27/11/2024
Már nem képedek el semmin. Tudod, a béke a nyugalom elérése nem olyan dolog, amit a körülmények hoznak el. Az ember azt hiszi, hogy ha majd a körülmények megváltoznak, jóra fordulnak, akkor nyugalom lesz és béke.
A nyugalom, a béke állapota az a mindennapi élet alapköve és ezt magunkban kell megtalálni, művelni olyan szintre, hogy ez legyen a természtes állapotom, mindenféle zűrös körülmény ellenére. Ez bővebb kifejtést érdemelne, mint ahogy a legtöbb témám is.
Sajnos az a tapasztalásom, hogy nagyon kevesekhez jutnak el innen az oldalról az írásaim. Elvileg több ezer követője van ennek az oldalnak, és úgy tűnik, hogy a levegőbe lógnak a dogok. Hát, ilyen az algoritmus - azt mondják. 🙂
Az jár a fejemben, hogy egyszer biztosan vége szakad az elképedéseimnek: az emberi viselkedéssel kapcsoltadban. Vége lesz, de nem magától.
Vége akkor van, amikor véget vetek neki. Mármint az elképedéseimnek.
Már semmin sem csodálkozom.
Ismerem a játszmák összes trükkjét, szándékát. Minden játszma addig tart, amig megtanuljuk a leckét. És ha kész a lecke, akkor többé már nincs rá szükség.
Minden nap, minden helyzet, hatalmas tanulást rejt magában. De van az pont, hogy továbbmegyünk - felismerve azt, hogy itt már az utolsó lecke is látható.
Tisztafejjel felméri az ember, látja a lélek szemével, hogy valójában mi is történik.
Nem a felszínen. NEM! NEM! Sokkal, de sokkal mélyebben.
Túl a gondolatokon, túl az érzelmeken, túl a beszéden, túl mindenféle eszmefuttatáson, kifogáson, meggyőződésen, meggyőzésen, állításon, önigazoláson, megmagyarázáson. Túl az elképedésen is, a megértés tüze lángba borul.
S véget ér egy olyan háború, ahol a lélektelen a lélekkel szembefordult.
Pataki Erzsébet Édua
2024.08.02
