Máté Piroska

20/07/2026

Nehezen viseljük a bizonytalanságot, és ezt úgy próbáljuk csillapítani, hogy amit megtapasztalunk, azt igyekszünk mielőbb megnevezni és jelentéssel felruházni. A definíció biztonságot ad: úgy érezzük, végre tudjuk, mivel állunk szemben. Csakhogy minden meghatározás egyszerre ki is zár számtalan más lehetőséget.

Amit definiálunk, azt egyben le is szűkítjük. A világ így már nem önmagában tárul fel előttünk, hanem a korábbi tapasztalataink, félelmeink, vágyaink és megküzdési stratégiáink szűrőjén keresztül. Nem azt látjuk, ami van, hanem azt, amit már korábban megtanultunk látni.

Ugyanez történik a belső világunkkal is, amikor egy érzést gyengeségnek, egy gondolatot igazságnak, egy kapcsolatot kudarcnak vagy éppen sorsnak nevezünk. Minden tapasztalat azonnal bekerül egy ismerős kategóriába.

A változás küszöbéhez érkezünk, amikor egy pillanatra felfüggesztjük ezt az automatikus értelmezést, és nem sietünk eldönteni, hogy mi történik velünk. Inkább tanúi leszünk annak, ami éppen kibontakozik.

Ez a tanú jelenlét megszakítja a megszokott „pszichológiai mechanizmusokat”. Nem a múlt kategóriái vezetik többé az észlelésünket, hanem maga a jelen tapasztalata. Ebben a nyitottságban a valóság új jelentései tárulhatnak fel. Olyan lehetőségek, amelyeket a régi definícióink korábban láthatatlanná tettek.

Ekkor a jelen már nem csupán a múlt meghosszabbítása, hanem valódi találkozás azzal, ami most van. És éppen ezért a jövő sem a régi mintázatok szükségszerű folytatásaként bontakozik ki, hanem a lehetőségek terévé válik.

15/07/2026

A megfelelés nemcsak a szabadságunkat korlátozza. A világot is beszűkíti. Amikor állandóan azt figyelem, mit várnak tőlem, a valóság egyetlen kérdéssé zsugorodik: "Elég jó vagyok?" A világ ilyenkor már nem lehetőségek, találkozások és jelentések tere, hanem folyamatos önellenőrzéssé válik. Az élet gazdagságát felváltja egyetlen szempont: megfelelek-e.

Talán az önazonosság első jele nem is az, hogy biztosan tudom, ki vagyok. Hanem az, hogy fokozatosan felszabadulok az alól a kényszer alól, hogy minden döntésemet az elfogadás, a biztonság vagy a bűntudat elkerülése irányítsa. Ekkor újra meghallhatóvá válik valami csendesebb, de mélyebb hívás: nem az, hogy mit kellene tennem, hanem hogy mire hív engem az élet. Itt válik el igazán a megfelelésből fakadó élet attól, amelyet saját létlehetőségeink kibontakoztatása vezet.

Fotó: The Humantra

15/07/2026

Amit egy ember átél, azzal először együtt kellene lenni, nem pedig megmagyarázni.

Ez elsőre egyszerűnek tűnik, mégis alapvetően más hozzáállást jelent, mint amit ma legtöbben gyakorlunk.

A „pszichologizáló tekintet” – amely egyre inkább áthatja a hétköznapjainkat, a kapcsolatainkat és a saját magunkról alkotott narratívát – nem azzal találkozik, ami megjelenik, hanem rögtön a mögöttes okokat kezdi keresni. Mintha nem hinné el a jelenséget önmagában.

Az önmagunkkal és másokkal való foglalkozás észrevétlenül eltolódott abba az irányba, ahol szinte mindenben valamilyen gyermekkori konfliktus ismétlődését, egy aktiválódó kötődési mintázatot vagy elfojtott motivációt látunk. Ezek önmagukban nem értéktelen felvetések. Problémássá akkor válnak, amikor felváltják a jelenség meghallgatását.

