Harmat Menedék Alapítványi Stúdió

Harmat Menedék Alapítványi Stúdió Testi-lelki oldás, energetikai kezelések és kreatív kibontakozás Zalaegerszegen. A Harmat Menedék Alapítványi Stúdió hamarosan megnyitja kapuit! Nem miattam!

Magasságok és mélységek szegélyezték (és szegélyezik) utamat, mely tele van tanulással, tapasztalással, elfogadással és elengedéssel...
úgy a helyzeteket, mint az embereket illetően, de mindig töretlenül megyek előre és járom a saját utamat. Azt hiszem ez az egyik legfontosabb, amit az ember ebben az életében megtehet…

Sok évet töltöttem az oktatásban, az egészségügyben, dolgoztam drogambulancián és sokat tevékenykedtem esélyegyenlőségi és civil területeken is. Az elmúlt évtizedekben rengeteg szomorúsággal, fájdalommal, sérült emberrel találkoztam, ezért különösen fontosnak tartom, hogy amennyire csak lehet, optimistán tekintsünk a jövőbe. Mindegy hány év és milyen tapasztalatok vannak mögötted, előre kell nézned! Most azok az évek a fontosak, amik előtted vannak! Egészségfejlesztő mentálhigiénikusként végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. Itt a tudomány mellett bepillantást nyertem számos alternatív terápiás eljárásba is és a képzés során néhány nem konvencionális gyógymóddal is megismerkedtem. Az elmúlt húsz-harminc évben tudásomat folyamatosan igyekeztem fejleszteni. Tanultam többek között konfliktuskezelést, mediációt, agresszió- és stresszkezelést, képződtem az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, valamint betegjogi-, gyermekjogi- és ellátottjogi- területen is (sok évig dolgoztam betegjogi jogvédőként). A Selye János Magyar Magatartástudományi és Magatartásorvoslási Társaságnál WÉK facilitátor képesítést szereztem. Elsajátítottam többféle masszázstechnikát, amit lelki blokkoldó módszerekkel is ötvözök. Tanultam pszichotronikát, számmisztikát és analitikus kristályterápiát is, amit a kezelések, konzultációk során szintén alkalmazok. Keress bátran, ha úgy érzed én vagyok az, aki segíteni tud neked…

Ha én vagyok az "embered", tudnod kell, hogy jófej vagyok, kedves vagyok, de sokszor szigorú és kemény vagyok. Elköteleződést várok. Magad miatt, önMAGadért!

Én nem járhatom végig a Te utadat, sőt ösvényt sem taposhatok rajta, hogy könnyebb legyen az utad. Bele kell állnod a folyamataidba! Veled vagyok, melletted vagyok, segítek és támogatlak, de nem döntök helyetted. Nem mondom meg a tutit és nem is csinálom helyetted. Akár egyéni folyamatba, akár csoportba jössz, annyit profitálsz, amennyit beleteszel. Kemény időket élünk testi, lelki, szellemi szinten egyaránt. A sültgalambok már nem repkednek csak úgy! Vagy csak nagyon keveseknek. Pár éve még azt mondtam, hogy ha valaki a sültgalambra vár, legalább annyit tegyen meg, hogy kinyitja a száját...
legalább ennyi esélyt adjon. Ma már ez kevés! Ma már több kell! De hidd el, megéri! TudOM! Egy darabig menjünk együtt az útON! Szeretettel várlak! Bíró Gabriella
egészségfejlesztő mentálhigiénikus
holisztikus terapeuta



Nem végzek olyan tevékenységet, mely a Büntető törvénykönyv 187. szakasz 1. bekezdésébe ütközik. Semmiféle olyan tevékenységet nem végzek, mely az orvosi gyakorlat körébe tartozik. Nem állítok fel diagnózist, nem alkalmazok gyógyító eljárásokat. Nem alkalmazok pszichoterápiát és nem végzek természetgyógyász szakképesítés megszerzéséhez kötött tevékenységet sem.

12/09/2026

Tudományosan is kimutatták, amit régóta tudunk. Érdemes meghallgatni!

