Váradi Csilla- Holisztikus szemléletű fizioterapeuta- Hipermobilitás fókusz

Váradi Csilla- Holisztikus szemléletű fizioterapeuta- Hipermobilitás fókusz A gyógytorna lakhatóvá teszi a testet a lélek számára. Hiszem, hogy minden ember története egyedi, ezért a kezeléseknek is személyre szabottnak kell lenniük.

Holisztikus szemléletű fizioterapeutaként több mint 15 éve segítek mozgásszervi panaszokkal élő embereknek. Munkám során mindig arra törekszem, hogy ne csak a tüneteket kezeljem, hanem megértsem azok valódi okát is. Az elmúlt években egyre inkább a hipermobilitás, a hEDS/HSD, a krónikus fájdalom és az összetett mozgásszervi problémák felé fordult az érdeklődésem. Célom, hogy pácienseim ne csak jobban legyenek, hanem megértsék saját testük működését, és hosszú távon magabiztosabban tudják kezelni panaszaikat.

Mesék a láthatatlanokról posztsorozat 10. részA csillagász„Nem minden fontos dolog látszik nappal.”Volt egyszer egy váro...
20/09/2026

Mesék a láthatatlanokról posztsorozat 10. rész

A csillagász
„Nem minden fontos dolog látszik nappal.”

Volt egyszer egy város, ahol mindenki szerette a nappalt.

Nappal minden egyszerűbbnek tűnt. Az utcák világosak voltak, az emberek siettek, dolgoztak, nevettek, terveket szőttek. Ha valaki elesett, mindenki látta. Ha valaki lázas volt, megmérték a hőmérsékletét. Ha eltört egy lába, ott volt a röntgenképen.

Ami látszott, azt könnyű volt komolyan venni.

A város szélén azonban élt egy csillagász.

Minden este, amikor mások behúzták a függönyöket, ő kinyitotta a tetőablakot, és az eget figyelte.

Ismerte a csillagképeket. Tudta, melyik csillag mikor bukkan fel a horizonton, melyik halványodik el hajnal előtt, és melyik az, amelyet csak akkor lehet észrevenni, ha az ember elég sokáig marad csendben.

Egyik este egy fiatal nő kopogtatott az ajtaján.

– Segítenél nekem? – kérdezte.

A csillagász félretette a távcsövét.

– Mit keresel?

A nő sokáig hallgatott.

– Nem tudom pontosan.
– Akkor honnan tudod, hogy keresel valamit?
– Onnan, hogy érzem, hogy ott van.

A csillagász elmosolyodott.

– Gyere.

A nő belenézett a távcsőbe.

– Nem látok semmit.
– Nézd tovább.
– Még mindig semmi.
– Akkor várj.

Eltelt néhány perc.

A nő türelmetlen lett.

– Biztos, hogy van ott valami?
– Igen.
– De én nem látom.

A csillagász ekkor elfordította a távcsövet.

– Nézd meg ezt a csillagot.
– Ezt látom.
– Jó. Most jegyezd meg, hol van.

A következő este ismét a csillagokat kémlelték.

A csillag egy kicsit máshol állt.
A következő este megint máshol.
A csillagász pedig minden alkalommal feljegyezte.

Nem egyetlen éjszakát nézett.
Hanem heteket.
Hónapokat.
Éveket.

Egy idő után a nő megértette, mit csinál.

A csillagász nem azt kérdezte:

„Látod-e most?”

Hanem azt:

„Mi történik, ha elég sokáig figyeled?”

A nő ekkor mesélni kezdett.

Elmondta, hogy vannak napok, amikor könnyedén felkel.
Máskor már az is nehéz, hogy felöltözzön.
Van, amikor fáj valamije, de nem lehet megmondani, pontosan miért.
Van, amikor szédül.
Máskor elfárad egy egyszerű séta után is.
És néha olyan rosszul van, hogy kívülről mégis teljesen egészségesnek látszik.