Fontos lenne emlékezni arra, hogy a jelentés nem minden esetben a háttérben rejtőzik. Sokszor a magyarázat helyett elegendő lenne magukhoz a dolgokhoz, a jelenségekhez odafordulni.

Ráadásul a pszichologizáló, leleplező hozzáállás észrevétlenül gyanakvóvá tesz bennünket azáltal, hogy minden jelentés mögött valami mást keresünk. „Ha valaki szeret, akkor valójában függ.” „Ha valaki hisz valamiben, akkor valójában bizonytalan.” „Ha valaki segít, akkor valójában kompenzál.” Mintha semmi sem lehetne egyszerűen az, ami.

Ez a hozzáállás végső soron elveszi a bizalmat a tapasztalat iránt. A tapasztalat természetesen nem tévedhetetlen. Lehet öncsalás, illúzió vagy torzítás, de ezt nem előfeltételezhetjük.

A jelenséget először hagyni kell megszólalni. Csak ezután kezdődhet a megértés.

És a megértés nem ott kezdődik, amikor megfejtjük a másik embert, hanem amikor komolyan vesszük azt, ahogyan számára a világ megjelenik.

07/07/2026

Amíg saját tudatom működése nem tárul fel számomra legalább részlegesen, addig a világot szükségszerűen azoknak a jelentéseknek a horizontján keresztül tapasztalom, amelyeket magammal hordozok. A valóság nem közvetlenül tárul fel előttem, hanem mindig azon a módon, ahogyan kapcsolatba lépek vele.

Amikor azonban maga a gondolkodásom is a figyelmem tárgyává válik, valami lényeges változik. Nem csupán a világra nyílik tágasabb rálátásom, hanem arra is, miként születik meg bennem a tapasztalat jelentése.

Az önreflexió ezért több, mint önmegfigyelés. Annak felismerése, hogy nem pusztán elszenvedője vagyok a tapasztalataimnak, hanem részt veszek azok jelentésének kibontakozásában.

Talán ebben rejlik az egzisztenciális szabadság egyik legmélyebb lehetősége.

Nem abban, hogy minden körülményt alakítani tudok, hanem abban, hogy a körülményekhez való viszonyom nem teljesen előre meghatározott. Mindig megnyílhat egy belső tér, ahol a megszokott értelmezések mellett más jelentések is megjelenhetnek.

A szabadság ezért nem valahol a jövőben vár ránk. Minden alkalommal megszületik, amikor képesek vagyunk egy lépést hátralépni, felfüggeszteni a magától értetődőnek tűnő értelmezést, és feltenni magunknak a kérdést:

„Valóban ez az egyetlen lehetséges történet?”

Fotó: CHANNNSY

30/06/2026

A valóság több annál, mint amit birtokba tudunk venni...

Mégis újra és újra megpróbáljuk fogalmakkal körülvenni. Megmagyarázzuk, elemezzük, kategorizáljuk mindazt, amit átélünk. Mintha csak az volna igazán valóságos, amit sikerült megragadnunk.

Vannak találkozások, amelyek mélyebben érintenek bennünket, mint amennyire meg tudjuk magyarázni őket. Egy ismerős illat, egy tekintet, egy táj, egy dallam vagy egy másik ember jelenléte olykor többet mond, mint amennyit fogalmakkal ki lehet fejezni. Az emberi tapasztalat nem merül ki abban, ami mérhető vagy teljesen leírható.

Különbség van aközött, hogy valamit megértünk, és aközött, hogy találkozunk vele.

A világ és a másik ember nem pusztán megfejtésre vár, hanem találkozásra.

Charles Baudelaire: Correspondances
(Szabó Lőrinc fordítása)

26/06/2026

Honnan tudhatom, hogy valami valóban az én utam?

Az ilyen, életünket mélyen átfogó kérdéseknél nem hagyatkozhatunk pusztán a racionalitásra. A gondolkodás fontos eszközünk, de van, hogy éppen a túlzott racionalizálás távolít el attól, amit mélyen már tudunk.

