28/11/2021
Az allergiás orrpolipózisról
avagy
A taknyos fül orr gégész esete önmagával
Sok évvel ezelőtt hónapokig jöttem mentem a klinikán bedugult és csepegő orral, papirzsebkendővel a köpenyem zsebében, amig bátorságot meritettem és megkértem egy kollégát, hogy megnézze az orromat endoszkóppal. És már ott voltak. Rezidens orvosként már tudtam erről a betegségről és borzongva gondoltam bele, mi lesz még ebből, vajon mikor fogok műtétre kerülni. Azóta eltelt közel 11 év, hullámzó erősségű tünetekkel és az észrevehetetlen és elég nagy méretek között változó orrpolipokkal. Nem került sor műtétre viszont annál több felismerést szereztem, ezeket szeretném megosztani.
Van egy jellegzetes lelki alkatom és mentális hozzáállástipusom azokhoz a dolgokhoz, amik zavarnak és ha ez felerősödik és elhatalmasodik felettem jó eséllyel elinditja az orrpolipjaim növekedését.
Szeretek szemet hunyni és elhatárolódni azoktól a dolgoktól, amiket zavarónak, visszataszitónak, etikátlannak, bűzösnek érzek, ugyanakkor gondolatban magyarázatok, kifogások, félelmek és okok tömegét gyártom le annak érdekében, hogy megakadályozzam magam a cselekvésben, a változtatásban.
Szóval, ha valami bűzlik körülöttem inkább ’’növesztek’’ orrpolipokat, minthogy felvállaljam a nehéz és olykor kockázatos döntés felelősségét. Úgy csinálok, mintha nem is lenne olyan büdös a helyzet, csak én reagálnám túl és meg is győzöm magam... félig meddig... mert naivság azt hinni, hogy a megoldatlan és elhanyagolt dolgok nem múlnak el, csak azért mert nem akarunk rá nézni vagy nem érezzük a szagát.
Hosszú időre volt szükségem, amig először ’’eltűntettem’’ őket.
Hoztam néhány olyan döntést, amikről azt gondoltam, hogy belehalok, ha ezt megteszem, és végül nem csak, hogy nem haltam meg, hanem sokkal jobban éreztem magam. Volt olyan, hogy közelebb mentem ahhoz, amit elutasitottam, hogy jobban érezzem a bűzét és kimondjam nyiltan, hogy nem tetszik és én ezt másképp fogom ezután csinálni. Olyan helyzet is volt, amikor számomra meglepő és ilyesztő módon agressziven ráugrottam arra, aki a határaimat feszegette és jeleztem, hogy megharapom, ha még egyszer át merészel lépni rajtam. Sokszor szégyelltem már magam a bedugult orrom miatt, haragudtam a tüneteimre és olyan is volt, hogy megköszöntem az orromnak, hogy ennyire nem hagyja, hogy átverjem magam. És amikor teljesen eltűnt és azt hittem, hogy milyen ügyes vagyok, akkor jött egy számomra új és ismeretlen élethelyzet, amit újból nem tudtam kezelni.... és visszajött.
Most is ennek a megoldásán dolgozom, most már inkább több, mint kevesebb sikerrel. Elfogadtam, hogy jelenleg ez az én kihivásom, tünetem, segitőtársam, barométerem. Néha kényelmesen elbújok mögéje, időt nyerek a felismerésekhez, kénytelen vállalom, hogy ideig-óráig taknyos fül orr gégész vagyok, de tudom, hogy a bennem élő Erő és fejlődési szándék éberen figyel és csak a megfelelő alkalomra vár, hogy előugorjon és minden belső ellenállásom fölé emeljen. A döntés az enyém.
Szivből üzenem neked, aki magadra ismerhettél a leirásból, hogy az Erő benned van és figyel, a szándék és a döntés a tiéd.
