Kalmár Nárcisz Vitalizing

Kalmár Nárcisz Vitalizing Bejelentkezés: 70/9670982

Diplomás sport mentáltréner és csapatépítő tréner(SZE ), Access Bars®, Kineziológia (4 technikával), Reiki USUI MESTER “A”: TÖRÖKBÁLINTON hétköznapokon, KISKUNHALASON havonta 3-4 napon át fogadom a gyermek és felnőtt klienseim.

29/08/2026

TESTBE ÉRKEZÉS – A FIZIKAI TEST ÚJRAHUZALOZÁSA

Az elmúlt időszakban egyre erősebben érzem, mennyire fontos újra kapcsolatba kerülnünk a fizikai testünkkel. Nem csak figyelni rá, amikor jelez, hanem valóban jelen lenni benne, meghallani, támogatni és új üzeneteket adni neki.

Ezért készítettem egy hanganyagot, amelyben megerősítéseken, „letöltéseken” keresztül dolgozunk a fizikai test támogatásával és újrahuzalozásával.

A testünk rengeteg régi információt, emléket, félelmet és megszokott reakciót hordoz. Sokszor olyan belső mondatok működnek bennünk, amelyekről már nem is tudunk: hogy nem biztonságos itt lenni, hogy nem bízhatunk a testünkben, hogy félni kell a változástól, az öregedéstől, a testi érzetektől.

Ebben a hanganyagban ezek helyére új üzeneteket hívunk be.

Biztonságos a testemben lennem.
Szeretem és elfogadom a fizikai testemet.
A testem tudja, hogyan találjon vissza az egyensúlyához.
Megengedem magamnak, hogy teljesen megérkezzek a testembe.
Bízom a testem intelligenciájában.
Szeretetet és támogatást adok minden sejtemnek.
Jó itt lennem. Jó a Földön lennem. Jó a testemben lennem.

Hallgathatod meditációként, elalvás előtt, reggel ébredés után, vagy bármikor, amikor úgy érzed, szeretnél egy kicsit közelebb kerülni önmagadhoz és a testedhez.

Ezt a hanganyagot ajándéknak szánom, ezért ingyenesen elérhető mindenki számára.

Fogadjátok szeretettel.

https://on.soundcloud.com/rvF4NbhMekRCJVE55B

Voltam oldáson voltam családállításon voltam itt ott amott… DE NINCS VÁLTOZÁS - ismerős???
29/08/2026

Voltam oldáson voltam családállításon voltam itt ott amott… DE NINCS VÁLTOZÁS - ismerős???

"Én megcsináltam, de még nem változott semmi!"
"Én annyi oldáson voltam, de még mindig ugyanaz a helyzet!"..ismerősek ezek a mondatok?

