04/09/2026
A tegnap a Szent Imre kórház nyilatkozata alapján a szülés kísérést a továbbiakban egy főre korlátozták valamint azokat a szüléseket, ahol kizárólag élettani, beavatkozás mentes ellátást kér az anya, azt megtagadják.
Igyekszem nem első felindulásból reagálni, sokat gondolkodom ezen a válaszon, úgy, hogy a Magyar Dúlakör Egyesület elnökeként több, mint húsz éve állok családok és dúlák szolgálatában kísérve a folyamataikat. És igen, időnként az egészségügyi rendszerben elfáradt dolgozóknak is vállat nyújtok, amin elmondhatják mindazt a fájdalmat, amit nem tudnak máshova tenni.
Erről a helyzetről nem tudok nem rendszerszinten nyilatkozni, mert maga a rendszer elavultsága, merevsége és elnyomottsága a legmélyebben gyökerező okai annak, hogy hasonló bánásmód egyáltalán egy demokratikus társadalomban megjelenhet.
Tudom, hogy az állami ellátás nem az aranykorát éli. Hallok, látok eseteket, megéléseket, amit megfogalmazni és elmondani sem könnyű, nemhogy megélni. Az elmúlt hónapokban rengeteg szülést kísértem és több kórházban is megfordultam. Találkoztam fáradt szülésznőkkel és orvosokkal, lelkesekkel, kitartókkal és kiégettekkel egyaránt. Ott, az anya mellett közösen voltunk egy csapat, a család érdekeit néztük, az egészségügyi dolgozók javaslatait az anya átgondolta és vagy elfogadta vagy további indoklást kért és olyan is volt, aki mindezek ellenére nem fogadta el a felajánlott beavatkozást, mert nem volt akut indikáció rá.
Tudom, hogy vannak váratlan fordulatok. Vannak helyzetek, ahol azonnali beavatkozás, azonnali döntés szükséges. Ilyen helyzetet is kísértem, az orvosnő elmondta amit lát, a lehetséges megoldásokat és partneri viszonyban történő tájékoztatás után, higgadtan válaszolt az anya kérdéseire, aki meghúzta az orvosi indikáció figyelembevételével az irányt.
Ilyen egy modernkori, emberi szemléletű orvoslás.
Van egy álmom… Egy valódi családbarát ellátás létrehozásában segédkezni, támogatni, szakmai javaslatokat tenni úgy, hogy közben folyamatos az információáramlás minden szereplő részéről, különösképp azoktól, akik a saját bőrükön érzik meg minden döntés eredményét. Mert a nap végén a család megy haza az élménnyel, az anya érzi a testén a szülés nyomait és ő táplálkozik ebből az eseménysorozatból élete végéig.
Kérdezem én, hozhatunk-e döntéseket, vitázhatunk-e anélkül, hogy megkérdeznénk az anyákat, akik lakcím és jogosultság alapján mennek adott kórházba, nem ellátás szintje és minősége mentén. Van-e jogunk és felhatalmazásunk erre, amikor az intézményen kívüli szülés jogilag nem TB támogatott így kiesik belőle az a réteg, aki nem engedhet meg magának magánellátást.
Látható-e előre a szülés megindulásakor, hogy a legtermészetesebben vagy épp műtéttel fejeződik be egy vajúdás? Vagy mennyire támogatja ez a feszültség az anyát a tágulásban, a gyermeke életre hozatalában?
Én arra kérek minden résztvevőt az egyesületünk tagjai nevében, hogy lépjünk hátra egy lépést, nyugodjunk meg, üljünk le egy asztal köré és egymás szemébe nézve kérdezzük meg az anyákat, hogy mit és hogyan szeretnének, majd tegyük mögéjük a legális és egészségügyi hátteret, hogy a szülés valójában megerősítő és csodát hozó élménnyé válhasson, amilyen lenni tud, beavatkozásoktól, helyszíntől és pénztől függetlenül. Köszönöm!
