15/04/2026
A közhiedelem szerint mi pszichológusok őrült emberekkel dolgozunk, vagy éppen semmit sem csinálunk, hiszen csak békésen ülünk a rendelőnkben.
“Mivel foglalkozol?
- Terapeuta vagyok.
- Fogadok jó pár őrült emberrel dolgozol.
- Nem. Anyákkal, ápolónőkkel, művészekkel, jogvédőkkel, orvosokkal, apákkal, önkéntesekkel, elsősegélynyújtókkal, tanárokkal és mindenféle kedves emberrel dolgozom, akik mindent megtesznek azért, hogy ne hagyják, hogy a velük történt események visszatartsák őket attól, hogy szeressenek és őket szeressék.
Ők a leginspirálóbb emberek, akiket ismerek.”
(Tyndal Elizabeth Schreiner)
Épp a minap arról gondolkoztam, hogy a rendelőmbe érkezik a világ. Művészek, zenészek, színészek, írók, költők, operaénekesek, orvosok, közgazdászok, fodrászok, építőipari munkások és vállalkozók, nővérek, eladók, műkörmösök, kozmetikusok, tanárok, tanítók, gyógypedagógusok, edzők, fotósok, gyógytornászok, mérnökök, várandós kismamák, már szült, többgyermekes édesanyák és édesapák, nők, akik a háztartást vezetik négy gyermek mellett. Van állattenyésztő, villamos vezető, légtornász, rúdtáncos, irodalmár, nyelvész, egyetemi tanár, professzor, pilóta, légikísérő, rendezvényszervező, asszisztens, filmes, közgazdász és állami köztisztviselő is.
Akik a legtöbben járnak hozzám, azok a pszichológusok, coachok és trénerek, mert a segítő szakmákban dolgozóknak bizony rendben kell lenniük ahhoz, hogy segíteni tudjanak. Rendben kell lenni, mint magánember és mint szakember is, hiszen a rengeteg őket érő hatást és impulzust is fel kell dolgozni.
Amikor egy társaságban túrázom, vagy ismeretlen emberek megtudják, mivel is foglalkozom, az alábbi reakciókat kapom:
„Te szegény, hogyan lehet egész nap azt a sok trutyit hallgatni?”
„Nincs még eleged a bolond emberekből?”
„Nem irigyellek, azon csodálkozom, hogy még mosolyogni tudsz!”
„És neked mindenki elmondja, hogy hogyan szexel?”
Van, aki azt fogalmazza meg, mennyire könnyű nekem, hiszen csak ülök csöndben, meghallgatom az embereket, majd nap végén hazamegyek. A hiedelemmel ellentétben, nem az a lényege a hivatásomnak, hogy üljek és hazamenjek.
Ez egy olyan hivatás, amit ha jól csinál az ember, akkor egészségesebb gondolkozású és érzelemvilágú emberek alkotta jobb világ lehet az eredménye.
Olyan generációs változáshoz vezet, ahol, mint tapasztalom is, már nem kínos a párkapcsolati problémákról vagy a szexualitásról beszélni, nem Istentől való dolog segítséget kérni olyan, egyedül megoldhatatlan problémák esetén, ami még az előző generációnak tabu volt. Ez a hivatás nem arról szól – legalábbis nálam nem – hogy kényelmesen üljek a fotelemben. Leginkább arról, hogy megértsem a velem szemben ülő, segítségért érkező embert vagy párt, értsem a problémájukat, azt, miért csinálja úgy, ahogy. Rávezessem őket arra, hogy az általuk természetesnek vélt minták, forgatókönyvek átírhatóak, hogy képesek arra, hogy tudatosabban irányítsák az életüket és párkapcsolatukat.
Életutakat látok, emberi sorsokat és éppen elakadásban lévő, szerethető embereket, akik bizalmat szavaznak nekem, bíznak önmagukban is és a saját változásukban.
A hozzám érkező emberektől rengeteget tanulok, a velük való kapcsolat engem is intenzíven formál. Kialakul egy biztonságos kötődés, ami gyógyító.
A terapeutát pedig érleli, formálja, tapasztalatokkal gazdagítja, amit aztán a következő terápiákban már kamatoztat. Ez egy szép tánc, egy kölcsönös bizalmon alapuló keringő, amiben mindenkinek megvan a maga dolga.
Most írt egy levelet egy leendő kliensem, aki egy nagyon szép gondolatot fogalmazott meg:
„Azt hiszem, odáig eljutni, hogy írjak Önnek, sokkal nehezebb volt, mint a várakozás lesz!”
Pontosan tudom, mekkora út odáig eljutni, hogy valaki jelentkezik terápiára, a második nagyon nagy feladat megtalálni azt a pszichológust, akivel jól tud dolgozni, jól tudnak egymáshoz kapcsolódni, és a harmadik nagy menet az maga a terápia. Felkavaró, az előző, már megszokott boldogtalanság megadta egyensúlyt feloszlató, bizonytalanságokat és szokatlanságokat hozó folyamat ez, amivel szintén meg kell küzdenie a kliensnek, aminek a végső eredménye egy új rend, egy új eszköztár, ami egy felszabadultabb élethez vezet.
Ehhez pedig a pszichológusnak bele kell tennie a lényét, a tudását, tapasztalatát.
(Fotó: Fb)
