01/07/2026
A biodinamikában ( craniosacralis biodinamika)nem csak a CSF testen keresztül érezhető árapály mozgását érzékeljük, hanem egy mélyebb szinten megjelenő Közép hullámot( Midtide) és egy 50 másodpercenként megjelenő Hosszú hullámot( Longtide), amit Dr. Sutherland az “Élet Lélegzetének”( Breath of Life) nevezett. Ezt a nagyon lassú mozgást a Térben a természetben már régen felfedezték, de a tengerek mélyén már mérhetően is felfedezték. A New York Times cikke erről számol be:
“A mélytengert kutató tudósok egy jellegzetes hullámtörő képességre bukkantak. A felfedezés egy új, finom erő jelenlétére utal, amely képes felkavarni a sötét tengerfenéket, és segít megmagyarázni a bolygók újrahasznosításának és a mélységi élet táplálékellátásának néhány árnyalatát.
A felfedezés egyben a tudományos forradalom kezdetét megalapozó felismerések radikális jellegét is jól mutatja mintegy négy évszázaddal ezelőtt.
A mély hullámok jellegzetes Kelvin-Helmholtz-féle hullámzással rendelkeznek, amely egy olyan hullámtípus, amely az egész természetben megtalálható. A tudósok régóta követik nyomon ezeket a jellegzetes hullámokat, megtalálva őket a szél fújta tengeren, homokdűnéken, felhők között, sőt még a Szaturnusz és a Jupiter kavargó gázaiban is. Akkor keletkeznek, amikor két folyadék vagy gáz (vagy tenger és levegő) különböző sebességgel halad el egymás mellett. A határon a kölcsönhatás olyan hullámhegyek sorozatát hozza létre, amelyek enyhén emelkednek, majd kaotikus turbulenciába kunkorodnak. Korai szakaszukban a hullámok olyan lejtőket hoznak létre, amelyekről a szörfösök álmodoznak.
Holland és francia tudósok elsőként fedezték fel az Atlanti-óceánban, az Azori-szigetektől mintegy 700 mérföldre délre egy víz alatti hegy oldalán lezúduló megtörő hullámokat. Február 6-án az Amerikai Geofizikai Unió Geophysical Research Letters című kiadványában a tudósok arról számoltak be, hogy egy fél kilométeres, azaz egyharmad mérföldes mélységben lehorgonyzott hőmérséklet-érzékelőkből álló hálózat erős bizonyítékot szolgáltatott az áthaladó hullámokra.
Óriásiak voltak. Tipikus hullámhosszuk 75 méter, vagyis körülbelül 250 láb volt, és nagyon lassan mozogtak, egy hullám körülbelül 50 másodpercenként jelent meg.
A felfedezés új megvilágításba helyezi a Kelvin-Helmholtz-hullámok jelenlétét a természetben mindenütt, és ennek szerencsés mellékhatásaként a természeti törvények egyetemességét – a modern tudomány alapvető feltételezését. A középkori világ a kozmoszt kibékíthetetlen részekre osztottnak tekint***e. Az ég tökéletes, változatlan és romolhatatlan volt, míg a földi birodalom szeszélyes, tökéletlen és változékony.
A korai tudósok dacoltak ezzel a határvonallal. Feltételezték, hogy a természet törvényei egyetemesek, és mindenhol ugyanúgy működnek, akár a Földön, akár messze a Holdon túl. Így képzelte el Newton a gravitáció törvényét, amely az egész űrben érvényesül. Az univerzumban, írta, minden nagy tömegű részecske vonzza az összes többi nagy tömegű részecskét.
Ez egy hatalmas hitbeli ugrás volt, és rendkívül helyesnek bizonyult.
Így egy spirálgalaxis távoli spiráljai és egy kamrás nautilus ismerős spiráljai ugyanazon fizikai törvényeknek engedelmeskednek, és ugyanazt a szélkerék alakot mutatják.
Az ünnepelt megtörő hullám neve( Kelvin-Helmoltz) az névadók alapvető természetére utalnak. A 19. században Lord Kelvin skót fizikus volt, aki úttörő szerepet játszott az elektromosság matematikai elemzésében és a termodinamika törvényeiben. Hermann von Helmholtz német orvos volt, aki alapvető előrelépéseket tett a fiziológiában és a fizikában.
1871-ben Kelvin matematikai elemzést végzett a szél által a tengeren fújt hullámokon, majd mintegy két évtizeddel később Helmholtz ugyanezt t***e a felhőkkel. Az azóta eltelt évek kimutatták, hogy a Kelvin-Helmholtz hullámok szinte mindenhol megtalálhatók a természetben.
A mély hullámokról, más néven belső hullámokról szóló tanulmányukban Hans van Haren, a Holland Királyi Tengerkutató Intézet munkatársa és Louis Gostiaux, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont munkatársa sok józan részletet és elemzést adott, olyan kifejezéseket használva, mint a „visszaverődési erő”, a „határréteg” és a „piknoklin vastagsága”.
Azt mondták, hogy a hullámok okozta turbulencia szerepet játszhat az óceánok keveredésében és az aljzat üledékének felkavarásában, ezáltal segítve a ritka tápanyagok elosztását a mélységi élővilág számára. A két tudós azonban eltért a technikai áttekintésétől, amikor a hőmérsékleti méréseikből származó mély hullámok képét ismert***e. Az élénk színű kép 10 jellegzetes fürtből álló sorozatot mutatott. Egyetlen szavuk volt rá: „gyönyörű”.”
https://www.nytimes.com/2010/04/20/science/20waves.html?_r=0&fbclid=IwdGRleASxuqxwZG9mAWZkaWQWUJuvVbpIC_DCNQHsJ1-ff8AMbmOrfGV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR4yDdKaQ2evZ5ohDdojxHs8ZQcLtBupoIZJ_DRUw2Wo8sSq-kCYWDAypPwegg_aem_UbccATv0ELjtcNVx4D4qBA
A finding that reveals the presence of a subtle new force helps to explain some of the nuances of planetary recycling and the provision of food to abyssal life.