– De tegnap még jól voltál – mondták neki gyakran.
– A vizsgálatod negatív lett.
– Hiszen nem látszik rajtad semmi.

A nő egy idő után már maga is elbizonytalanodott.

Talán tényleg csak túl érzékeny.
Talán túl sokat gondol rá.
Talán mindenkinek vannak ilyen napjai.

A csillagász azonban csak a jegyzeteit mutatta.

– Nézd meg.

A lapokon ott voltak a napok.

A tünetek.
A változások.
Az összefüggések.

És olyan mintázatok is, amelyeket egyetlen napból senki sem láthatott volna.

– Nem az a baj, hogy nincs történet – mondta a csillagász. – Hanem az, hogy túl sokáig csak egyetlen oldalt próbáltak elolvasni belőle.

A nő sokáig nézte a papírokat.

Aztán megkérdezte:

– Akkor miért nem látta senki?

A csillagász felnézett az égre.

– Mert nappal keresték a csillagokat.

És attól az estétől kezdve a nő másképp figyelte önmagát.

Nem azt kérdezte minden reggel:

„Ma mi a baj velem?”

Hanem azt:

„Mit próbál megmutatni nekem ez a minta?”

És lassan megtanulta, hogy egyetlen rossz nap nem mindig magyaráz meg mindent.

Ahogy egyetlen csillag sem meséli el az egész égbolt történetét.
A csillagász pedig továbbra is minden este felnézett, mert tudta, hogy az égbolt nem attól lesz valóságos, hogy mindenki látja.

És vannak dolgok, amelyek nem azért láthatatlanok, mert nincsenek ott, hanem azért, mert tudni kell, mikor és hogyan nézzünk fel.

Tanulság:

A krónikus állapotok gyakran nem egyetlen látványos tünetből állnak. Sokszor apró, változó jelekből rajzolódik ki egy hosszabb történet.

Ami egy adott napon nem látható, attól még lehet valós.

És ami önmagában jelentéktelennek tűnik, hosszabb időn át figyelve akár egy fontos mintázat része is lehet.

Nem minden fontos dolog látszik nappal. 🌙

Kép forrása: Pinterest

🩺 SIKERSZTORIK A RENDELŐBŐL  #1Zoli neve természetesen fiktív, a történet viszont valódi.Amikor először találkoztunk, eg...
18/09/2026

🩺 SIKERSZTORIK A RENDELŐBŐL #1

Zoli neve természetesen fiktív, a történet viszont valódi.

Amikor először találkoztunk, egy harminc év körüli rendőr érkezett hozzám kiszakadt gerincsérvvel és olyan erős fájdalommal, hogy ülni és állni sem tudott.

Az anamnézist ezért nem a kezelőágyon, nem is egy széken vettük fel, hanem a szőnyegen, fekve.

Ez volt az a pont, ahonnan el kellett indulnunk.

A rehabilitáció során több eszközt és terápiát is alkalmaztunk: kötőszöveti kezelést, célzott McKenzie-gyakorlatokat, majd fokozatosan funkcionális tréninget is. Kiegészítésként kineziotape-et használtunk, és természetesen az életmóddal, terheléssel kapcsolatban is átbeszéltük, min érdemes változtatni.

De talán a legfontosabb dolog az volt, hogy Zoli hétről hétre eljött tornázni és végezte a megbeszélt gyakorlatokat a rendelőn kívül is.

Nem egyik napról a másikra lett jobban. Lépésről lépésre haladtunk.

Körülbelül három hónap alatt a panaszai megszűntek, és már nem az volt a kérdés, hogy hogyan tudjon fájdalom nélkül felállni vagy dolgozni, hanem az, hogy hogyan építsünk fel egy olyan fizikumot, amellyel újra aktívan sportolhat.

Eljutottunk oda, hogy edző segítségével TRX és saját testsúlyos funkcionális edzéseket kezdett végezni. Közben néhány kilótól is megszabadult, majd később még a szakmáját is megváltoztatta.

És ami számomra az egyik legjobb része ennek a történetnek:

Régen találkoztunk a rendelőben.