Tanuljuk az emberi és a világ működését, amit eddig, sok időn át, elfedtek előlünk. Nem baj, ha lassan, fokozatosan haladunk.
Továbbra is ott tartunk, hogy meg kell látnunk, értenünk azt, hogy minden rajtunk múlik és nem másokon, nem külső dolgokon - és azt is, hogy meg tudjuk változtatni, ha akarjuk! ...a hogyanokra meg közben rájövünk.
Én mindig úgy voltam vele, hogy ha valamit meg akarok tenni, akkor azt megteszem. Ha valamit meg akarok oldani, akkor addig megyek, amíg azt megoldom. Bármit félbehagyni, amikor a vágy, vagy a szükséglet még ott van, ésszerűtlen.
Nyafogni azért, mert ott ülsz két pulcsiban és nagykabátban a forró kályha mellett - elég furi. Lehet, hogy már kigomboltál két, három, öt gombot, vagy lehet, hogy már a kabátot is levetted, de még mindig izzadsz. Ez egyenlő azzal, hogy voltál két, három, öt, tíz, húsz, harminc oldáson és még mindig azért nyafogsz, hogy nem oldódott meg a helyzet.
Mindig azt szoktam mondani, hogy elindulni ezen az úton olyan, mint amikor kinyitod Pandora szelencéjét. Huh.... egyből, hirtelen feljön minden, amit addig elnyomtál! ...és nem, nem a meditáció, meg az oldás a hibás és miattuk jöttek ezek, hanem épp ellenkezőleg: ezek a dolgok eddig is benned voltak és most elkezdtek feloldódni. Ezt az utat folytatni kell, hogy tisztulás, gyógyulás, elsimulás, oldódás legyen!
Ha elindulsz az úton egy cél felé, fel is lehet adni, meg lehet tartani szünetet, de miért ne járnád végig, hogy elérd a célod? Logikus.
Ha tehát elindultál, akkor addig mész, amíg eljutsz az eredményhez. Ennyi.
Ha van elérendő célom, akkor követem, amíg elérem. Megyek utána addig, amíg ott nem vagyok, ahol lenni akarok. Ráadásul, ehhez igenis kipróbálok olyan dolgokat is, amik iránt addig talán ellenkeztem, vagy kapcsolódok olyan személyekkel, akikkel addig ellenérzetem volt - pontosan azért, mert tudom, hogy a komfortzónában maradás nem old meg semmit! Ha viszont elhagyom a komfortzónámat és tágítom a terem, akkor rátalálok azokra a megoldásokra, amelyekre addig nem!
Amit még látok ezekben a helyzetekben, az az, hogy mindennel foglalkozunk (mint oldási téma), csak éppen a lényeggel nem. A spirituális ember ugyanúgy menekül (nem tudatosan) önmaga elől... így éppen arra lenne érdemes ránézni, amit távol akar tartani. Ez pedig legtöbbször a szülőkkel való viszony, anya és apa! Pontosan az, ami a legközelebb van.
Minden embernek a legelső élménye a szülőkkel való kapcsolódás és ha az alapvetően, természetesen működő szeretetkapcsolatot bármi is megtöri, ha az energiákban pici kis zavart érez, akkor ez a legelső élmény mélyen beivódik. Természetesen erre később tudatosan már nem emlékszik az ember, hiszen mikor volt az már, milyen kicsik voltunk! Ez a beégés aztán további eseményláncolatot hoz létre, amíg fel nem dolgozzuk és ki nem oldjuk a gubancokat, egyre jobban növekedve tér vissza újra és újra. Ha ezt a gyökérélményt feloldjuk, meggyógyítjuk, legtöbb esetben a lényeget kapjuk el és oldjuk meg.
Erről ír például Mark Wollyn: Örökölt családminták című könyvében, már az első fejezetben, amikor azt meséli, hogy hosszú éveken át komoly szembetegséggel küzdött és bejárta az egész világot, különféle nagy tanítóknál, mestereknél tanult, különféle országokban, mégis, minden hiába volt... Egészen addig, amíg haza nem tért és rendbehozta a kapcsolatát a szüleivel! ...és láss csodát: a szeme is meggyógyult. Tipikus belső út.
Hozzá kell tennem, hogy amikor a szülőkkel való kapcsolatunk rendezéséről beszélünk, akkor nem ennek a fizikai oldalára gondolunk. Nem feltétlenül kell, hogy fizikailag is beszéljünk a szüleinkkel, vagy ott legyenek mellettünk. Mindezek a történések belül, MAGUNKBAN zajlanak, az energetikai és tudati terünkben. Az is lehet, hogy olyan mérgező, bántalmazó szüleink, rokonaink voltak vagy vannak, akiktől jobb, ha távolságot tartunk, mert nekünk ez a jó - de a bennünk rezgő energetikát akkor is meg tudjuk gyógyítani. Ez nagyon fontos. Ez talán a legfontosabb!
Ez is csak egy gondolat. Mindenesetre, szerintem érdemes járni, folytatni, bevégezni az utat. Addig menni, amíg minden elsimul. Ehhez pedig muszáj hozzátenni, hogy a végső cél lényegében semmi más nem kellene, hogy legyen, csak egyszerűen annyi, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, hogy igazán boldogok legyünk! Mert ezen a rezgésen minden más, ami velünk együtt rezeg, eleve ránktalál és minden megoldódik! Nem konkrétumokon érdemes dolgozni - hanem saját jóllétünkön.

