30/11/2025
Mára Vadadi Adrienn Emlékfestés című könyvét hoztam Nektek.
Ez a könyv életreszóló élményt jelent számomra, mivel a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Somogyi-könyvtárban személyesen beszélgethettem Adriennel a kötet megjelenése alkalmából az Ünnepi Könyvhéten.
Erről az élményről a Magyar Irodalomterápiás Társaság oldalán is jelent meg egy írásom.
Nyáron is megosztottam ezt az írást itt, az oldalamon, most a száraz november alkalmából megosztom újra.
https://www.facebook.com/share/p/1MQfy2zQ42/
Könyvbemutató ÉS önismereti beszélgetés
Kovács Bernadett eredetileg könyvtáros, nemrég irodalomterapeuta tudásával tett különlegessé egy általa vezetett könyvbemutatót. Az ő beszámolóját olvashatjuk:
"Amikor megkaptam a lehetőséget a munkahelyemen, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Somogyi-könyvtár -ban az Ünnepi Könyvhét -en Adrienn - Írónő - vel beszélgessek Emlékfestés című, felnőtteknek szóló könyvének megjelenése kapcsán, hatalmas örömöt éreztem. Aztán ennek az örömnek a helyét gyorsan a bizonytalanság és aggodalom vette át, hiszen az volt a terv, hogy a könyvről való beszélgetés után a közönség bevonásával lehetőséget biztosítsunk az önismeret mélyítésére.
Tehát nemcsak könyvtárosi, hanem irodalomterapeuta minőségemben is számítottak rám. A bizonytalanság és aggodalom pedig amiatt alakult ki bennem, mert eleinte fogalmam sem volt, hogy hogyan lehet egy könyvmegjelenésről való beszélgetést önismereti alkalomként is kamatoztatni. Nem vezettem még ilyen eseményt, nem láttam még erre példát magam előtt.
Így minden felmerült kérdésen nagyon sokat gondolkoztam. Kössük-e regisztrációhoz a részvételt? Hány főben maximalizáljuk a létszámot? Körben vagy sorokban helyezzük-e el a székeket? Hogyan építsem fel a beszélgetést menetét? Milyen önismereti módszereket és eszközöket vigyek be? Mire mennyi időt szánjak?
És a sok-sok tervezés után végre elérkezett június hatodika. Az időjárás kissé megijesztett, mivel attól tartottam, hogy a nagy meleg miatt sokan el sem indulnak otthonról, de ahogy elkezdett megtelni a terem, ez a félelmem gyorsan elpárolgott.
Az eseményt azzal kezdtem, hogy megkértem a résztvevőket, válaszoljanak arra a kérdésre, milyen hangulatban érkeztek. A kérdés megválaszolásához választási lehetőségeket biztosítottam.
Először azoknak kellett felállniuk, akik az első pillanattól nagyon lelkesedtek a program iránt, és aznap reggel is már alig várták, hogy elkezdődjön. A második körben azoknak kellett felállniuk, akik érdekesnek találták az eseményt, és úgy érkeztek, hogy bármi lehet belőle. A harmadik körben azoknak kellett felállniuk, akik nagyon lelkesek lettek, amikor szembejött velük ez a program, de aznap reggel már nem is találták olyan jó ötletnek, hogy eljöjjenek a könyvtárba. Ezekkel a válaszlehetőségekkel a jég megtörése volt a célom, ami az arcokon átsuhanó mosolyok szerint sikerült is. Aztán megkértem a résztvevőket, hogy a beszélgetés ideje alatt figyeljék a testérzeteiket, mint például: elpirulás, görcsbe rándult testrész, libabőr, ásítás, stb.
A beszélgetésünket Adriennel úgy indítottam, hogy településneveket mondtam, és megkértem őt, hogy meséljen az adott hellyel kapcsolatos emlékeiről, élményeiről, megéléseiről. Ő pedig nagyon színesen és őszintén mesélt a városokhoz fűződő viszonyáról. Ebből az általánosabb, tágabb tematikából indultunk, és haladtunk fokozatosan a további kérdésekkel a konkrét kötet felé.
A könyvben - a teljesség igénye nélkül - gyerekkori traumákkal, szenvedélybetegséggel, alkotói válsággal, terápiával és kapcsolódásokkal találkozunk igen életszerűen, érzékletesen ábrázolva. Adrienn ezekben a témákban is nagyon hitelesen és bensőségesen nyilatkozott meg.
A témák miatt sejt***em, hogy a beszélgetésünk után akkor sem lesz könnyű megszólalni, ha nagyon kikívánkozik a résztvevőkből a mondanivaló. Ezért bevittem 48 darab, különböző érzelmet kifejező kártyát (a macikártyákat) és megkértem mindenkit, hogy válassza ki azt, amelyik a leginkább kifejezi a jelenlegi érzéseit, majd mondja el, miért ezt a kártyát választotta. Természetesen meghagyva mindenki számára a hallgatás lehetőségét is.
Az első megszólalókon érezhető volt, hogy a kártya nyújtotta kapaszkodó nélkül is könnyen szólaltak voltak meg, és ezeknek az első megszólalóknak hála még inkább megtelt a légkör bizalommal, így azok is összeszedhették a bátorságukat, akik nem voltak biztosak abban, hogy meg mernek szólalni. De minden egyes mondattal még befogadóbb lett a tér, és az egyetlen alkalomra összegyűlt kis csapatunk nagyon mélyről jövő vallomások fültanúja lehetett. Bár a megszólalók néha nehezen találták a szavakat, lassan formálták a mondatokat, mindenki türelmesen hallgatott. És ez a türelem meg is t***e a hatását, hiszen hatalmas terheket, mázsás súlyokat sikerült letenni a megszólalásokkal.
A programot fél ötkor kezdtük, és hét előtt néhány perccel bizony azért kellett elhagynunk a Zeneszobát, mert elérkezett a záróra. De a hangulat oldottságát mi sem jellemzi jobban, minthogy a résztvevők szemrebbenés nélkül költöztek ki a főbejárat előtti lépcsősorra, hogy Adriennek a dedikálásra is legyen alkalma. Amikor néhány perccel később megérkeztem én is, a szívem csordultig telt hálával, ahogyan Adriennt a résztvevőkkel a lépcsőn ülve beszélgetni láttam. Adriennel ez volt az első személyes találkozásom, nem tudtam, milyen személyiségre számíthatok. De a nyíltsága és közvetlensége nagyban hozzájárult az est sikeréhez.
Magammal kapcsolatban pedig úgy érzem, megérte a rengeteg készülés és sikerült sokat kihoznom az idő és a hely biztosította lehetőségekből. És hogyan érezték magukat a résztvevők? Íme a program után érkezett sok pozitív visszajelzés közül a nekem legkedvesebb:
"A testre, majd az érzelmekre fókuszáló gyakorlatok nagyon jól illeszkedtek a regényhez és a beszélgetéshez is. (...) Igazi élmény volt! Köszönöm, hogy ennyire empatikusan vigyáztál ránk!"