Ez ebben az esetben jó hír. 😊

Mert azt jelenti, hogy Zoli jól van, aktív életet él, és a korábbi panaszai azóta sem tértek vissza.

Egy rehabilitáció számomra nem ott ér véget, amikor a páciens már nem fájdalommal érkezik, hanem akkor igazán sikeres, amikor újra elkezdi élni azt az életet, amit a fájdalom egy időre megállított.

Ezért szeretem a rendelőből hozott történeteket. Nem azért, mert minden eset ilyen egyszerűen vagy ilyen gyorsan alakul. Hanem mert megmutatják, hogy honnan hová lehet eljutni megfelelően felépített, fokozatos rehabilitációval. 💚

Mi gyógytornászok egy kicsit nehezített pályán játszunk. 😅Mert a hétköznapok amúgy is arról szólnak, hogy folyamatosan c...
16/09/2026

Mi gyógytornászok egy kicsit nehezített pályán játszunk. 😅

Mert a hétköznapok amúgy is arról szólnak, hogy folyamatosan csinálunk valamit.

Dolgozni kell.
Háztartást vezetni.
Gyereket nevelni.
Bevásárolni.
Ügyeket intézni.
Időt találni a családra, a párunkra, a barátainkra.
És közben valahogy magunkra is kellene figyelni.

Rengeteg az elvárás, rengeteg a feladat.

És akkor egyszer csak azt mondjuk:

„Ja, és még tornázzon is rendszeresen.” 😅

A gyógytorna ugyanis nem igazán passzív műfaj.

A gyakorlatokat meg kell csinálni.
Rendszeresen.
Akkor is, amikor nincs kedvünk.
Akkor is, amikor fáradtak vagyunk.

Mert ha nem csináljuk, annak bizony hatása van arra, mennyit tudunk kihozni a terápiából.

És talán ezért is érthető, hogy a masszázs és más wellness-szolgáltatások sokak számára vonzóbbak.

Ott elég megérkezni.
Lefeküdni.
És hagyni, hogy történjen valami.

Ezzel szemben a gyógytorna együttműködést kér.

Nem mi tornázunk helyetted. 😄

Mi segítünk megtalálni, hogy mit, miért és hogyan érdemes csinálnod. Alkalmazkodunk az állapotodhoz, a terhelhetőségedhez és az élethelyzetedhez.

De a változásban neked is van szereped.

És szerintem ezt nem úgy kell kommunikálnunk, hogy „akkor tessék még ezt is megcsinálni”, hanem úgy, hogy megpróbáljuk a gyógytornát beilleszthetővé tenni egy amúgy is telepakolt életbe.

Mert nem az a cél, hogy még egy feladat legyen a listádon, hanem hogy segítsen abban, hogy a listád többi részét könnyebb legyen megcsinálni. 🌱

A kép forrását sajnos nem tudom.

💩 Beszéljünk egy kicsit a kakiról.Igen, tényleg. 😄Mert a bélműködésről valahogy sokkal kevésbé szeretünk beszélni, pedig...
14/09/2026

💩 Beszéljünk egy kicsit a kakiról.

Igen, tényleg. 😄

Mert a bélműködésről valahogy sokkal kevésbé szeretünk beszélni, pedig hEDS és HSD esetén meglepően gyakran része a tüneteknek.

Amikor valakinek megváltozik az emésztése, gyakran rögtön az étel kerül a gyanúsítottak padjára.

„Mit ettél?”
„Nem lehet, hogy valamit nem tolerálsz?”
„Próbáltad már elhagyni a glutént/tejterméket/cukrot?”

Persze az étrendnek lehet szerepe.

De a történet nem feltétlenül itt kezdődik és ér véget. 🧠

A bélrendszer működését ugyanis az idegrendszer is folyamatosan szabályozza. Az autonóm idegrendszer többek között hatással van a bél motilitására, vagyis arra, milyen gyorsan és hogyan halad végig a béltartalom az emésztőrendszeren.