Zentai Anna
Kép: Pinterest - A gyógyult Belső Gyermek

FÉLÜNK… ❤️❤️❤️ Sokszor azt mondjuk magunknak, hogy félünk a változástól. Pedig valójában nem maga a változás az, amitől ...
29/08/2026

FÉLÜNK… ❤️❤️❤️ Sokszor azt mondjuk magunknak, hogy félünk a változástól. Pedig valójában nem maga a változás az, amitől tartunk.
Hiszen egész életünk a változásról szól.
- Változnak a kapcsolataink.
- Változik a testünk.
- Változnak a szerepeink.
- Változnak az álmaink.
És sokszor mi magunk is egészen más emberekké válunk, mint akik néhány évvel korábban voltunk.

Ami igazán ijesztő, az nem a változás, hanem az ISMERETLEN. - Az a néhány lépés, amit még nem látunk előre…

Arany Gabriella

🙏
29/08/2026

🙏

Augusztus vége - szeptember eleje

Először a jó hírrel kezdem. 🙂
Túl vagyunk a Nap-Uránusz kvadrát csúcspontján, ami hétvégén még nagyon erőteljesen érezteti hatását. A feszültség szó szerint csúcsra járt, elég ha a közéletet és a közösségi médiában zajló kommentszekciót megnézzük.

Váratlan kijózanodást is hozhatott azokon a területeken, ahol túlságosan elfogultak voltunk. Csalódásaink hátterében a naivitásunk, a függelmeink, az illúziókba menekülésünk állhat. Olyan mesékkel álltatjuk magunkat, amiknek eleve csalódás a vége, ideje lenne észrevenni.

Szeptember 1-e nagyon erősen indul.
1. Jupiter - Szaturnusz trigon (Oroszlán - Kos jegyekben)
Ez a 20 éves ciklus 2020. december 21-én a Jupiter-Szaturnusz együttállással indult a Vízöntő 0- fokán. A szeptember 1-i fényszög ennek az új 20 éves ciklusnak a következő állomása. Érdemes végiggondolni, milyen új rendszer indult az életünkben 2020. végén és most hol tartunk ebben. A kezdeti fázisból mi az, ami működik, mi az, ami nem. Most érdemes strukturális változtatásokat eszközölni, amennyiben szükséges.

2. Mars - Szaturnusz kvadrát (Rák - Kos jegyekben)
Az egyik legnehezebb fényszögkapcsolat, ráadásul most KARDINÁLIS jegyeket köt össze és Szaturnusz a Mars uralma alatt áll, ahol eleve életidegen. Egyfajta akadályoztatást érezhetünk. Olyan, mintha folyamatosan FALAKBA ütköznénk. Elképzelhető, ha beleállunk az erőnkbe, akkor az nem tetszik a környezetünknek, akár hátat is fordíthatnak (mindkét opció nagyon szépen megmutatkozott a tegnap esti ÉGI TÉR-KÉP csoportban, hálásan köszönöm a résztvevőknek), de természetesen ez is nagyon egyéni, mindenki máshogy éli meg.

Az is lehet, hogy frusztráltak vagyunk, nem tudjuk az akaratunkat érvényesíteni. Most sokkal több melóra és kitartásra van szükség, hogy A-ból B-be haladjunk, ha tehetjük, pihenjünk sokat.

Nem érdemes erőltetni, sokkal bölcsebb várni pár napot, míg csillapodik az akadályoztatás érzése.

Mindenkinek kitartást kívánok ezekben a nem könnyű energiákban és hát közben nyakunkon az iskolakezdés is....

