28/10/2026
„Szeretem anyáékat - meséli a kliens - Csak néha azt érzem, hogy sosem elég, amit adok. Ha nem megyek hétvégén, anya megsértődik. Ha nem tudok segíteni, jön, hogy ők bezzeg mindig ott voltak nekem. Ha máshol töltjük a karácsonyt, az is baj. Tudom, hogy rengeteget dolgoztak értem, sok mindenről lemondtak. Ezért olyan nehéz nemet mondani. Néha már akkor bűntudatom van, ha csak arra gondolok, hogy otthon maradnék. Mintha az életem egy részével tartoznék nekik. És mi lesz, ha egyszer tényleg szükségük lesz rám? Ha már most sem bírom?”
A gyereknevelés nem kölcsön, amit később vissza kell fizetni. Az étel, az otthon, a biztonság és a gondoskodás nem szívesség, hanem szülői felelősség. A gyerek nem kéri az életet, a szülő dönt a gyerekvállalásról, innentől kezdve a felelősség is a szülő oldalán van. Lehet hálásnak lenni, szeretni a szüleinket, és örömmel segíteni nekik. De a hála érzés, nem tartozás. Régen rossz az a felfogás, amikor valaki azért vállal gyereket, hogy legyen, aki gondoskodik róla öregkorában. A gyerek nem a mi jövőbeli gondozási tervünk. Amikor a „mindent megtettünk érted” érv lesz arra, hogy felnőttként mindig rendelkezésre álljon, a szeretet mellé beköltözik a bűntudat. Egy idő után már nem az a kérdés, szeretne-e menni, segíteni, telefonálni. Hanem hogy meg meri-e engedni magának, hogy ne tegye.
Érthető, hogy félünk az öregedéstől, a magánytól, a kiszolgáltatottságtól. De a gyerekünk nem azért születik, hogy megvédjen ezektől. Saját élete lesz, saját határai, és néha nemet mond. Ez nem feltétlenül elutasítás. Az időskori biztonságunkhoz nekünk is kapcsolatokat kell építenünk, készülnünk kell rá, és szükség lehet társadalmi segítségre is. A szülő-gyerek kapcsolat felnőttkorban már nemcsak abból él, amit húsz éve tettünk érte, hanem abból is, ahogyan ma bánunk egymással. Talán az egyik legnagyobb ajándék, amit adhatunk a gyerekünknek, hogy szabadon jöhessen vissza hozzánk. Ne azért, mert muszáj, vagy mert gondoskodnia kell rólunk, hanem mert jó velünk lennie.
