08/06/2026
A véletlen helyét átveszi a felismerés
A hétvégén megtartottuk a „Megbocsátás szívessége” elvonulást.
Ismét megtapasztaltam valamit, amivel az élet újra és újra szembesít: a véletlen annak a neve, amikor az ember még keresi az összefüggést.
Ennek az elvonulásnak a gondolata egy olyan lénytársunkban fogalmazódott meg, aki hosszú éveken keresztül szinte minden Most Rezgése előadáson jelen volt. A megbocsátás témája benne kezdett formát ölteni, és részben az ő kérdéseiből és érdeklődéséből született meg ez az elvonulás.
Különös módon ő maga erre az elvonulásra sem érkezett meg. Ahogy a korábbi elvonulásokból is távol maradt. Hogy ennek mi az oka, azt igazán csak ő tudja. A történet szempontjából azonban ez másodlagos.
A fontosabb felismerés számomra az, hogy az ember tudata akkor válik élővé, amikor minden szinten működteti azt.
Az előadás hallgatása fontos. A felismerés fontos. A gondolat fontos. A megértés fontos.
Mégis, amikor a felismerés kizárólag a gondolati térben marad, az élet változatlanul halad tovább.
Az élet a gyakorlat tere.
Az ember akkor kezd el valóban változni, amikor kipróbálja, megéli, megtapasztalja és cselekvésbe viszi azt, amit addig csak gondolatként ismert.
Az elvonulásoknak éppen ez az egyik legfontosabb szerepük. Teret adnak annak, hogy a felismerés tapasztalattá váljon. Hogy az ember biztonságos környezetben találkozzon önmagával, és végigmenjen olyan folyamatokon, amelyekről addig csak beszélt vagy gondolkodott.
A helyszín, amelyre megérkeztünk, már az első pillanattól befogadta ezt a folyamatot. Olyan érzés volt, mintha maga a tér is arra várna, hogy megtörténjen benne valami. A résztvevők, a hely, az időpont és az események egymás mellé rendeződtek, és lassan kirajzolódott valami, amit előre egyikünk sem láthatott.
Öten érkeztünk erre az útra. A folyamat során azonban a hely tulajdonosa is csatlakozott hozzánk, így hatan lettünk a körben. Marika felhívta a figyelmet arra, hogy a hatos szám az egyensúly, a harmónia és az emberi kapcsolódás jelképe. Ahogy visszatekintek, valóban ezt éltem meg.
Számomra ez az elvonulás a felszabadulásról szólt.
Olyan terhektől könnyebbültem meg, amelyekről addig azt hittem, hogy természetes részei az életemnek. Kiderült, hogy számos tartás, feszültség és régi történet csendben kíséri az embert anélkül, hogy tudatosan figyelne rájuk.
Az egyik legerősebb felismerésem az volt, hogy az elakadások rendszerint ugyanazokból a lépésekből táplálkoznak, amelyek korábban is fenntartották őket.
A változás akkor indul el, amikor az ember hajlandó valami mást tenni.
Amikor segítséget kér.
Amikor nyitottá válik egy másik nézőpontra.
Amikor a felismerést cselekvéssé alakítja.
A megbocsátás számomra ezen a hétvégén azt jelentette, hogy letettem valamit, amit túl régóta vittem magammal.
És amikor ez megtörténik, megjelenik valami más is.
Több levegő.
Több tér.
Több könnyedség.
Talán ezért érzem úgy, hogy a véletlen helyét végül mindig átveszi a felismerés.
Gyerő Győző
