SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar - SZOTE

SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar - SZOTE Üdvözlünk a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának hivatalos Fb oldalán Szeged több mint kilenc évtizede ad otthont Karunknak.

Szlogenünk: "Itt válsz orvossá!"
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara a magyar felsőoktatás nagy hagyományokkal rendelkező, meghatározó intézménye. Elődei a Szegedi Orvostudományi Egyetem (SZOTE) és a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem. A Kar és jogelődei immár több száz éve állnak az egészségügyi képzés szolgálatában, hallgatók ezreit vezették be a gyógyítás tudományába. A Napfény városában 1921-ben létrehozott egyetemnek dékánja, később rektora volt Szent-Györgyi Albert. Az 1937-ben élettani Nobel-díjjal elismert tudós máig az egyetlen magyar kutató, aki a világ legismertebb tudományos kitüntetését Magyarországon – és ezen belül Szegeden – kifejtett tevékenységéért nyerte el. Büszkék vagyunk arra, hogy Szent-Györgyi Albert munkája és tudományos sikere nyomán hallgatóink ott sajátítják el az orvostudomány szakmai ismereteit és fogásait, „ahol a C-vitamint felfedezték”. Az elmúlt évtizedekben számos további nemzetközi hírű professzor tevékenykedett Karunkon, példaként említhetjük Baló Józsefet, Issekutz Bélát, Jancsó Miklóst, Miskolczy Dezsőt, Hetényi Gézát vagy Petri Gábort. Egyetemünk ma is nemzetközi hírű tudományos műhely, a 2022. évi ARWU-listában a klinikai orvoslás rangsorában a 401-500. helyen szerepel, amely az oktatók és egykori hallgatók ismertségét, publikációinak számát és idézettségét vizsgálja. A 2023-as QS World University Rankings by Subject Life Sciences&Medicine rangsorában a 401-450. helyen szerepelünk. Mint a Dél-alföldi Régió kiemelkedő orvostudományi intézménye, Karunk olyan oktatást nyújt hallgatóinak, amelyekkel megalapozható a sikeres orvosi pálya. Az egységes, osztatlan, doktori címmel záruló alapképzés után lehetőség van bekapcsolódni a szakorvosi, illetve a PhD képzésbe is. A magyar nyelvű oktatás mellett 1985-től angol nyelvű orvosképzés, 1999 óta pedig két évfolyamos, német nyelvű képzés is szerepel a Kar kínálatában. Jelenleg több mint 40 nemzetiség képviselteti magát hallgatóink között. Kiegészítő szakirányú képzéseink is választhatók: az angol egészségügyi szakfordító-tolmács, valamint az angol egészségügyi szaknyelvi kommunikátor képzések magas színvonalon több mint egy évtizede működnek. Az orvosi pálya élethosszig tartó tanulással jár. Régiónk legtöbb orvosa az új ismereteket, eljárásokat a folyamatos továbbképzés során szintén Szegeden sajátítja el. A gyógyító munka alapját képező ismereteket az elméleti intézetekben szerzik meg a leendő orvosok, de már a képzés korai szakaszában bekapcsolódnak a tényleges betegellátási tevékenységbe is. Ennek keretét a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ adja, amelynek klinikai egységei regionális, sok esetben országos jelentőségű egészségügyi intézmények. A klinikák jelentős része Szeged belvárosában, a Tisza partján helyezkedik el, az ellátóhelyek közül kiemelkedik a 265 ágyas klinikai tömb, amely az ország egyik legújabb és legmodernebb felszereléssel rendelkező egészségügyi létesítménye. Karunk egyik legnagyobb értéke a kiemelkedő elméleti és gyakorlati tudással rendelkező szakemberek alkalmazása. Minősített oktatóink, nemzetközileg ismert és elismert kutatóink munkája jelenti a Karon folyó képzés színvonalának garanciáját. A legkülönfélébb hazai összevetések évek óta rendszeresen az első helyre sorolják Karunkat az oktatói kiválóság alapján. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság már két alkalommal akkreditálta a Karon folyó képzést, legutóbb a „Kiválósági hely” elismerést nyertünk el. Nagy hangsúlyt helyezünk a nemzetközi kapcsolatok rendszerének kiépítésére és az együttműködések folyamatos fenntartására. A közös kutatási projektek nagy száma, a tudományos konferenciák, valamint az oktatóink és hallgatóink számára rendelkezésre álló mobilitási programok népszerű wc_sége azt mutatja, hogy a jövőben is követnünk kell a Kar nemes hagyományait a külföldi oktatási és tudományos központokkal való együttmunkálkodásban. A Szent-Györgyi Albert Orvostudomány Karon szerzett orvosdoktori végzettség értékes tudást igazol. Eddig több mint 14000 végzett hallgató vehette át oklevelét Karunkon, amely jó ajánlólevél számos egészségügyi intézményben. Az Európai Unió valamennyi állama elismeri az itt szerzett diplomát, emellett az USA Kalifornia állami Medical Board-ja és New York állam State Medical Board-ja is teljes akadémiai akkreditációt biztosított a szegedi orvosképzés számára.