SzB

https://hu.pinterest.com/pin/1148910555076891228/

Az írás a honlapon is olvasható:
https://www.szantobrigitta.hu/index.php/blog/1191-augusztus-vege-szeptember-eleje..
Az őszi időszak csillagüzeneteiről szeptember 22-én 18 órától tartok egy zártkörű, kis létszámú előadást Budapesten, ahol Gong meditációval is várlak benneteket.
Esemény leírása és jelentkezés:
https://www.szantobrigitta.hu/idopontfoglalas/esemeny.php?esemeny_nap=2026-9-22

Várlak szeretettel.

✨Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az írások csak pontos hivatkozással és szerzői névvel terjeszthetők.✨
Köszönöm, ha tiszteletben tartod!

29/08/2026
HÉTVÉGI energiák
29/08/2026

HÉTVÉGI energiák

2026. augusztus 28. péntek – 29. szombat – 30. vasárnap

A péntek reggeli teliholddal beteljesedett egy lelki-teremtő folyamat, Ezen a napon még érdemes a szív területével és a Rózsával dolgozni. Telihold idején mindig tisztább rálátást kaphatunk a saját mély lelkivilágunkra, ösztönvilágunkra és tudattalanunkra, így most is fontos, hogy ne a Holdat okoljuk az esetleges feszültségekért – ha vannak -, hanem önmagunk felé is ítélkezésmentesen nézzünk rá arra, hogy mire világítanak rá a jelen helyzetek, mi jön most fel, amit gyógyíthatunk a lelkünkben? Ahogyan legutóbb írtam, a telihold most belső feszültségek elindulásával indíthat el egy gyógyító és felszabadító folyamatot, tehát menjünk bele, dolgozzunk azzal, ami feljön, mert így nagyon gyorsan és könnyen fordíthatjuk át gyógyulássá, megértéssé, könnyedséggé, eredménnyé, megoldódássá mindezt! Továbbra is él, hogy az anyaság elleni lázadásunk lehet a kulcs e folyamatokban. (Anyaság=Földanya, vizek, Hold, lelkivilág, érzelmek, gondoskodás, táplálás. Az anyaság itt minden értelemben értendő. Most úgy tudunk a legtöbbet segíteni Földanyának, ha a saját anyaságunk/édesanyánk/anyai-anyáskodó-befogadó/gondoskodó ösztöneink ellen nem hadakozunk tovább! A női minőség térnyerésének ideje van, ez által az anyai minőségnek is gyógyulnia kell!)

Pénteken a Merkúr-Uránusz kvadrát támogat abban, hogy új és más nézőpontokra nyissunk, tágabb lehetőségekre is gondoljunk! Lássunk rá, hogy miben ingott meg a hitünk, a bizalmunk (Bika csillagzat az Uránusz mögött=bizalom, biztonság, termékeny erőink használata, de az isteni küldetésünknek megfelelően!) és tudatosítsuk, hogy talán jobb megoldás vár ránk, mint amire eddig gondoltunk! A Hold e napon a Halak vizes jegyében jár, ideje van teret adni érzelmeinknek, gyengédségnek, az egység élésének. A kertben a bővebb öntözés, a levélnövények és gyógynövények gondozása időszerű, de most nem érdemes gyűjteni, betakarítani, mert túl sok nedv lehet a levelekben. Lelki szinten összegzés és lezárás zajlik.

Szombaton is a Halak jegyében jár a Hold, a Nap pedig a Szűzben, ugyanakkor az Oroszlán csillagkép alatt halad még mindig. Így időszerű az ösztöneink uralása, az örömeink élése és a feltétlen szeretet gyakorlása, mind mások, mind önmagunk felé! Ha tehetjük, legyen ez egy pihenőnap, csináljunk feltöltő dolgokat! A Hold aktivitása most visszafogottabb, kevésbé intenzív.