"Minden embernek van egy útja, amelyiken járnia kell.Nem lehet letérni róla.Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alat...
08/09/2026

"Minden embernek van egy útja, amelyiken járnia kell.
Nem lehet letérni róla.
Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek, azoknak útjuk is egy.
De ez nem így van.
Nem a födélen múlik, hanem az utakon.
A födél nem tartja össze az utakat, ha azok nem úgy indultak, hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig. "
Wass Albert

08/09/2026

"Jogod van félreérteni engem.
Jogod van a mondataimból azt hallani, amit hallani akarsz.
Jogod van mögéjük képzelni olyan szándékot, amely soha nem volt bennem.
Jogod van a saját sebeiden, félelmeiden és múltadon keresztül értelmezni azt, aki vagyok.
De nekem nem kötelességem addig magyaráznom magam, amíg végre olyannak látsz, amilyen valójában vagyok.
Mert van egy pont, ahol a magyarázkodás már nem kommunikáció.
Hanem önfeladás.
Amikor újra és újra megpróbálod elmondani, mit gondoltál.
Mit éreztél.
Mit nem akartál bántásnak szánni.
De a másik ember nem megérteni akar.
Csak bizonyítékot keres arra, hogy igaza legyen veled kapcsolatban.
És ilyenkor rájössz valamire.
Nem minden félreértést kell kijavítani.
Mert aki valóban kíváncsi rád, az kérdez.
Aki szeretne érteni, az figyel.
Aki pedig már előre eldöntötte, hogy te vagy a rossz, annak a legtisztább igazságodat is el lehet mondani százszor, ő akkor is csak azt fogja hallani, amit igazolni akar.
Nem fogok többé futni a saját igazságom után, mint egy ember, aki kétségbeesetten próbálja utolérni a róla terjesztett árnyékot.
Aki ismerni akar, közelebb lép.
Aki megérteni akar, meghallgat.
Aki pedig félre akar érteni, annak ezer magyarázat sem lesz elég.
És talán ez a felnőtté válás egyik legnehezebb leckéje.
Nem kell mindenkinek bizonyítanod, hogy jó ember vagy.
Nem kell minden rólad alkotott téves képet kijavítanod.
Nem kell minden ajtón kopogtatnod, amelyet előtted már régen bezártak.
Néha a legerősebb válasz nem egy újabb magyarázat.
Hanem a csend.
Az a csend, amelyben végre kimondod magadnak.
Jogod van félreérteni engem.
De nekem jogom van ahhoz, hogy ne töltsem az életemet azzal, hogy meggyőzzelek az ellenkezőjéről.
Mert aki valóban látni akar téged, annak nem kell kiabálnod.
És aki pedig szándékosan becsukja a szemét, annak a napfényt sem tudod megmagyarázni."
Németh Anita - Pszichológus

07/09/2026
"Megfigyeltem, hogy amikor elkezded magad egyedül boldognak érezni, akkor hirtelen mindenki úgy dönt, hogy veled akar le...
06/09/2026

"Megfigyeltem, hogy amikor elkezded magad egyedül boldognak érezni, akkor hirtelen mindenki úgy dönt, hogy veled akar lenni.
Amikor valaki elkezd egyedül is jól lenni, az nem magányt jelent, hanem egy újfajta teljességet. Egy olyan állapotot, ahol már nem kapaszkodsz, nem könyörögsz figyelemért, nem próbálsz megfelelni.Ez a fajta nyugalom különös módon vonzóvá válik.
Nem azért, mert hirtelen „jobb” leszel, hanem mert nem kérsz semmit.
Az emberek pedig ösztönösen vonzódnak ahhoz, aki nem akarja őket birtokolni, nem akarja őket megváltoztatni, nem akar tőlük energiát elvenni.
A belső béke olyan, mint egy halk, de tiszta hang, amit csak azok hallanak, akik már régóta keresik.
Amikor elkezded jól érezni magad a saját társaságodban, az emberek nem azért akarnak hirtelen közeledni, mert megváltoztál.
Hanem mert végre önmagad lettél.
Már nem vagy hiányállapotban.Nem tükrözöd vissza mások félelmeit.Nem kapaszkodsz, nem ragaszkodsz, nem könyörögsz szeretetért.
És ez a fajta szabadság mágnesként működik.
Aki szabad, ahhoz közel akarnak lenni.
Aki békés, azt hallgatni akarják.
Aki önmagában is teljes, azt meg akarják érinteni – akár lélekben, akár jelenléttel.
A boldogságod nem elzár – kaput nyit.
Sokan azt hiszik, hogy ha valaki megtalálja a saját útját, akkor eltávolodik a világtól.
Pedig az igazság ennek az ellenkezője:Aki megtalálja önmagát, azzal a világ is találkozni akar.
Mert a belső béke ritka.
Mert a csend vonzó.
Mert a nyugalom gyógyít.
Mert a stabil ember biztonságot ad.
És amikor te már nem keresel senkit, akkor azok kezdenek el keresni téged, akik valójában mindig is hozzád tartoztak – csak eddig nem merték megközelíteni azt a helyet, ahol még te sem voltál otthon.
Talán nem az történik, hogy „mindenki veled akar lenni”.
Hanem az, hogy végre láthatóvá válsz azok számára, akik mindig is a te rezgésedet keresték.
A boldogságod nem elriasztja az embereket – hanem megmutatja nekik, hogy van egy hely, ahol jó lenni.
És ez a hely te vagy."
🤍
/Csercsa Ferenc Junior/

