20/10/2026
Mostanában jó páran kérdeztétek, honnan van ennyi témám, amiről írok, beszélek, videókat készítek.
Hát, a helyzet az, hogy zajlik az életem! És bizony nap mint nap pörögnek az események.
Beszélgetek valakivel, és felmerül egy érdekes téma. Nézek vagy olvasok egy mesét a gyerekekkel, és hopp, máris eszembe jut valami, amiről érdemes lenne írni.
Vagy történik valami a kisfiammal, amire reagálok valahogy, aztán egy kicsit később rájövök, hogy talán nem is az volt a legmegfelelőbb reakció.
És hopp, már meg is van a következő téma!
Például az a posztom, amelyben arról írtam, hogy néha a jelenlét többet segít, mint a szavak, éppen egy ilyen helyzetből született.
Történt ugyanis, hogy a kisfiam véletlenül összenyomta a levegőre száradó gyurmából készített alkotását.
Én pedig próbáltam megnyugtatni. Mondtam neki, hogy semmi baj, újraformázzuk, megoldjuk, helyrehozzuk.
De hiába mondtam bármit, csak egyre jobban elkeseredett.
Mert a nap végén jártunk. Fáradt volt, és valószínűleg ez volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban.
És én ott, abban a pillanatban megoldani akartam a problémáját.
Pedig neki nem megoldásra volt szüksége.
Nem arra, hogy elmondjam, hogyan hozzuk helyre a gyurmát.
Hanem arra, hogy egyszerűen ott legyek vele. Hogy megöleljem. Hogy hagyjam, hogy megélje a csalódottságát, és közben érezze, hogy mellette vagyok.
Erre persze csak egy kicsit később jöttem rá.
És igen, hiába foglalkozom önismerettel, érzelmekkel, stresszkezeléssel és tudatosabb működéssel, a saját életemben én is hibázom.
Mert amikor benne vagyok egy helyzet kellős közepében, amikor érzelmileg én is teljesen bevonódom, nem mindig sikerül azonnal felismernem, mi lenne a legmegfelelőbb reakció.
Mert nem vagyok AI, amely másodpercek alatt hatalmas mennyiségű információt képes elemezni.
Ember vagyok. Érzésekkel, saját mintákkal, automatikus reakciókkal, jó és rossz napokkal.
És attól, hogy valamit elméletben tudunk, még nem biztos, hogy minden élethelyzetben azonnal alkalmazni is tudjuk.
De számomra az önismeret és a tudatosság nem is azt jelenti, hogy soha többé nem hibázunk.
Hanem azt, hogy képesek vagyunk felismerni a hibáinkat, tanulni belőlük, és legközelebb talán már másképp reagálni.
Szóval innen jönnek a témáim. Az életből. A beszélgetésekből. A saját tapasztalataimból, felismeréseimből, és bizony sokszor a saját hibáimból is.
Mert nemcsak tanítom és megosztom mindazt, amit az önismeretről tudok, hanem én magam is folyamatosan tanulom.