Ezért az emésztésünk sem teljesen független attól, hogy mi történik az egész szervezetben.

Stresszesebb időszak.
Kevesebb alvás.
Fájdalom.
Kimerültség.
Megváltozott aktivitás.
Az autonóm tünetek erősödése.

Mind hatással lehetnek a bélműködésre.

És ez különösen érdekes hEDS/HSD esetén, mert a gasztrointesztinális panaszok gyakoriak, és az autonóm idegrendszeri működészavar, például a POTS is gyakran társulhat hozzájuk.

A székrekedés és a hasmenéses jellegű panaszok egyaránt előfordulhatnak, de a háttérben nem feltétlenül egyetlen mechanizmus áll. A kötőszöveti sajátosságok, a bél motilitása, az autonóm idegrendszer, a medencefenék működése, az étrend és a bél-agy kapcsolat mind szerepet játszhatnak.

Vagyis:

💩 Nem mindig csak az a kérdés, hogy MIT ettél.

🧠 Néha legalább ilyen érdekes kérdés, hogy MI TÖRTÉNIK KÖZBEN AZ IDEGRENDSZEREDDEL.

És ez nem azt jelenti, hogy „minden csak stressz”.

A bélrendszer és az idegrendszer kétirányú kapcsolatban áll egymással. Ha az egyik oldalon valami megváltozik, az a másik oldalon is megjelenhet.

Talán ezért sem érdemes minden emésztési panaszra ugyanazt a receptet ráhúzni.

Nem biztos, hogy mindig egy újabb diétára van szükség.

Néha érdemes egy kicsit távolabbról ránézni az egész rendszerre. 🧩

Kép forrása: Pinterest

s

Mesék a láthatatlanokról posztsorozat 9. részeA kert kapuja„A határok nem elutasítások.”Volt egyszer egy kert.A gazdája ...
13/09/2026

Mesék a láthatatlanokról posztsorozat 9. része

A kert kapuja
„A határok nem elutasítások.”

Volt egyszer egy kert.
A gazdája szeretett mindenkit beengedni. Megmutatta a virágokat, az ösvényeket, a nagy öreg fát.

De a kert kapuja nem volt mindig nyitva.

Volt, hogy tárva-nyitva állt.
Volt, hogy csak résnyire nyílt.
És volt, hogy egész nap zárva maradt.

Egy látogató egyszer megkérdezte:

– Miért nem engedsz be ma?
– Mert ma a kertnek pihennie kell – felelte a gazda.
– De tegnap még beengedted az embereket.

A gazda elmosolyodott.

– Tegnap más volt. A kert nem minden nap bírja ugyanazt.

Sokáig azt hitte, a zárt kapu azt jelenti, hogy elutasít másokat.
Aztán megértette, hogy a kapu nem azért van, hogy kizárjon, hanem azért, hogy megvédje azt, ami mögötte van.

A virágokat.
Az ösvényeket.
A friss hajtásokat.

És egy idő után már nem érzett bűntudatot, amikor bezárta.
Tudta, hogy attól még ugyanúgy szereti azokat, akik odakint várnak.

Krónikus fájdalommal élve nekünk is lehetnek ilyen napjaink.

Amikor nemet mondunk.
Amikor rövidebbre szabjuk a programot.
Amikor pihenést választunk.
Amikor valamire ma egyszerűen nincs kapacitásunk.

Ez nem feltétlenül elutasítás.

A határ nem fal, hanem egy kapu.

És nem minden nap kell ugyanannyira nyitva lennie. 🌿

Honnan tudhatod laikusként, hogy valaki hipermobil? 👀Nem feltétlenül onnan, hogy képes a lábát a feje mögé tenni.A hiper...
11/09/2026

Honnan tudhatod laikusként, hogy valaki hipermobil? 👀

Nem feltétlenül onnan, hogy képes a lábát a feje mögé tenni.

A hipermobilitásnak vannak hétköznapi, kívülről is észrevehető jelei, amelyek az érintett számára sokszor teljesen természetesek.