Új név, új logó, új fejezet:Üdvözöllek a Harmat Menedék Alapítványi Stúdióban!A korábbi oldal átalakul. Nem véletlenül. ...
06/09/2026

Új név, új logó, új fejezet:
Üdvözöllek a Harmat Menedék Alapítványi Stúdióban!

A korábbi oldal átalakul. Nem véletlenül. ;-)
Egy időre objektív okok miatt elengedtem, de újra érik már bennem a döntés, hogy ideje visszatérni, újat hozni, szintet lépni.

Hiszek a szellemi-spirituális út erejében, de azt is pontosan tudom, hogy az élet néha (napjainkban különösen is!) rohadtul kemény.
A stressz, a düh és a fáradtság pedig beköltözik az izmainkba, a gyomrunkba, a vállunkba, és mindenhova.
Úgy érzem ez az időszak a legjobb alkalom az újraindulásra...
..új név alatt, új tevékenységekkel, új helyszínen. :-D

Szándékaim szerint nem egy rideg, steril oktatóközpontot nyitok, hanem egy igazi, védett, családias stúdiót (egy alapítványi kis közösségi teret), ahová belépve remélhetőleg otthon érzed majd magad, ahol nem kell megjátszanod azt, hogy jól vagy. Jöhetsz fáradtan, dühösen, vagy bizonytalankodva is.

A tervek szerint október második felében hivatalosan is megnyitjuk a kapukat... :-)

Addig is folyamatosan jönnek az új információk... ;-)

Ha nem akarsz lemaradni, ha nem akarsz kimaradni ;-) kövess be! :-D

Guzsik-Mohácsi Viktória tollából...A közzététel propója?Van két férfi kollégám. Az egyik 40-es, frissen elvált, a másik ...
03/09/2026

Guzsik-Mohácsi Viktória tollából...

A közzététel propója?

Van két férfi kollégám. Az egyik 40-es, frissen elvált, a másik 60-as, jó néhány éve a második házasságában.
Nap nap után látom, hallom őket megnyilvánulni a nőkről, kapcsolatról, miegyébről.
Az egyikük az alábbiak szerint "király", a másikuk... 🤔..nem az.

Jó olvasást, jó gondolkodást az alábbiakhoz:

"Ideje leszámolnunk a világ egyik legkártékonyabb mítoszával. Azzal a hazugsággal, hogy a férfi azért csal meg egy nőt, és azért vadászik folyamatosan új impulzusokra, mert "túl sok benne a tesztoszteron". Hogy ő egy "telivér", akit nem lehet egyetlen istállóba zárni.
Nézzünk a dolgok mélyére, spirituális tisztánlátással. A férfi, akinek szüksége van a titkos üzenetekre, a lopott pásztorórákra és a folyamatos külső megerősítésre, nem a férfiasságától túlfűtött. Épp ellenkezőleg. Sokkal inkább üres belül.