16/09/2026

🎓 Új tanév, új évfolyam, új történetek kezdete

Szeptember 4-én megtartottuk Karunk tanévnyitó ünnepségét és az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadalomtételét.

Az eseményen több mint 500, magyar, angol és német nyelvű orvosképzésben tanuló elsőéves hallgató tett fogadalmat, és ezzel hivatalosan is megkezdte egyetemi tanulmányait.

Az ünnepségen a Kar vezetése, oktatói és a hallgatói képviseletek képviselői is részt vettek. A rendezvény részeként Prof. Dr. Bari Ferenc ünnepi tanévnyitó tudományos előadást tartott.

Az új évfolyam számára most kezdődik az orvossá válás hosszú és meghatározó útja – a tanulás, a közös élmények, a szakmai fejlődés és egy új közösséghez való tartozás időszaka.

Sok sikert és élményekben gazdag egyetemi éveket kívánunk valamennyi elsőéves hallgatónknak! 🩺

16/09/2026

🏗️ Újabb mérföldkőhöz érkezett az SZTE id. Jancsó Miklós Kollégiumának bővítése: szeptember 15-én bokrétaünnepet tartottunk az építkezésen.

Az egyik új épületszárny legmagasabb pontjára felkerült a babérkoszorú, a beruházás pedig már jól mutatja a leendő, kibővített kollégium formáját. A több mint 3,5 milliárd forintos fejlesztés révén összesen 240 új férőhellyel bővül a Szegedi Tudományegyetem kapacitása. A két új épület a tervek szerint 2027 elejére készülhet el.

🔗 A beruházás további részletei a kommentek között található cikkünkben olvashatók.

🎓 Öt új egyetemi tanárral gazdagodott az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar közössége.A Magyar Közlöny 2026. é...
10/09/2026

🎓 Öt új egyetemi tanárral gazdagodott az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar közössége.

A Magyar Közlöny 2026. évi 121. számában megjelent 203/2026. (VIII. 31.) KE határozat alapján 2026. szeptember 1-jétől egyetemi tanári kinevezést kapott:

• Dr. Szabó Andrea – Sebészeti Műtéttani Intézet
• Dr. Bencsik Péter – Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet
• Dr. Kelemen Oguz – Magatartástudományi Intézet
• Dr. Párdutz Árpád – Neurológiai Klinika
• Dr. Fülöp Lívia – Orvosi Vegytani Intézet

Szívből gratulálunk új professzorainknak a kinevezéshez, és további szakmai sikereket kívánunk! 👏

09/09/2026
🎓 Az első lépés az orvossá válás feléMa fontos mérföldkőhöz érkeznek elsőéves hallgatóink: ünnepélyes fogadalomtételükke...
04/09/2026

🎓 Az első lépés az orvossá válás felé

Ma fontos mérföldkőhöz érkeznek elsőéves hallgatóink: ünnepélyes fogadalomtételükkel hivatalosan is megkezdik orvosi tanulmányaikat.

Ha nem tudsz személyesen jelen lenni, az eseményt online is követheted. 💙

👉 Kövesd élőben a fogadalomtételt a streamen, link a kommentben!

Dúlák a szülőszobán – hogyan működhet jól az együttműködés?A Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Kliniká...
26/08/2026

Dúlák a szülőszobán – hogyan működhet jól az együttműködés?

A Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján egy olyan dúlaprogram működik, amely a dúlák klinikán végzett munkáját kiszámítható, szabályozott és minőségbiztosított keretek közé helyezi.

A program működtetésében Prof. dr. Várbíró Szabolcs, a klinika igazgatója, valamint a Korábban Érkeztem Alapítvány részéről dr. Rádi Katalin, Száraz Zsófia és Puroszné Nagy Magdolna, a klinika részéről pedig Királyné Horvát Erika, vezető szülésznő vesz részt.

