31/08/2026
Fogadjátok szeretettel az ő bemutatkozó posztját.
Szívből ajánlom Őt mindenkinek, akinek most szüksége van egy támogató, elfogadó jelenlétre.
MIÉRT VÁLASZTOTTAM EZT A HIVATÁST?
Sokáig nem gondoltam arra, hogy egyszer majd embereket fogok kísérni veszteségeikben, változásaikban.
Aztán az élet engem is megtanított arra, hogy vannak időszakok, amikor nem könnyű tudni, hogyan tovább.
Amikor valami megváltozik, nemcsak a körülményeink változnak meg.
Néha mi magunk is.
Megváltozik az, ahogyan magunkra nézünk. A szerepünk. A kapcsolataink.
Minden, amit eddig biztosnak gondoltunk.
És egyszer csak ott találjuk magunkat a kérdéssel:
Hogyan tovább?
Talán éppen ezért vált egyre fontosabbá számomra az a fajta jelenlét, amikor nem akarjuk rögtön megoldani a másik helyzetét.
Már tudom, hogy a gyors megoldás, a felejteni akarás, az "erős vagyok, kibírom" hozzáállás, csak időleges enyhülést hoz. Látszatot, egy buborékot.
Buborékot, ami a legkisebb emléktől, gondolattól, ami a visszavisz a fel nem dolgozott, elnyomott érzésekhez, semmivé lesz.
Ezért fontos számomra, hogy beszéljek, beszéljünk azokról a változásokról, veszteségekről is, ami mások számára talán banális esemény. Néha azt mondják túlreagálod, csak hisztizel.
És akkor megfelelünk, elnyomjuk azt ami bennünk van, nem éljük meg, nem dolgozzuk fel, és a legváratlanabb helyzetben utat tör magának valamilyen formában. Lehangoltság, depresszió, testi tünetek, ingerültség.
Amikor saját magamban ezeket felismertem, valahogy egyre többen nyíltak meg előttem bizalmasan. Sokszor idegenek is, egy-egy utazásom során.
Ekkor jöttem rá, hogy milyen nagy szüksége van az embereknek arra, hogy meghallgassák őket.
Meghallgassák kívülállóként, ítélkezés, vélemény nélkül. Néha már az is sokat segíthet, ha kimondjuk azt ami a fejünkben folyamatosan zajlik. A kis monológjainkat, amik nagyon hamar öngerjesztő negatív spirálba tudnak vinni.
És a "véletlen" elém hozta a lehetőséget. Gyógypedagógiai asszisztens képzés során remek tanárom volt, aki említette, hogy szeretne egy gyászkísérő-gyásztanácsadó képzést indítani. Mikor ez sikerült, az elsők közt jelentkeztem.
Hálás vagyok, hogy olyanoktól tanulhattam, akik szívvel lélekkel adták át tudásukat. És hálás vagyok a csoprtnak is, mert rendkívüli embereket ismerhettem meg.
A segítő területek mindig is közel álltak hozzám, de a gyászkísérésben találtam meg azt, ami igazán közel van ahhoz, ahogyan az emberekhez kapcsolódni szeretnék.
Nem kész válaszokat szeretnék adni, inkább egy olyan teret, ahol valaki egy időre leteheti azt, amit egyedül már nehéz tovább vinni.
Talán ezért választottam ezt az utat.
Mert hiszek abban, hogy nem mindig arra van szükségünk, hogy valaki megmutassa, merre menjünk. Néha arra van szükségünk, hogy valaki mellettünk legyen azon az úton, amelyet nekünk kell végigjárnunk.
Ez lett számomra a gyászkísérés.
És ezért született meg a Kapcsolódás Stúdió is.
Ezúton is köszönöm Szőts Etelkának és Suskó Nikinek a rengeteg munkát, időt amit erre a képzésre szántak! További sok sikert kívánok az életben!