A valódi önbecsüléssel rendelkező Férfi (hívjuk őt a Király archetípusának) pontosan tudja, mennyit ér. Nincs szüksége arra, hogy idegen nők lájkolják a fotóit, vagy kétértelmű üzenetekkel legyezgessék az egóját ahhoz, hogy férfinak érezze magát. Mert ő egy kerek egész, aki egységben van önmagával.

Ezzel szemben a sérült önbecsülésű férfi (a Koldus archetípus) egy lyukas vödör. Hiába árad felé a párja szeretete, az nyomtalanul eltűnik a belső bizonytalanság feneketlen mélységében. Mivel képtelen megtartani és elraktározni ezt az energiát, kénytelen folyamatosan új, külső forrásokból, pillanatnyi ingerekből töltekezni.

A titkos csetelés nem a másik nőről szól. Az arról a dózisról szól, amit a férfi kap: "Még kívánatos vagyok. Még tudok hódítani." Ez nem erő, hanem függőség. Ez a belső bizonytalanság leghangosabb beismerése.

A gyenge férfi rombol, az erős férfi épít.

Van egy kegyetlen törvényszerűség: Csak az a férfi akarja letörni a nőt, aki fél, hogy a nő túlnövi őt.

Akinek nincs rendben az önbecsülése, azt fenyegeti a párja ragyogása. Ha a nő sikeres, boldog és magabiztos, a gyenge férfi "kicsinek" érzi magát mellette. Mit tesz ilyenkor? Kritizál. Beszól. "Viccesen" megaláz. Elbizonytalanít. Miért? Mert ha téged lejjebb nyom, ő (látszólag) feljebb kerül. Ez a kicsinyes hatalmi játszma a gyengeség legbiztosabb jele.

A Király ezzel szemben nem fél a Királynő fényétől. Sőt. A valódi önbecsüléssel rendelkező férfi tudja: a mellette álló nő állapota az ő névjegykártyája. Őt nem fenyegeti a te önbizalmad, hanem büszke rá. Ő emel, dicsér és támaszt ad. Mert tudja, hogy ő attól még Férfi marad, hogy te Nőként ragyogsz. Két egész ember szövetsége ez, nem két fél ember támaszkodása.

A hűség valójában nem a nőhöz való ragaszkodásról szól. A hűség a férfi önmagához való viszonyáról szól.

Aki tiszteli magát, annak van egy belső kódexe. Az adott szava szent. Ha elköteleződött, akkor az nem egy börtön, hanem egy döntés, ami mellett kitart – akkor is, ha nehéz, akkor is, ha jön a kísértés.

A titkos üzenetváltás, a rejtőzködés nem egy ártatlan játék. Ez a jellemgyengeség csalhatatlan jele. A becsület oszthatatlan: aki kicsiben képes az árulásra, arra a nagy viharokban sem lehet számítani.

Aki tiszteli magát, az nem bocsátkozik méltatlan, tisztátalan játszmákba. Nem külső kényszer vagy a lebukástól való félelem tartja vissza. Hanem az a belső igényesség, ami nem engedi, hogy a saját értékrendje alá süllyedjen.

Jegyezzük meg jól: A félrelépés, a bujkálás, a másik önbizalmának rombolása sosem a férfiasságról szól. Ezek a belső gyermek gyógyítatlan sebeinek a kiáltásai.

A Férfiasság valódi mércéje nem a trófeák sokasága. Hanem az a szilárd jellem, amely a pillanatnyi mámor helyett a valódi, mély szövetséget választja. Mert a Király pontosan tudja: a gyémántot nem cseréljük le üveggyöngyökre.

A Király nem koldul morzsákat más asztaloknál. Ő tudja, hogy hol a trónja, és tiszteli a Királynőt, aki mellette ül.

Mert tiszteli önmagát."

Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)

Meditációs oldás és előadás lehetőségek online Bejegyezte: VG – április 29, 2020 Oldások + 2 Link lekérése Facebook X Pinterest E-mail Más alkalmazások

22/08/2026

Hamarosan új infókkal jövök!
Új helyszín, új programok...
😉😁

28/07/2024

Ezt az hiszem a Gyógyítás energiái oldalon találtam és egy kis "ollózás" után közreadom:

ENERGIAPOCSÉKOLÁS

👉 Amikor segítesz valakinek, aki nem is kért meg rá.