A programba bekerülő dúláknak dúlaképzésen, önismereti képzésen és rendszeres esetmegbeszéléseken kell részt venniük. Az alapítvány a rendszer minőségbiztosítását és a felmerülő konfliktusok kezelését is segíti.

A klinikán önkéntes dúlák is jelen vannak azok számára, akiknek más módon nem lenne elérhető dúlai támogatás.

Hogyan működik mindez a gyakorlatban a Szegedi Tudományegyetem klinikáján?

A WMN riportjából kiderül. 👇

A teljes cikk itt olvasható:

Hogyan működhet együtt a dúla és a szülésznő? Kőrizs Kata riportja bemutatja a szegedi dúlaprogramot, amely új modellt kínál az állami szülészeteken.

Ismersz valakit, aki megérdemelné?Idén is keresik az SZTE kiválóságait a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díj...
25/08/2026

Ismersz valakit, aki megérdemelné?

Idén is keresik az SZTE kiválóságait a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra.

A díjat 3 kategóriában ítélik oda.

Megkapja:
- egy jelenlegi hallgató,
- egy jelenlegi oktató vagy kutató,
- valamint egy, a JATE, illetve az SZTE egykori hallgatója vagy oktatója.

Ha van valaki, akinek a teljesítményét szerinted érdemes lenne elismerni, jelöld szeptember 8-ig.

A jelöléshez minden infót megtalálsz az SZTEhírek cikkében a kommentek között. 👇

Nem minden orvos ugyanoda tart.Van, aki a műtőben találja meg a helyét.Van, aki a betegágy mellett.Van, aki egy laborban...
12/08/2026

Nem minden orvos ugyanoda tart.

Van, aki a műtőben találja meg a helyét.
Van, aki a betegágy mellett.
Van, aki egy laborban, egy kutatócsoportban, egy új felfedezés közepén.

Az SZTE orvosképzése nem egyetlen karrierútra készít fel. Olyan alapokat ad, amelyekre a gyógyítás mellett tudományos pályát is építhetsz.

Czikkely Márton története ennek egy izgalmas példája. 🔬

Egyetemistaként bekapcsolódni a kutatásba, kérdéseket feltenni, kísérletezni, eredményeket létrehozni – és közben már keresni azt az irányt, ami igazán a tiéd.

Mert az egyetemen nemcsak azt tanulod meg, hogyan legyél orvos.

Azt is elkezdheted felfedezni, milyen orvos szeretnél lenni.

👇 A teljes interjút Czikkely Mártonnal, JATE-díjas kutatóval a kommentek között találjátok.

Tavalyi gólyatábor-pillanatok, mielőtt az idei is officially elstartol. 🥹💙Néhány nap, rengeteg nevetés, új arcokból bará...
10/08/2026

Tavalyi gólyatábor-pillanatok, mielőtt az idei is officially elstartol. 🥹💙

Néhány nap, rengeteg nevetés, új arcokból barátok, és egy csomó olyan emlék, amiről még hónapokkal később is beszéltek.

Holnap pedig újra kezdődik. 👀
Reméljük, az idei gólyáink is ugyanennyi élménnyel, nevetéssel és új barátságokkal térnek majd haza.

Jó szórakozást, használjátok ki minden percét! 🫶

🌍 Az endoszkópos gerincsebészet rutinszerű alkalmazása világszerte is csak kevés, nagy tapasztalattal rendelkező központ...
05/08/2026

🌍 Az endoszkópos gerincsebészet rutinszerű alkalmazása világszerte is csak kevés, nagy tapasztalattal rendelkező központban érhető el – az SZTE Idegsebészeti Klinikáján azonban már a mindennapi betegellátás része. 🩺

Magyarországon elsőként vált rutinszerűvé az endoszkópos gerincműtét az SZTE Idegsebészeti Klinikáján. A minimálisan invazív eljárás során mindössze egy körülbelül 1 centiméteres metszésre van szükség, így a környező szövetek kisebb terhelésnek vannak kitéve, a műtét utáni fájdalom csökkenhet, a felépülés pedig gyorsabb lehet.

A teljes cikk és a videó a kommentek között érhető el.

Cím

Tisza Lajos Krt. 109
Szeged
6725

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar - SZOTE új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar - SZOTE számára:

Parancsikonok

Megosztás