🦵 Hátrafelé „záró” térdek
Állás közben a térdek látványosan túlnyúlnak.

💪 Hátrafelé hajló könyökök
Kinyújtott karoknál a könyökök nem egyszerűen egyenesek, hanem hátrafelé ívelnek.

🧍‍♀️ Az ízületeire „ráülve” áll
Gyakran az egyik csípőjére helyezi a testsúlyát, vagy úgy áll, mintha az ízületei tartanák helyette.

🪑 Extrém ülőpozíciók
Felhúzott lábak, maga alá csavart végtagok, fél fenéken ülés, teljesen összegömbölyödött pozíciók.

És amikor megkérdezed:

„Nem kényelmetlen így?”
„Nem. Nekem így kényelmesebb.” 😄

👐 Feltűnően hajló ujjak
Az ujjak vagy a hüvelykujj szokatlanul nagy mozgástartományban mozognak.

🤸‍♀️ „Ezt hogy csináltad?”
Olyan mozdulatokat vagy testhelyzeteket vesz fel teljesen természetesen, amelyek másnak már nyújtásnak számítanak.

Lehet, hogy gyerekkora óta azt hallja:

„Te gumiból vagy?”
„Neked nincs csontod?” 😅

De van egy fontos árnyalat.

A hipermobilitás a fiziológiásnál nagyobb, akár extrém ízületi mozgástartományt jelent. Nem mindegy azonban, hogy mennyire nagy a mozgásterjedelem, és hány ízületet érint.

Lehet, hogy csak néhány ízület különösen mozgékony, míg másoknál sok ízület érintett. Ez utóbbit nevezzük generalizált ízületi hipermobilitásnak.

Vagyis nem csak az a kérdés:

„Hajlékony vagy?”

Hanem inkább:

„Hol, mennyire és hány ízületben vagy hajlékony?”

A hétköznapi testhelyzetek önmagukban nem diagnózisok, de érdekes nyomok lehetnek. 🧩

És fontos: a generalizált hipermobilitás nem automatikusan jelent hEDS-t vagy HSD-t. Ezek megítéléséhez a teljes klinikai képet kell figyelembe venni.

Kép forrás: Pinterest

Együtt kell élnünk a fájdalommal?Ezt a mondatot sokszor halljuk krónikus fájdalom esetén.De vajon tényleg az a cél, hogy...
10/09/2026

Együtt kell élnünk a fájdalommal?

Ezt a mondatot sokszor halljuk krónikus fájdalom esetén.

De vajon tényleg az a cél, hogy megtanuljuk elviselni, hogy fáj?

Együtt élni a fájdalommal nem ugyanaz, mint beletörődni a fájdalomba.

Krónikus fájdalom állhat például endometriózis, fibromyalgia, rheumatoid arthritis, spondyloarthritis, arthrosis, krónikus derékfájdalom, migrén, neuropátiás vagy krónikus kismedencei fájdalom stb. hátterében.

És közben nemcsak a test változik.

Az élet is elkezd alkalmazkodni a fájdalomhoz.

Valaki kevesebbet mozog, mert fél, hogy rosszabb lesz.
Programokat mond le, mert nem tudja, milyen állapotban lesz.
Mindent az energiájához és a fájdalomszintjéhez igazít.

Lehet fáradtabb, ingerlékenyebb, szorongóbb vagy visszahúzódóbb.

A környezete pedig néha csak ennyit lát:

„Megváltoztál.”

Pedig lehet, hogy nem ő változott meg.
Lehet, hogy egy fájdalommal élő testhez kellett alkalmazkodnia.

A tartós fájdalom hatással lehet a hangulatra, a szorongásra, az önbizalomra, a társas kapcsolatokra és arra is, hogyan látjuk a saját lehetőségeinket. Ez nem azt jelenti, hogy létezik egy „fájdalmas személyiség”. Az emberek nagyon különbözően reagálnak ugyanarra a helyzetre.

És ezért nem az a cél, hogy:

„Tanuld meg elviselni.”