👉 Amikor csak felajánlod, hogy segítesz vagy beavatkozol valaki ügyébe, anélkül, hogy az konkrétan megkért volna erre.

👉 Amikor ígérgetsz, de nem teljesíted.

👉 Amikor félreteszed saját meggyőződésedet mások támogatása érdekében.

👉 Amikor tanácsot adsz másoknak, akik soha NEM kérték ki a véleményedet, valamint ragaszkodsz hozzá, hogy megváltoztasd/támogasd őket, mert a te paramétereid alapján úgy hiszed, valami nincs rendben az életükben.
..mivel nem tudod, hogy az, amit az illető megél, benne van-e a "nagyKönyvben", hogy a személynek ez kell-e, ahhoz hogy karmát törlesszen, főként fejlődjön, a tudatlanságod miatt leállítod vagy akár meg is szakítod a folyamatot...

Tehát vigyázz!
Csak óvatosan!

26/06/2024

Bár tőle valami miatt egyre kevesebb gondolatot osztok meg, de ezt muszáj. Főként azért, mert férfi írja férfiakról, és így azért hitelesebb mintha egy nő picsogna erről témáról.
Hosszú, ezért nagy valószínűséggel sokan nem fogják végig küzdeni magukat rajta. De az sem véletlen. 😉🤔

,Az ősi hagyományokban a nemi érintkezés magasztos dolog volt.
Manapság már ez is fura számunkra.
De még furább, ha az indiai vagy a taoista világ erotikus képeit nézegetjük.
Szinte alig találni olyat, ahol a férfi teljes súlyával ráfekszik a nőre, leteperi, mint birkózó az ellenfelét, és valósággal megerőszakolja.

A szerelmes pár rendszerint összefonódó lábakkal ölelkezik, egymás mellett állva, mint az összecsavarodó indák, de még inkább úgy, hogy a nő van felül, irányítja az aktust, s szinte “beavatja” az öle alatt fekvő szerelmesét az egység misztériumába.
A hanyatt vágott nő, mint a brutális férfiöröm passzív áldozat, nemcsak az ősi időkben, de még a mai bennszülött törzseknél is olyan megrökönyödést váltott ki, hogy ezt a helyzetet elnevezték “misszionárius póznak”.
Ilyesmit ugyanis a nyugati embereknél tapasztaltak először. Később bizonyára már nem csodálkoztak, hogy ugyanazok a férfiak, akik saját asszonyaikkal ilyen “könyörtelenül” ölelkeztek, velük sem bántak kíméletesebben: kifosztották, kipusztították őket, és akik élve maradtak, azokat eladták rabszolgának.

Amikor a Jóskönyvet írtam, sokat tűnődtem azon, hogy az ősi Kínában az egyik legboldogabb jósjel, a ,,Virágzás” miért néz ki úgy, hogy az Ég lent van, és a Föld fent.
Vagyis alul van a férfi-jang és felül a női-jin.
Manapság ezt éppen fordítva gondolnánk.
A kínai bölcsek szerint azonban ez az optimális állapot.
A Teremtő, a Szellem, a Férfi-jang lentről, a mélyből hat, aláveti magát a nőnek – és a Befogadó, a Föld, az Asszony-jin fölötte van a magasban és uralkodik.
Ahol ez a jósjel megvalósul, ott az élet fölvirágzik.
Ott jó élni. Oszlik a sötétség, béke lesz, harmónia, az emberek boldogok és minden kivirul.
Ahol pedig fordítva van, ahol az Ég van fönt és a Föld lent – ahol a Férfi maga alá teperi az Asszonyt, ott pangás van. Csőd, kudarc és sötétség.
Mai ésszel ezt nem is értjük.
Hát nem a férfi uralkodik az asszony fölött?
Nem a férfi a Fény, az Ész és a Hatalom – és az asszony az ösztönös Homály és Érzelem és a Szolgálat? Nem az ég van fönt s a föld lent?
A kérdésekre azért nem tudunk felelni, mert ebben a tébolyult és hazug világunkban teljesen összezavarodtak a fogalmak, nem ismerjük már a férfi- és női szerepek valódi értelmét.
Nem az a baj – és ezt elsősorban a sértett férfi olvasóimnak mondom -, hogy évezredek óta férfiuralom van.
Hanem az, hogy nem tudjuk, mit jelent igazán férfinak lenni!