Miközben a gondolataink egyre hangosabbak, rendszerint ott van bennünk valami sokkal halkabb is: egy sajátos belső élmény, egy sejtelem. Nem kiabál és nem győzköd, hanem egyszerűen csak újra és újra ugyanabba az irányba fordít bennünket.

Lehet, hogy a részletek ugyan még nem látszanak tisztán, mégis megjelenik egy sajátos érzés: a tágasság, az élénkség, az élet felé való nyitottság.

Ez nem bizonyíték. Nem garancia arra, hogy nem lesznek nehézségek. Inkább egy halk belső irányérzék, amely megelőzi a teljes megértést.

Fotó: Jess Loiterton

24/06/2026

„Az ember nem elsősorban teljesítményre berendezkedett lény. Mindenekelőtt viszonyuló létező. Életünk jelentősége nem kizárólag abból fakad, hogy mit hozunk létre vagy milyen eredményeket érünk el, hanem abból is, hogy hogyan vagyunk jelen abban, ami éppen történik velünk.

Ebből a nézőpontból az értelem sem olyasmi, amit megtermelünk vagy előállítunk. Sokkal inkább olyasmi, ami a viszonyainkban mutatkozik meg.
Ezért fordulhat elő, hogy egy súlyosan beteg ember élete mélyen értelmes lehet, miközben társadalmi vonatkozásban nem produktív. És fordítva: valaki lehet rendkívül sikeres, hatékony és elfoglalt, miközben belül ürességet él meg, és elveszíti a kapcsolatot azzal, ami igazán fontos számára.

Az értelem nem a funkcionálás mellékterméke.
Az értelem abból a módból születik, ahogyan jelen vagyunk a saját életünkben, és ahogyan viszonyulunk ahhoz, ami megszólít bennünket.

Éppen ezért az élet értelme nem tűnik el akkor sem, amikor a teljesítőképességünk csökken, amikor veszteség ér bennünket, vagy amikor olyan helyzetekkel találkozunk, amelyeket nem tudunk megváltoztatni.

Ilyenkor nem az a kérdés, mit tudunk még létrehozni, hanem az, hogyan tudunk jelen lenni, szeretni, kapcsolódni, elfogadni vagy helytállni abban, amit az élet éppen elénk tesz.

Talán az egyik legfontosabb félreértés éppen az, hogy az értelem keresését összekeverjük a siker, a hasznosság vagy a produktivitás keresésével.
Pedig az értelem nem jutalom a jól működésért.

Az értelem lehetőség. Olyan lehetőség, amely az emberi élet legkülönbözőbb helyzeteiben – az alkotásban, a találkozásban, a szeretetben, a veszteségben vagy akár a szenvedésben – egyaránt megszólíthat bennünket.”

Fotó: Todd Trapani

16/06/2026

Örömmel jelentjük be, hogy megnyitott a DUNAKAVICS Medical Központ Budapesten.

Központunkat azzal a céllal hoztuk létre, hogy komplex mentál-egészségügyi, neurológiai és rehabilitációs ellátást nyújtsunk.

Hiszünk abban, hogy a testi és lelki jóllét támogatása akkor lehet igazán hatékony, ha a különböző szakmai nézőpontok párbeszédben vannak egymással. Ezért önálló szakmai egységeink interdiszciplináris szemléletben dolgoznak együtt, hogy a hozzánk fordulók személyre szabott, komplex támogatást kapjanak.

Szolgáltatásaink között elérhető többek között:

pszichiátria, neuropszichológia, pszichoterápia, neurológia, klinikai logopédia, művészetterápia és klinikai neurológiai szakgyógytorna.

Szeretettel várjuk pácienseinket a DUNAKAVICS Medical Központban.

www.dunakavicsmedical.hu

16/06/2026

A logoterápia és egzisztenciaanalízis nem filozófiai eszmecsere

Gyakran találkozni azzal a félreértéssel, hogy az értelem kérdésének középpontba állítása szükségszerűen filozófiai diskurzust jelent. Mintha a terápiás munka arról szólna, hogy a klienssel az élet végső értelméről elmélkedünk, metafizikai kérdéseket boncolgatunk, vagy egy sajátos világnézetet közvetítünk. Ez a kép azonban távol áll a logoterápia gyakorlatától.