Vasárnap a Halakból már a Kos tüzes jegyébe lép a Hold. Lelki szinten új minőség indul el. E napon mélyebb megértést, könnyebb árnyékmunkát támogat a Hold. Fontos lehet figyelnünk arra, hogy mennyire tudunk megmaradni saját igaz lényünk, lelkünk valóságában és kiszűrni a külső hatásokat; illetve tudjuk-e őszintén, egyenesen kifejezni emellett az érzéseinket? Nem kell beengednünk semmit, ami nem rezeg együtt velünk, nem kell megfelelni másnak, csak a belső vezettetésnek! Az önazonosságban támogató, erősítő nap ez a mai. Foglalkozzunk ma többet az érzelmeinkkel! Tervezzük meg, hogy milyen új minőséget indítunk el, milyen alapokra fogunk építeni ezentúl, hogy az életünk valóban annak szolgálata lehessen, amivel a Teremtő ideküldött!

Nem kell megváltani a világot. Elég, ha törekszünk arra, hogy amivel idejöttünk a Földre, ami a mi dolgunk az egészben, azt tiszta szívvel elvégezzük.

Zentai Anna - Szentgyörgyhegyi Boszorkány
Kérdezni, írni e-mailben lehet.
Egyéni szolgáltatásaim nincsenek.
Az új őszi képzésekről a részleteket itt találod: https://zentaianna.hu/uj-kurzusok-online-oktatas-2026-szeptembertol/

29/08/2026

Kedvesek,

Elérkeztünk a nyár utolsó hétvégéjéhez.

Jujjj, hogy eltelt, elrohant… 🫣☺️🥰

Ez a mostani időszak pedig nem csak a nyártól való búcsúzásról szól, sokkal inkább egy korszak, több éves ciklus lezárásáról! 😇

Érdemes most az elmúlt évek, időszak veszteségeivel, tanításaival is újra tudatosan szembenézni és meggyógyítani még magunkban a fájdalmát.

Fontos, mert csak ezután tudjuk valóban a figyelmünket a jóra, az örömre, a jelenre vinni. ☺️

Az élet nem a múltban van, és nem is a jövőben! Az Élet most zajlik!

Most tudod megtenni, elmondani, megélni, megcsinálni, megteremteni, fogadni, elfogadni, átélni, szeretni, örülni neki….

Nem tegnap és nem holnap!

MA! 😌

De a ma igazi, valódi megéléséhez, öröméhez meg kell gyászolni a régit, az elmúltat, a fájdalmat, a veszteséget.

A fájdalom megsiratása, megemésztése is a része az egésznek, hogy a jelenben békességben, szeretetben, igazán jól legyünk, hogy aztán helyet tudjunk adni másnak, a jónak, az örömnek is!

És ne feledjük, miután elgyászoltuk, kifájtuk a régit, a jót, a múlt jó dolgait is felidézni.

Mert abból is van, és a felidézése, az emlékezés sokat segít, hogy megértsük az Élet lényegét, jin jang-ját. 😘

Hogy kik vagyunk, hogy mire vágyunk, hogy mi a feladatunk ezzel, ami van, az élettel?

Ezek most már egész pontosan kirajzolódnak…

De vajon éled is már azt, aki te vagy?

Levetted már az álarcokat, lebontottad a védelmi falaidat, meg tudtál már egészen nyílni és áramolni a Mindennséggel?

Felfedezted már a benned rejlő erőt, képességeket, és használod is őket önmagad és mások javára is?

Tudod, hogy már kész vagy most is a legjobbat megélni?

Hogy lehet könnyebb?

És vajon összhangban vannak a gondolataid, az érzéseid, a szavaid, a tetteid?

Mered, tudod élni is, nem csak gondolni rá, beszélni róla?

Önazonos vagy?
És ekképpen élsz, cselekszel? 😉

Tudod vállalni az emberi esendőséged, és fel tudod emelni az Éghez is a lelkedet?

Vagy még menekülsz önMAGad elől?

A természet lassan visszahúzódik, a napok elkezdenek rövidülni, és ez a kozmikus ritmus arra is hív minket, hogy megálljunk, hogy mélyebben válaszoljunk magunknak ezekre a kérdésekre.

