatosítom, az összpontosítás mehet a megoldásra, az én tüneteim elmúlnak. Például, most legutóbb is mindössze pár percig volt az epetájam megkeményedve.
Ahogy haladok a testen, már többször fordult elő, hogy a vendégem arról számol be, hogy olyan, mintha hallaná ahogy beszélek hozzá, és a légzését irányítanám. Van, akiben ez a fajta, mély összekapcsolódás szinte ijedtséget vált ki, mert nem tapasztal az ember minden nap ilyet. De el szoktam magyarázni, hogy működik, miért segít, és ebből otthon hogyan tud tovább menni a következő találkozásig. Azt pedig bizton állíthatom: látom, ha nem azt gyakorolta, amit mondtam. Az elme a kényelmességet keresi, simán elhiteti, hogy nem kell az neked, ó, úgy fárasztó, jó lesz így is, tulajdonképpen megcsináltad, nem kell annyit, és egyébként meg jóvanazúgy. Persze, hogy jól van. Csak nem hoz változást!
Ami engem illet: engem nem kell sajnálnod, amikor kezellek! Én azért tudok segíteni, mert ilyennek születtem, fogadd el a segítséget, és tisztelj meg azzal, hogy örülsz annak az állapotnak, amilyenbe segítettelek, és nem ostorozod magad amiatt, hogy basszus, mégcsak nem is szenvedsz eléggé! Továbbá komolyan veszed a tanított gyakorlatokat, gyakorlatsorokat. Ha komolyan akarsz változást, akkor rendszeresen eljössz, elfogadod az általam javasolt kezelést, vagy lehet, hogy munkát, gyakorlást, beszélgetést és ha megakadsz valamiben, vagy problémád van az állapotoddal kapcsolatban, akkor keresel, és beiktatunk egy telefonos vagy egy videós beszélgetést és nem hagyod magad teljesen lepukkanni a következő találkozónkig!
A lényeg: NEM segítesz azzal, ha a hozzád közel álló keresztjét (tünetét, helyzetét, érzelem világát stb) magadra veszed! Azzal segítesz igazán, ha megadod magadnak az esélyt, hogy erőben maradj, biztos lábakon állj, és valódi háttérként (nem mártír társalkodóként) vegyél részt a helyzetekben. Azzal segítesz a világodnak, ha azzal mutatsz példát, hogy ezt meg tudod tenni, akár tudsz segítséget kérni és tenni magadért! Mert a főnixnek szüksége van a megújulásra!
A Javas -Szmola Ildi