A logoterápia nem filozófiai eszmecsere, hanem a konkrét élethelyzetben fellelhető értelem közös keresése. Elsősorban azt a kérdést tesszük fel, hogy:

* Mit vár most tőlem ez a helyzet?
* Mi az a következő lépés, amelyet csak én tehetek meg?
* Milyen érték szólít meg ebben a konkrét pillanatban?
* Mire hív most engem az élet?

Ezek a kérdések nem elvontak, hanem mélységesen gyakorlatiak. A logoterápia egyik alapvetése ugyanis az, hogy az élet értelme mindig szituatív – nem minden emberre és minden helyzetre alkalmazható, hanem egyedi lehetőség, amely az adott élethelyzetben tárul fel.

A logoterápia fenomenológiai attitűdje miatt nem elméleti válaszokat keres, hanem a kliens konkrétan megélt valóságából indul ki. Az egzisztenciaanalízis feladata ennek az egyedi élethelyzetnek a feltárása: annak felismerése, hogy milyen értékek, lehetőségek és felelős válaszok rejlenek benne. Nem egy absztrakt értelemfogalommal dolgozunk, hanem azzal az egyszeri élethelyzettel, amelyben a személy éppen most áll.

Viktor Frankl hangsúlyozta, hogy nem nekünk kell kérdeznünk az életet az értelméről, hanem az élet kérdez bennünket, és nekünk kell felelni rá cselekedeteinkkel. A terapeuta feladata ezért nem kész válaszok közvetítése, hanem annak segítése, hogy a kliens felismerje saját helyzetének felelős válaszlehetőségeit.

Ez a szemlélet teszi a logoterápiát minden ember számára hozzáférhetővé. A szituatív értelem kereséséhez nincs szükség filozófiai műveltségre.

Az özvegy ember nem metafizikai bizonyosságot keres, hanem azt, hogy maradt-e még olyan feladata vagy kapcsolata, amely megszólítja. A munkáját elvesztő ember számára az értelem kérdése azt jelenti, hogyan őrizheti meg méltóságát és cselekvőképességét a krízisben. A beteg gyermekét ápoló édesanya pedig nem az univerzum végső rendjét kutatja, hanem azt, hogyan lehet ma is szeretettel és türelemmel jelen.

A logoterápia ezekben a konkrét élethelyzetekben dolgozik.

Természetesen Frankl beszél a végső értelemről is, amely meghaladja az ember teljes megismerőképességét, ez azonban nem a terápiás munka elsődleges tárgya. A terápiás fókusz a szituatív értelemre irányul: arra az egyszeri és megismételhetetlen lehetőségre, amelyet az adott pillanat kínál.

Ez a megkülönböztetés megóvja a logoterápiát attól a félreértéstől, hogy világnézeti tanítást közvetít. A logoterapeuta tehát nem filozófiai válaszokat ad, hanem segíti a klienst annak felismerésében, hogy mi az a konkrét érték, feladat vagy felelősség, amelyre az élete ebben a helyzetben választ vár.

Éppen ezért állíthatjuk, hogy a logoterápia nem filozofálgatás, hanem az egyik leggyakorlatiasabb pszichoterápiás megközelítés. Amikor ugyanis egy klienssel azt vizsgáljuk, hogy „Mi a legértelmesebb lépés, amit ma, ebben a helyzetben megtehetek?”, akkor nem elméleti kérdésekről beszélgetünk, hanem az élet konkrét felszólítására keressük a választ.

A logoterápia nem azért foglalkozik az értelem kérdésével, mert filozófiai rendszert akar felépíteni, hanem azért, mert a szenvedő ember számára gyakran éppen a következő értelmes lépés felismerése adja vissza az élni akarást.



Kép:

14/06/2026

„Azok az emberek, akik túl keveset élnek a SAJÁT létlehetőségük szerint, azok betegek lesznek. A pszichopatológia kezdete az inautentikus élet.”

This video explains why daseinanalysis focusses on authentic being ...