A férfiasság eredeti, ősi értelmében áldozatra való képességet jelentett.
Odaadást.
Hűséget.
Megbízhatóságot.
Szilárd alapot, melyre építeni lehet.
A család és a közösség számára védelmet. Olyan erőt, mely az önfeladásban, az áldozatban nyilvánul meg. Az igazi férfi önakaratáról lemond, s erejét egy magasabb Akarat, egy eszmény szolgálatába állítja.

Az ilyen férfiakat nevezték valaha hősöknek.
Az igazi férfi nem agresszív.
Sőt, éppen ő az, aki önmagában és a világban az agressziót legyőzi.
A lovagi erény sohasem a támadás, hanem a védelem volt.
Nem a háború, hanem a béke megóvása.
És főleg nem a hódítás, hanem a közösség megmentése.
A hűség.
Ezen alapszik a keleti harcművészet és az ősi szamuráj hagyomány.
A keleti harci művészetekben csakis a védelem a megengedett!
A harcost nem támadásra, hanem bölcs védekezésre nevelték, s feladata nem az volt, hogy önmagát, hanem hogy az igazságot, a békét, a becsületet és az igazi értékeket védje meg, akár az élete árán is. ,,Erős az, aki önmagát legyőzte.” – mondja Konfucius.
Az agresszív, hódító, mindenkit legázoló, győzelemre törő, könyörtelen és önző férfi, aki nem az igazságot védi, hanem bosszút áll és rabol, aki a saját érdekein túl senkire tekintettel nincs, nem az Igazi Férfi arca!
Ez a torzképe.
Igen, ezek lettünk, uraim: durvák, kemények, karrieristák, nemes eszmények nélkül élők. Elfelejtettük, hogy a legnagyobb férfierény a szelídség, a hűség és az, hogy a magasabbért föl tudjuk áldozni magunkat.
Nem az a baj, hogy “férfiuralom” van – az a baj, hogy nincsenek valódi férfiak.
Mi nem azok vagyunk.
Pörgünk magunk körül, mániásan rohanunk nem létező célok felé – de megbízni bennünk, főleg egy életen át, nem lehet.
Ha körülnézel az utcán, sok szép lányt látsz, de alig találkozol már szép férfival. Ez nem csak az én véleményem: rengeteg lány és asszony mondta ezt már nekem. Nem a ,,jóképű” fiúkról, a szexepilről és a divatról beszéltek. Kigyúrt testet és erőszakos arcot látni. De a férfiszépséghez hozzátartozik valami, ami nem csupán deltás test, divatos kopaszság és rongyos farmer. (Mellesleg érdemes megfigyelni, hogy a színesen öltözött, ápolt nők között miféle jellegtelen ruhákban járnak manapság a férfiak, s külsejükre milyen keveset adnak!)

A férfi szépségének lényege a nemesség.
A nemesség egy benső tartásnak, egy önmagunkkal vívott győztes küzdelemnek tükröződése. Olyan férfi arcán jelenik meg, aki önmaga ura. Erőszak nincs rajta. Mohóság sem tükröződik vonásain. Alkatilag lehet kövér vagy sovány, nem ez a lényeg, hanem egy olyan lelkület, mely belülről megszépíti a férfit. Még akkor is, ha nem szépnek született.
A nemesség nem az agresszív egónak, hanem a fensőbbrendű Énnek a jele egy férfi arcán. Ereje nem durva, hanem finom. Erélyes, de nem erőszakos. Szemében az értelem és érzelem egysége tükröződik. Ilyen arcra mondjuk, hogy korszerűtlen. Nem divat manapság.
Ez a baj. Nem a férfiuralom. Igazi Férfi uralma alatt jó lenne élni.
Csakhogy manapság nincsenek igazi férfiak.”

/Müller Péter/

Érezd a Lelked oldalról

Cím

Telekes

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Harmat Menedék Alapítványi Stúdió új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Harmat Menedék Alapítványi Stúdió számára:

Parancsikonok

Megosztás