Hanem inkább:

„Tanuld meg megérteni, mi történik veled, és találd meg azt az életet, amit a fájdalom mellett is élni tudsz.”

Ez jelenthet kezelést.
Mozgást.
Terhelésadagolást.
Pszichológiai támogatást.
Alkalmazkodást.

És néha annak elfogadását is, hogy bizonyos dolgokat másképp kell csinálnod, mint korábban.

De az elfogadás nem feladás.

Nem azt jelenti, hogy többé nem akarunk javulást.
Azt jelenti, hogy nem várjuk meg, amíg minden fájdalom eltűnik ahhoz, hogy elkezdjünk élni.

Talán nem az a legfontosabb kérdés, hogy:

„Hogyan tudnék fájdalom nélkül élni?”

Hanem néha ez:

„Hogyan tudnék úgy élni, hogy a fájdalom ne vegye el az egész életemet?” 🌿

És ez már nem beletörődés.

Ez alkalmazkodás.
Ez önismeret.
Ez kezelés.
És sok esetben ez a rehabilitáció egyik legfontosabb része.

A kép forrása: Pinterest

✨ Mi lenne, ha a krónikus állapotok Disney-karakterek lennének?Ursula, Demóna, Hádész, Jafar… és még néhány ismerős arc....
09/09/2026

✨ Mi lenne, ha a krónikus állapotok Disney-karakterek lennének?

Ursula, Demóna, Hádész, Jafar… és még néhány ismerős arc. 😈

Most egy kicsit játékosan próbáltam megmutatni, milyen érzés lehet együtt élni olyan állapotokkal, amelyek kívülről sokszor egyáltalán nem látszanak.

Mert lehet, hogy egy Disney-mesében minden problémára van egy varázsige, egy bűbáj vagy egy boldog befejezés. A valóságban viszont a POTS, hEDS, HSD, krónikus fájdalom, migrén vagy éppen az érzékszervi túlérzékenység ennél jóval összetettebb történet. 🫠

Lapozz végig, és nézd meg, szerinted melyik karakter melyik állapotot kapta! 👀

És persze: te melyik Disney-karakter lennél a tüneteid alapján? 😄

🌿 Fizioterápia VilágnapjaMa elsősorban talán a pácienseinkre gondolunk. Azokra, akiknek segítünk újra mozogni, erősödni,...
08/09/2026

🌿 Fizioterápia Világnapja

Ma elsősorban talán a pácienseinkre gondolunk. Azokra, akiknek segítünk újra mozogni, erősödni, alkalmazkodni, vagy egyszerűen csak egy kicsit könnyebbé tenni a mindennapokat.

De ma szeretnék egy kicsit a kollégáimhoz is szólni.

A fizioterápia számomra nem arról szól, hogy minden problémára van egy jól bevált gyakorlatunk.

Arról szól, hogy merjünk kérdezni.
Merjünk bizonytalanok lenni.
Merjünk utánanézni annak, amit még nem értünk.
És merjük elfogadni, ha egy páciens nem illeszkedik bele abba a sémába, amit eddig ismertünk.

Mert vannak állapotok, ahol nem működik a „csinálj többet, és majd erősebb leszel” egyszerű képlete.

Vannak betegek, akiknél a fájdalom, a fáradékonyság, az idegrendszer terhelhetősége, a kötőszöveti sajátosságok vagy éppen egy krónikus állapot teljesen más megközelítést kíván.

És ilyenkor nem a páciens a „nehéz eset”. Lehet, hogy nekünk kell tovább tanulnunk.
Szerintem a jó fizioterapeuta nem attól jó, hogy mindenre tudja a választ, hanem attól, hogy amikor nem tudja, akkor nem tesz úgy, mintha tudná. 🤍

Boldog Fizioterápia Világnapját minden kollégámnak!