A káosz, ami odakint van, jelezheti a belső káosz is, ami odabent van, de egy magasabb szinten azt is, hogy ez az Egész része, hogy ez mind én is vagyok, de mégis választhatok, dönthetek a belső erő, rend mellett. 😇

Mindaz a fény, élmény, felismerés és transzformáció, ami az elmúlt hónapokban ért minket, most kezd beépülni a sejtjeinkbe.

Engedjük meg most magunknak a pihenést, hogy az új rezgések lehorgonyozhassanak bennünk!

Nézzünk végig az elmúlt időszakon.

Mi mindenért lehetsz hálás?

Milyen boldog, örömteli pillanataid vannak?

Milyen szép emlékeket viszel magaddal?

Milyen belső gyümölcsöket érlelt meg benned a nyári napfény?

Ne feledd, a hála a legmagasabb szintű teremtő energia, amivel megalapozhatod az őszi időszakodat. 😇🙏

De ez nem az a hála, amit rutinszerűen, feladat kipipálásként teszel meg.

Ez az a fajta hála, amit nem csak fejben teszel meg, de a szívedben is érzed. 😘

Ahogy a fák is hamarosan elengedik a leveleiket, úgy nekünk is ideje ránéznünk arra, mi az, ami már kiszolgálta az idejét.

Engedjük el a görcsös akarást, irányítást és lépjünk át az ősz kapuján tiszta szívvel és bizalommal. 😌🙏

🪄 Útravaló kis rituálé a hétvégére:
Gyújts egy fehér vagy arany színű gyertyát, majd csukd le kicsit a szemeidet és tedd a kezedet a szívedre. 💚

Lélegezd át a nyár utolsó, meleg sugarait! ☀️

Mondj köszönetet a tapasztalásokért, és tiszta szándékkal nyisd meg a tered az új ciklus tanításai előtt. 😇😘🫶

Ha teheted, menj ki ma a napra, a napfényre, és süttesd kicsit magadat, engedd be a Fényt ekképpen is MAGadba! ☀️💕🫶

Töltekezzünk, hogy méltóképpen ragyoghassunk! 💖

Csodás, békés, fényben teli utolsó nyári hétvégét Mindannyiunknak! ☀️💕🫶💖

Ölelésem. 💞🫂💓

Namaste. 🙏✨

Tiszta “FEJ”… minden innen indul🤩 TE DÖNTÖD el mire irányítod a FÓKUSZOD❗️
29/08/2026

Tiszta “FEJ”… minden innen indul🤩 TE DÖNTÖD el mire irányítod a FÓKUSZOD❗️

🧠 A gondolataink láthatatlan iránytűként működnek.

Sokszor észre sem vesszük, hogy az a belső hang, amely folyamatosan beszél bennünk, mennyire meghatározza az egész életünket.

Ha a gondolataink azt ismétlik:
„Nem vagyok elég jó.”
„Úgysem fog sikerülni.”
„Mások jobbak nálam.”

akkor ezek a mondatok lassan irányítani kezdik a döntéseinket és a lépéseinket is.

Azonban amikor megtanuljuk átírni ezt a belső párbeszédet:👇

✨ Bízom magamban.
✨ Képes vagyok változni.
✨ Meg tudom valósítani a céljaimat.

akkor nemcsak a gondolataink változnak meg,
hanem az egész életünk iránya is.

A belső világunk formálja a külső valóságunkat.

💛Időpontkérés itt👇
Flores Andi Pszichológus
[email protected]
floresandipszichologus.hu

SZOMBATI ébresztő ☕️ "Hogy egy nagy dolgot valóra váltsunk, először is tudni kell nagy dologról ÁLMODNI, másodszor is pe...
29/08/2026

SZOMBATI ébresztő ☕️ "Hogy egy nagy dolgot valóra váltsunk, először is tudni kell nagy dologról ÁLMODNI, másodszor is pedig állhatatosságot kell kifejleszteni magunkban, hogy a kudarcok láttán se rendüljön meg az álmainkba vetett HITÜNK."
(Szilvási Lajos)

Cím

Kastély Utca 88
Törökbálint
2045

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kalmár Nárcisz Vitalizing új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás