25/10/2026
Ritkán posztolok, pedig annyi csoda történik…
Tavaly találkoztam egy nagyon csendes, visszahúzódó, keveset kommunikáló nagycsoportos kislánnyal, aki alig-alig beszélgetett másokkal.
Egész évben együtt dolgoztunk. Sokat! Nagyon sokat! Mindig nagyon hittem benne! Tudtam, hogy iskolakezdésre minden rendben lesz. Nyárra elengedtem a kezét, úgy éreztem “kész” van.
Szeptember első heteiben, Ő érte is (mint ahogy a többi Cukimért) a sajátomként izgultam. Megmer majd szólalni? Fog jelentkezni? Fog nyitni mások felé? Ki fog állni magáért? Annyi, de annyi kérdés motoszkált bennem vele kapcsolatban.
Anyukája mindig jelzett, hogy minden rendben. Jól érzi magát a kislány, viràgzik. De szerettem volna látni.
A napokban eljött... Úgy vártam, annyira hiányzott. .és ez a kislány.. csacsogott, mesélt, nevettünk, kinyílt.
És megérte az a sok munka…
Önbizalommal, bátor önkifejezéssel elindult az úton... Büszke vagyok rá! Nagyon!💕