04/10/2026
15 éve hunyt el Makovecz Imre akinek többek között az egri fedett uszoda különleges épületét köszönhetjük!
Ma 15 éve hunyt el Makovecz Imre – az építész, akinek épületeit nem lehet összetéveszteni másokéval és aki nem csak falakat épített!
Makovecz Imre, a magyar organikus építészet meghatározó alakja, a 20. század második felének egyik legeredetibb magyar építésze.
Életművének jelentősége messze túlnőtt Magyarország határain. Az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja komoly nemzetközi visszhangot váltott ki, 1997-ben megkapta a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmét, 1998-ban pedig a Royal Institute of British Architects tiszteletbeli tagjává választották.
Meghívták a windsori kastély tűzvész utáni helyreállításának pályázatára is, munkásságát pedig Európa számos országában ismerték és számon tartották.
Makovecz azonban nem egyszerűen sajátos formavilágot teremtett. Építészete mögött következetes gondolati rendszer állt. A házat nem pusztán funkcionális szerkezetnek vagy tárgynak tekintette, hanem az emberrel, a természettel, a közösséggel és a szakralitással kapcsolatban álló létezőnek.
Ahogy ő fogalmazott:
„Az én építészetem humanizált építészet, emberközpontú.”
Talán éppen ez magyarázza azt is, miért vált ennyire felismerhetővé a munkássága. Egy olyan korszak után és közegben, amelyben sokszor sematikus, egymással könnyen összetéveszthető épületek születtek, Makovecz újra azt mutatta meg, hogy egy épületnek lehet arca, karaktere és szerzője. Házaira elég ránézni, és többnyire azonnal tudjuk: ez Makovecz.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden műve mindenkinek tetszik. Makovecz építészetével lehet vitatkozni, sőt talán kell is, de közömbösen elmenni mellettük jóval nehezebb. Márpedig egy alkotó jelentőségét az is mutatja, hogy művei évtizedekkel később is vitát, gondolatokat és érzelmeket váltanak ki.
Makovecz Imre nemcsak falakat épített szándéka szerint közösséget, Akadámiát, nemzetet, építészete összetéveszthetetlenül magyar, mégis olyan saját nyelvet hozott létre, amelyet Londonban, Párizsban, Sevillában vagy Rómában is megértettek.
Tizenöt éve nincs közöttünk, de épületei ma is ugyanazt a kérdést teszik fel: lehet-e az építészet több puszta épületnél – lehet-e egyszerre hely, közösség, emlékezet és szellemi tartalom?
Isten áldja emlékét!
