30/08/2026
⚠️ Mi van, ha nem hallgat rád, bárhogy mondod?
Nem tudjuk nevelni azt a gyereket, akihez nem érünk el.
Miért van az, hogy egy gyereknek teljesen mindegy, mit mond a szülő? Lepereg róla. Sőt, még ki is röhögi.
„Jaj, hát kamasz.”
Ez egy nagyon kényelmes altatómondat. Mert így nem kell elgondolkodni azon, hogy mi történt a kapcsolatban. A gyerek ugyanis mindenképpen kötődik. A kérdés csak az, hogy kihez.
A szülőhöz? Vagy egyre inkább a kortársaihoz?
Ezért van az, hogy a barátnőjére jobban figyel, mint a szülőjére. Hogy amit ő mond, az számít. Hogy az ő véleménye fontosabb.
Mert vele vannak közös élményei, és tőle kap figyelmet, együttérzést, támogatást.
Ha közben a szülő éveken keresztül csak eteti, ruházza, fuvarozza a gyereket, intézi körülötte az életet, de valójában nem figyel rá, akkor lassan elveszíti a szülői befolyását.
És egyszer csak ott találja magát, hogy nem tud hatni a saját gyerekére.
Ilyenkor jön a még több kontroll. A megfélemlítés. A fenyegetés. „Ha ezt még egyszer megcsinálod…” – mondatok. Aztán a büntetés, a bezárás, rosszabb esetben akár a fizikai bántalmazás.
A kapcsolat hiányát nem lehet hangerővel pótolni.
Amíg a gyerek nem érzi újra, hogy szüksége van a szülőre, hogy biztonságban van vele, hogy meghallgatják, támogatják, segítik, és valóban érdekli őket, mi történik vele, addig teljesen mindegy, milyen hangosan mondják el neki, mit kellene csinálnia.
Először a kapcsolatot kell helyreállítani.
És ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell engedni. Hanem azt, hogy újra az a felnőtt lesz a szülő, akihez jó tartozni, aki meghallgat, segít, tud határt szabni, tud nemet mondani, és együtt tud nevetni vagy sírni a gyerekével.
És ha már baj van? Akkor is érdemes a kapcsolat helyreállításával kezdeni.
Ha pedig még kicsi a gyerek, vagy most minden rendben van a családban, akkor tekintsünk erre egyfajta preventív akciótervként. 🙂
Mert a kapcsolatot nem akkor érdemes elkezdeni építeni, amikor már elveszítettük a hatásunkat, hanem jóval előtte.
Amíg a gyereked nem érzi újra, hogy szüksége van rád, hogy biztonságban van veled, hogy meghallgatod, támogatod, segíted, és valóban érdekel, mi történik vele, addig teljesen mindegy, milyen hangosan mondod el neki, mit kellene csinálnia.
Először a kapcsolatot kell helyreállítanod.
És ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell engedned. Hanem azt, hogy újra te leszel az a felnőtt, akihez jó tartozni, aki meghallgat, segít, tud határt szabni, tud nemet mondani, és együtt tud nevetni vagy sírni vele.
És ha már baj van? Akkor is érdemes a kapcsolat helyreállításával kezdened.
Ha pedig még kicsi a gyereked, vagy most minden rendben van köztetek, akkor tekints erre egyfajta preventív akciótervként. 🙂