Legyünk kíváncsiak. Legyünk kritikusak. És mindenekelőtt: maradjunk emberek a szakmánkban. 🌱

A kép AI által generált

„Miért nem csinálunk csak egy jó gyakorlatsort, és kész?”Teljesen érthető kérdés.Ha például egy derékfájdalomnál egy ado...
07/09/2026

„Miért nem csinálunk csak egy jó gyakorlatsort, és kész?”

Teljesen érthető kérdés.

Ha például egy derékfájdalomnál egy adott mozgásirány egyértelműen csökkenti a tüneteket, akkor a rehabilitáció viszonylag jól körülhatárolható lehet. Egy McKenzie-alapú megközelítésben például bizonyos mozgások ismétlésével és a tünetek változásának követésével dolgozunk.

Hipermobilitás, HSD vagy hEDS esetén azonban sokszor egészen más a történet. 🧠

Itt nem feltétlenül az a probléma, hogy „ez az egy mozdulat rossz”, vagy hogy „ezt az ízületet vissza kell tenni a helyére”.

A szervezetnek gyakran azt kell újratanulnia, hogyan érzékelje, szabályozza és terhelje biztonságosan a mozgást.

Ezért a mozgásprogram sokkal inkább egy hosszú távú építkezés.

Dolgozunk például:
• izomerőn és állóképességen
• ízületi kontrollon és propriocepción
• mozgáskoordináción
• terhelhetőségen
• egyensúlyon
• légzésen és törzskontrollon
• és bizonyos esetekben az autonóm idegrendszeri terhelhetőségen is.

És van itt egy nagyon fontos különbség.
Nem elég azt mondani az idegrendszernek, hogy:

„Ez a mozgás biztonságos.” Ezt meg is kell tapasztalnia.

Ha egy mozgás hosszú időn keresztül fájdalommal, bizonytalansággal, instabilitásérzéssel vagy rosszulléttel társult, akkor a rendszerünk alkalmazkodik ehhez. A mozgásválaszok, az izomaktiváció, a védekező stratégiák és a terhelésre adott válaszok nem egyik napról a másikra változnak meg.

Ezért lehet az, hogy valaki néhány hét után már erősebb, mégsem érzi magát „stabilnak”. Vagy hogy egy gyakorlat technikailag már jól megy, de a szervezet még nem tolerálja ugyanazt a terhelést nagyobb mennyiségben.

Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a gyakorlat nem működik.
Lehet, hogy egyszerűen még nincs kész a rendszer a következő lépcsőfokra.

A hipermobilitás rehabilitációja ezért ritkán egy gyors tünetcsökkentő trükk.
Inkább egy folyamatos párbeszéd a test és az idegrendszer között:

„Ezt meg tudjuk csinálni.”
„Ez most még sok.”
„Próbáljuk egy kicsit kisebb terheléssel.”
„Ez már könnyebb.”
„Akkor innen tovább építkezhetünk.”

És talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit érdemes megérteni:

Nem az a cél, hogy örökre óvatosan mozogj, hanem az, hogy a szervezeted fokozatosan megtanulja elviselni és kontrollálni azt a terhelést, amitől most még tart.

Ehhez pedig idő kell.

Nem azért, mert „lassú vagy”, és nem azért, mert „nem dolgozol elég keményen”, hanem mert az idegrendszer alkalmazkodása is a rehabilitáció része. 🧠✨

A hipermobilitásnál sokszor nem egy mozdulatot kell megtalálni.

Hanem egy olyan rendszert kell felépíteni, amelyben a tested egyre több mozgást, egyre több terhelést és egyre több bizonytalanságot képes biztonságosan kezelni.

A képen egy tök nem releváns POTS-os macska :D
A kép forrása: Pinterest

Cím

Torontál Tér 3/b
Szeged
6726

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 18:00
Kedd 09:00 - 18:00
Szerda 09:00 - 18:00
Csütörtök 09:00 - 18:00

Telefonszám

+36703135643

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Váradi Csilla- Holisztikus szemléletű fizioterapeuta- Hipermobilitás fókusz új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Váradi Csilla- Holisztikus szemléletű fizioterapeuta- Hipermobilitás fókusz számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória